Megenyhült Németország a görög segítségnyújtás kérdésében

Megegyezés körvonalazódik Görögország megsegítése ügyében a küszöbön álló európai uniós csúcskonferencia előtt - értesültek a szerdai német lapok, amelyek a Vasladynek nevezett Margaret Thatcher volt brit miniszterelnökhöz hasonlítva a német kancellárt "Vaskancellárnak" keresztelték el. (MTI)

A szóban forgó értesülések szerint ugyanis nem Angela Merkel engedett az európai bizottsági elnök, José Manuel Barroso és a többiek, Athén elsősorban uniós megsegítését sürgető nyomásának, hanem Nicolas Sarkozy - továbbá több más állam- és kormányfő - adta be derekát, amikor beleegyeztek abba, hogy a Görögországnak szánt pénzügyi segély mechanizmusába bevonják a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) is.

 

A német kancellár koncepcióját állítólag a leghatározottabban immár a francia elnök támogatja, akit Merkel teljes mértékben a maga oldalára állított. A Süddeutsche Zeitung információja szerint a csütörtökön kezdődő uniós csúcskonferencia előtt Görögország megsegítésére az a terv körvonalazódott, hogy szükség esetén mindenekelőtt a Nemzetközi Valutaalap nyújt hitelt, amit egyes európai uniós tagállamok azután önkéntes és kétoldalú alapon kiegészíthetnek.

 

Az előzetes forgatókönyv alapján - amennyiben a megegyezésre végleges pecsét kerül - a mechanizmust Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a csúcstalálkozó nyitányakor ismerteti a résztvevőkkel. Berlini vélekedések szerint mindez nagy sikert jelentene a belpolitikai téren igencsak szorongatott helyzetbe került a német kancellárnak.

 

Merkel ugyanis kezdettől fogva állást foglalt a valutaalap bevonása mellett, ugyanakkor a közvetlen uniós segítséget a leghatározottabban elutasította, azt hangoztatva, hogy egy tagállam adósságainak átvállalása az érvényben lévő európai uniós jogszabályokba ütközik. A Süddeutsche Zeitung emlékeztetett arra, hogy mindeddig Párizs is a német kancellár ellen, illetve az Európai Unió közvetlen szerepvállalása mellett volt, kedden azonban egy csapásra megváltoztatta nézetét.

 

A lap szerint a német kancellár és a francia elnök álláspontja immár annyira közel áll egymáshoz, hogy Angela Merkel és Nicolas Sarkozy közvetlenül a csúcsértekezlet előtt közös levélben kívánja ismertetni Athén - szükség esetén történő és immár a Nemzetközi Valutaalap elsődleges közreműködésén alapuló - megsegítésének módozatait és feltételeit. Ez utóbbiak rendkívül szigorúak lesznek - tette hozzá a lap.

 

A szerdai német kommentárok megerősítették azokat a korábbi értesüléseket, hogy a közvetlen uniós segítséget a német kancellár mindenekelőtt belpolitikai okokból utasítja el. A tavaly novemberben hatalomba lépett koalíciós kormány tekintélye ugyanis mélyponton van, májusban pedig kulcsfontosságú tartományi parlamenti választásokat rendeznek.

 

Ilyen körülmények között a német adófizetők érdekeinek képviselete hatékony "ütőkártya" lehet. Az idézett kommentárok ugyanakkor rámutattak arra is: Sarkozy felzárkózását Merkel mellé szintén belpolitikai tényezők - mindenekelőtt a regionális választásokon elszenvedett vereség - indokolhatták.

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás: