Meghátrálásra kényszerültek az amerikai piacok

Vegyes nyitás után zárásra csökkentek a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói egy csalódást okozó amerikai havi lakóingatlan-adat, és a váratlanul csökkenő ipari termelői árak hatására. A visszaesésben a nyereségrealizálás is szerepet játszott a vegyesen alakult negyedéves vállalati adatok ismertetése után.

Az értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 50,71 ponttal, azaz 0,50 százalékkal csökkent, és 10.041,48 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 12,85 ponttal, 0,59 százalékkal esett vissza, és 2.163,47 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 6,85 pontos, vagyis 0,62 százalékos gyengüléssel 1091,06 ponton zárt.

 

A DuPont részvényei 2,2 százalékkal 33,87 dollárra csökkent, a Dow és az S&P 500 indexek csökkenésében mindez jelentős szerepet játszott, a vegyipari vállalat ugyan emelkedő profitról számolt be, azonban a bevételei elmaradtak a várakozásoktól. Piaczárás után a Yahoo tette közzé harmadik negyedéves eredményét, melyben a nyeresége több mint a háromszorosára emelkedett, ennek nyomán a részvénye 4,1 százalékkal 17,88 dollárra drágult.

 

A flash memória kártyákat gyártó SanDisk Corp. szintén a piaczárás után hozta nyilvánosságra eredményét, mely könnyűszerrel haladta meg a várakozásokat, az árfolyama ennek köszönhetően 10 százalékkal 23,62 dollárra drágult a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben. A Dow index legnagyobb nyertese a Caterpillar Inc. részvénye volt, mely 3 százalékkal 59,61 dollárra emelkedett, miután a harmadik negyedéves eredménye meghaladta a várakozásokat. A Coca-Cola árfolyama 1,3 százalékkal 54,07 dollárra mérséklődött, miután az értékesítései elmaradtak a várakozásoktól.

 

Az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) novemberi szállítású ára 0,65 százalékkal 79,09 dollárra csökkent.

Rekordméretű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Közel 870 millió dollárt vontak ki egyetlen nap alatt

A kriptopiac egyik legviharosabb hetét éli, miután az amerikai tőzsdén jegyzett Bitcoin ETF-ekből csak csütörtökön több mint 869 millió dollárt vontak ki a befektetők. Az eladási hullám nemcsak az árfolyamokat nyomta le, hanem komoly kérdéseket is felvet a piaci hangulatról és a befektetői bizalom jövőjéről. De mi áll a háttérben, és vajon csak egy korrekcióról van szó, vagy egy mélyebb átrendeződés kezdetéről? Mutatjuk a részleteket.
2025. 11. 14. 11:30
Megosztás:

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

A záráshoz közeledve a japán és koreai piacok meredek esésben vannak.
2025. 11. 14. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.
2025. 11. 14. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,6%-kal, a DAX 1,4%-kal, a CAC 40 0,1%-kal, az FTSE 100 1%-kal zárt alacsonyabban.
2025. 11. 14. 09:00
Megosztás:

Következő 100x-es kriptó? Elemzők a Digitap ($TAP), a Hedera (HBAR) és a Kaspa (KAS) tokeneket emelik ki november legjobb befektetéseiként

Ahogy az altcoinok elkezdtek visszakapaszkodni, a befektetők november legjobb altcoinjait keresik. Olyan tokeneket keresnek, amelyek valós felhasználási esettel, erős fundamentumokkal és alacsony belépési árral rendelkeznek.
2025. 11. 14. 08:30
Megosztás:

Van élet a mesterséges intelligencia mellett

A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is.
2025. 11. 14. 08:00
Megosztás:

Egy új 1 millió dolláros fogadás: Nem a 100 dolláros XRP-re, hanem arra, hogy a Digitap ($TAP) túlszárnyalja a Ripple-t 2026-ra

Egy 1 millió dolláros fogadás lett a kriptovilág beszédtémája, miután egy elemző kijelentette: kifizetne 1 millió dollárt, ha az XRP idén elérné a 100 dollárt.
2025. 11. 14. 07:30
Megosztás:

A Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

A Kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget. A keret több mint 80%-a, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára. A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő/értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.
2025. 11. 14. 07:05
Megosztás:

Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is

A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárcájának vezetőjével az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
2025. 11. 14. 06:00
Megosztás:

Még mindig a németek uralják a magyar lakáspiacot, de olyanok is vásárolnak, akikre nem is gondolnánk

2024-ben több mint 5%-kal bővült a külföldi lakásvásárlók száma a magyar piacon, bár a 2022-es 8000-től még mindig jelentősen elmaradt a 6600-as szám – mutat rá a KSH. A nem magyar állampolgárok összesen 309 milliárd forintot költöttek el a magyar lakáspiacon tavaly, ezzel a teljes forgalom 6,4%-át generálták.
2025. 11. 14. 05:30
Megosztás:

ENSZ: Egyre nagyobb kihívás a tartós éhezés felszámolása az éhezési válsággócokban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közös jelentésében az éhezés súlyosbodására figyelmeztetnek 16 élelmezési válsággócban, ami azzal fenyeget, hogy további milliókat sodródhatnak éhínségbe vagy annak küszöbére.
2025. 11. 14. 05:00
Megosztás:

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás:

Több intézkedéssel támogatja az agrártárca a rövid ellátási láncok megőrzését

A rövid ellátási láncok (REL) nemcsak a hagyományok megőrzését, hanem a modern, tudatos fogyasztói igények kielégítését is szolgálják - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a REL Expo 2025 rendezvény megnyitóján, Jakabszálláson a tárca MTI-nek küldött csütörtöki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 03:00
Megosztás:

Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!

Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
2025. 11. 14. 02:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam zuhanás: Nagybefektetők eladási hulláma nyomta 100 ezer dollár alá a BTC-t

A makrogazdasági hírek sem segítettek – mi áll a hirtelen árfolyamesés mögött?
2025. 11. 14. 01:30
Megosztás:

10.000 ember tud valamit?! Visszatértek a villamos áram egyenletes rész-számlázásra

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. okosmérővel rendelkező ügyfelei számára még kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá tette az áramdíjak rendezését azzal, hogy ismét elérhetővé vált számukra az egyenletes részszámlázás.
2025. 11. 14. 01:00
Megosztás:

Mi okoz álmatlan éjszakákat? Az idősek legfőbb problémája a ...

Nyolc országban 8000 ember bevonásával térképezte fel az Allianz, hogy mi okoz olyan szorongást, aggodalmat vagy egyszerűen érzelmi nehézséget az egyes generációknak, amely megnehezíti az alvást.
2025. 11. 14. 00:30
Megosztás:

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás: