Megint velünk foglalkozik a külföldi sajtó

Az Új Szó, a Die Presse és a Le Figaro napilapok közöltek cikket a magyar belpolitikáról.

Elvesztegetett év címmel Tokár Géza szlovákiai magyar politikai elemző értékelte a csütörtöki Új Szóban az elmúlt év legfontosabb eseményeit. Úgy látja: a szlovákiai magyarság számára sem a szlovákiai, sem a magyarországi helyzet alakulása nem jó. "Ha Szlovákiában rossz a helyzet, akkor Magyarországon egyenesen katasztrofális - ironikusan szólva nem azért, mert szétesőben a kormány, hanem mert túlságosan is erős és csőlátású" - véli az elemző. 2011 során "a legfontosabb törvények egyeztetés és érdemi konzultáció nélkül születtek meg, az országnak pedig (a havi rendszerességgel felülírt hangzatos terveken kívül) nincs jövőképe. Az utóbbi napok eseményei csak hab a tortán: a magyar parlament kapkodva, könyörtelenül és a demokratikus szabályokat felrúgva fogadta el azokat a rendelkezéseket, amelyekről egy szebb világban hónapokig kellene egyeztetni." "Miért szomorú ez a jelenség Dél-Szlovákiából nézve?" - teszi fel a kérdést Tokár. "Mert egy gazdaságilag erős és sikeres magyar államra van szükség hátországként. Helyette Magyarország a csőd felé tart, és egyre szűkül a mozgástere" - olvasható a cikkben.
    

A magyar belpolitikai helyzetről közölt kommentárt csütörtöki számában a Die Presse osztrák liberális lap "Magyarország még nem érkezett meg a jelenbe" címmel. A cikk szerzője, Michael Laczynski szerint a január elsején életbe lépő magyar alaptörvény preambulumának a nemzeti önérzetet kihangsúlyozó pátosza azt az érzetet kelti, mintha azt nem halandók, hanem "maga a Sors írta volna". Az írás szerzője többek közt a határon túli magyarok választójogát, a médiatörvényt és a jegybank jogköreinek tervezett megnyirbálását is aggályosnak tartja. A kommentár szerint a magyar választóknak mindeddig nem sikerült kiszabadulniuk a szocializmus alatt rájuk húzott "mentális kényszerzubbonyból". "Az állam és a piac viszonyát illetően a magyarok még nem érkeztek meg a jelenbe" - írja a cikk, kiemelve, hogy "Orbán jóformán összes reformja a túlburjánzó jóléti állam adópénzekkel való trágyázására irányul", ez viszont a gazdaság bedöntésének veszélyével fenyeget.
    

Laczynski egy másik, "Magyarország az Egyesült Államok és az EU harapófogójában" című, szintén a Die Presse csütörtöki számában megjelent írásában Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Orbán Viktornak küldött leveléről írt, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatai folyamatosan romlanak. A média helyzete a cikk szerint már-már felveti a Szabad Európa Rádió újraindításának szükségességét, Orbánnak az EU-val és az IMF-fel játszott "pókermeccsét" illetően pedig Charles Gatit idézi: "Ha nem lesz megegyezés, Magyarország jövőre kifogy a pénzből".
    

A lap Detlef Kleinert vendégkommentárját is közölte a médiahelyzetről. A szerző szerint a magyarországi médiaalkotmánnyal és a közmédia helyzetével kapcsolatos külföldi kritikák "az ideológiáról, nem pedig a sajtószabadságról szólnak". Kleinert továbbá arról írt, hogy azért "folytatnak hadjáratot [Magyarország] ellen az osztrák és német osztályharcos körök, mert Magyarország +rosszul+ választott", hangsúlyozva, hogy mindig ugyanazon személyek, "ugyanazokkal az átlátszó frázisokkal" riogatnak a magyar demokrácia felszámolásáról. A kommentár megjegyzi, hogy a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságírószervezet által Bécsben sajtószabadság-díjjal kitüntetett Vásárhelyi Mária és Rényi Pál Dániel határozottan baloldali újságok munkatársai, hozzátéve, hogy Vásárhelyi maga is bíróság elé vitt két, az előadásáról humorosan beszámoló, baloldali újságírót. Rényi munkahelyére utalva megjegyzi, hogy "annyira mégsem lehet rossz a sajtószabadság Magyarországon", tekintve, hogy az említett újság 1993 óta támadja a Fideszt. Kleinert írásában Paul Lendvait és az ORF osztrák közszolgálati adót is erősen bírálja, utóbbit azzal vádolva, hogy a szociáldemokrata pártot támogatja és megrendelésre "úgy táncol, ahogy az elvtársak fütyülnek". "A korábbi, korrupt baloldali kormányzatok támogatói az utolsók, akiknek joguk van a sajtószabadság haláláról beszélni" - írja a cikk, kiemelve, hogy a Freedom House szerint a magyar sajtó továbbra is "szabad".
    

Magyarországnak a helyes iránytól való eltérése aggasztja Washingtont címmel és Orbán Viktor miniszterelnök hatalomban tartását szolgálja az új választási törvény alcímmel írt publicisztikát Joelle Stolz a Le Monde francia napilapban. Az "Európai Bizottság nem az egyedüli, amely aggódik a Magyarországon folyó tekintélyuralmi kurzus" miatt. Magyarország mint a "nacionalizmus modellje" tűnik fel az adósságválság által meggyengített Európában. Az Egyesült Államok a demokratikus elvek nevében szintén aggódik a magyar helyzet miatt - állapítja meg Stolz, hivatkozva Hillary Clinton külügyminiszter decemberi levelére. "Washington azonban egyre határozottabban szokta megfogalmazni aggodalmait." A cikkíró részletesen beszámolt a Barroso-levélről és Orbán Viktor válaszáról is. Stolz hozzáfűzte, hogy "az Európai Parlament bizonyos tagjai azt tervezik, hogy kérni fogják a Lisszaboni Szerződés hetedik cikkelyében foglalt eljárás alkalmazását Magyarország ellen." "Orbán az euróválság árnyékában feltalálja a tekintélyelvű demokráciát" - idézte Stolz az EP zöld frakciójának társelnökét, Daniel Cohn-Bendit-ot a cikk zárásaként. (MTI)


Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás:

Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás: