Megnyitották az általános iskolákat Németországban

Több mint két hónap járványügyi kényszerszünet után hétfőtől ismét fogadják a gyerekeket az óvodákban és az általános iskolákban Németország nagy részén.

Megnyitották az általános iskolákat Németországban

A tizenhat tartomány közül tízben indították újra a napközbeni gyermekellátás és az általános iskolai oktatás intézményrendszerét. A szövetségi berendezkedésből adódóan szinte mindenütt más megoldásokat alkalmaznak. Egyes tartományokban a távoktatás és a közvetlen tanuló-tanár kapcsolaton alapuló hagyományos oktatás keverékéből áll össze a rendszer, máshol csak lehetőség, és nem kötelezettség megjelenni az iskolai tanórákon. Ugyanakkor számos közös elem is van, köztük az állandó maszkviselés szabálya.
   
A tartományi kormányok és a szövetségi kormány február közepén kötött megállapodása szerint minden tartomány önállóan dönt, a lépéseket nem kell összehangolni. A berlini vezetés üdvözölte, hogy a legtöbb helyen fokozatosan újraindítják a közoktatást. A tanárok és a diákok személyes jelenlétére épülő oktatást nem lehet kiváltani más módszerrel, a gyerekeknek pedig szükségük van kortárs közösségre, különösen a legkisebbeknek - nyilatkozott Anja Karliczek szövetségi oktatási és kutatási miniszter.
   
A szövetségi kormány igyekszik hozzájárulni a rendszer fenntartható működéséhez. Így már hétfőn elkezdik az egyeztetést arról, hogy előrébb sorolják-e a nevelőket és a tanárokat az oltási kampány végrehajtását szabályozó elsőbbségi listán a harmadikból a második csoportba - jelentette be Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter.
   
Az óvódákon és az általános iskolákon kívül egyelőre marad a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területét december közepe óta befagyasztó országos zárlat. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői március 3-án tanácskoznak a védekezés folytatásáról. A korlátozások enyhítése legkorábban március 8-án kezdődhet.
   
A szövetségi kormány vállalta, hogy a március 3-i találkozóra kidolgoz egy stratégiát a nyitás lehetséges menetrendjéről. Hétfői sajtóértesülések szerint Angela Merkel kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségi ülésén elmondta, hogy három területre összpontosítanak. Összeállítanak egy csomagot a fertőzésveszéllyel járó egymás közti személyes kapcsolatokat szabályozó előírásokról, egy intézkedési tervet az oktatási rendszerről, és egy harmadik csomagot a tömegsport, a vendéglátás és a kulturális intézményrendszer újraindításáról.
   
Helge Braun kancelláriaminiszter kiemelte: figyelembe kell venni, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének több mutatója romlott az utóbbi napokban, és a korábbiaknál fertőzőképesebb mutációk terjedése fenyegeti a védekezés eddigi eredményeit.
   
A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 4369 új fertőződést regisztráltak. Ez minimális csökkenés az egy héttel korábbi 4426-hoz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 390 928 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 62 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 67 903-ra emelkedett Németországban.

Hozzászólások

Egekben az euróövezet GDP-arányos államadóssága

Emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság az Európai Unióban és az euróövezetben az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, elsősorban a koronavírus-járvánnyal összefüggő állami kiadásnövekedés hatására.
2021. 07. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 07. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ELTE InnoChange projektje nyerte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet 400 ezer eurós támogatását

Az ELTE Informatikai Kar vezette InnoChange: Változások előmozdítása és kapacitásépítés; úton az innovatív és vállalkozó egyetemek felé projekt célja, hogy bővítse a felsőoktatási intézmények vállalkozói és innovációs kapacitását, erősítse ilyen irányú hajlandóságukat, valamint megerősítse a közép- és kelet-európai innovációs ökoszisztémákat, hogy jobban beillesszék és bekapcsolják azokat az európai körforgásba. A partnerek különböző és egymást kiegészítő szakértelme szilárd alapot teremt majd a tudásháromszög alapú innovációs oktatás megvalósításához.
2021. 07. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többet költenek a bankok a pénzmosás megelőzésére

Egész Európában folytatódik a bankok védelmi vonalainak átszervezése a fokozódó felügyeleti elvárásoknak megfelelően. A KPMG 47 bank közreműködésével 2021 tavaszán készített nemzetközi felmérése (Insights on evolving AML practices) szerint a védekezésben teret nyer a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, ugyanakkor a védelemért felelős osztályok között is átalakul a feladatmegosztás rendje.
2021. 07. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a mai napot a tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 07. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

A globálisan kedvező hangulatban emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön.
2021. 07. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra szigoríthat Horvátország

A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.
2021. 07. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a brit államadósság-ráta

Száz százalék közvetlen közelébe emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósság-ráta a szerdán ismertetett legfrissebb adatok szerint; a mutató hat évtizede nem mért csúcson jár.
2021. 07. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt.
2021. 07. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London szerint működésképtelen az észak-írországi protokoll

London szerint működésképtelennek bizonyult és ezért jelentős módosításokra szorul a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll.
2021. 07. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.
2021. 07. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a legnépszerűbb ingatlanok hazánkban és az EU-ban

Az Eurostat közelmúltban megjelent tanulmánya szerint 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1%-a lakásban lakott, míg a lakosság valamivel több, mint egyharmada (34,8%) családi házban, közel egyötöde (18,5%) iker- vagy sorházban élt. Hazánkban a családi ház a legnépszerűbb ingatlan típus, a 2020-as adatok alapján további elmozdulás látszik ebbe az irányba.
2021. 07. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oktatási szektort érte a legtöbb zsarolóvírus támadás

Az új Sophos kutatás szerint 2020-ban a zsarolóvírus az oktatási szektorban okozta a legnagyobb károkat - itt volt a legtöbb támadás és a legmagasabb helyreállítási költségek.
2021. 07. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában beoltották a felnőtt lakosság felét

Szlovénia felnőtt lakosságának fele megkapta már a koronavírus elleni oltást - közölte a ljubljanai kormány hétfőn.
2021. 07. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU és NATO a kínai területről végzett kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget

Az Európai Unió és NATO hétfőn a kínai területről végzett kártékony és destabilizáló, a tagországok biztonságát és gazdaságait fenyegető kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget.
2021. 07. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Súlyos, 2 százalékot meghaladó mínuszokban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, amivel az utóbbi kilenc hónap legrosszabb napját tudhatják maguk mögött.
2021. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben májusban havi és éves összevetésben is.
2021. 07. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban az európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lehet gyorsabban átlépni a horvát határt

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
2021. 07. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: