Megroppantak az amerikai piacok az S&P leminősítéseinek hatására
A DJIA index 213,04 ponttal, vagyis 1,90 százalékos csökkenéssel 10 991,99 ponton zárt. Az S and P 500-as mutató 28,34 ponttal, azaz 2,34 százalékkal 1183,71 pontra esett vissza. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 51,48 pontot, azaz 2,04 százalékot esett, és 2471,47 ponton zárt.
A részvénypiacok stagnálással kezdték a napot, azonban a hír, mely szerint az S&P nemzetközi hitelminősítő Görögország hosszú és rövid futamú szuverén adósosztályzatát az eddigi "BBB plusz/A-2"-ről meredeken, számos köztes fokozat kihagyásával "BB plusz/B"-re rontotta továbbra is negatív kilátás mellett, valamint Portugália hosszú futamú szuverén adósosztályzatát is agresszív mértékben, az eddigi "A plusz"-ról a köztes "A" fokozat kihagyásával "A mínusz"-ra rontotta szintén negatív kilátás mellett heves eladói nyomást szabadított a piacokra.
A Dow index már nyolc hete emelkedett, melyre 2004 januárja óta nem volt példa. A Nasdaq index szintén nyolc hétnyi erősödést tudhat maga mögött, míg az S&P 500 index az elmúlt 8 hétből hét során mutatott erősödést. A vártnál jobb fogyasztói hangulat és a vártnál kisebb mértékben emelkedő ingatlanpiaci árak vegyes fogadtatásra leltek. A hangulatot még a piacnyitás előtt a DuPont és 3M vállalatok eredményei próbálták javítani.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára júniusi szállításra 1,76 dollárral, azaz 2,1 százalékkal 82,44 dollárra csökkent zárásra. Londonban az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti záróára júniusi szállításra 1,05 dollárral, azaz 1,20 százalékkal 85,78 dollárra esett.