Mégsem lesz kereskedés az amerikai tőzsdéken

Korábbi álláspontjukat megváltoztatva, a vezető amerikai értéktőzsdék bejelentése szerint a Sandy hurrikánra (szupervihar) tekintettel mind a rendes, mind az elektronikus kereskedés zárva tart a nap folyamán és lehet, hogy kedden is

A NYSE Euronext, a Nasdaq OMX és a BATS közleményben jelezték, hogy a részvénypiaci és opciós kereskedés a hétfői nap folyamán zárva tart, a keddi nyitás pedig a hurrikán alakulásától függ. Korábban a piacok azt közölték, hogy a rendes kereskedés ugyan zárva tart, de a elektronikus kereskedés továbbra is folyamatos lesz. A CME Group közleménye szerint a derivatív kereskedés sem lesz elérhető az amerikai határidős részvényindex és opciós piacok esetében a CME Globex kereskedési platformján.

 

A negyedéves vállalati eredmények ismertetése ugyanakkor folyamatos marad, kedden és szerdán hozza nyilvánosságra számait a Ford és a General Motors, szerdán jelent a Mastercard és a Visa, pénteken pedig a Chevron teszi közzé számait. A hét folyamán várható még a MetLife, a Pfizer és a Starbucks negyedéves jelentése.

 

A makrogazdasági adatokat tekintve pénteken hozza nyilvánosságra októberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatait az amerikai munkaügyi minisztérium. Az előzetes várakozások szerint a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 120 ezer fővel bővült, míg a munkanélküliségi ráta 7,8 százalékról 7,9 százalékra emelkedett.  A munkaügyi minisztérium adatai előtt még csütörtökön került ismertetésre az ADP októberi felmérése a magánszektor foglalkoztatottságának alakulásáról, illetve szintén csütörtökön lesz elérhető a heti munkanélküli kérelmek számának változása.

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

A Bitget Wallet közzétette Everyday Finance Onchain: Key Trends Shaping 2026 című kutatási jelentését, amely szerint a kriptotárcák egyre inkább az onchain mindennapi pénzügyi tevékenységek elsődleges felületévé válnak.
2026. 02. 04. 08:30
Megosztás:

2025-ben a „most” kultúra és a home office-háború állította válaszút elé a cégeket

A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a logisztika, a kiskereskedelem és a turizmus soha nem látott intenzitással szívta fel a munkaerőt. A WHC Csoport éves elemzése rávilágít, hogy a sikeres toborzás kulcsa tavaly már nem a puszta közvetítés, hanem a technológiai innováció és a hatékonyságnövelés volt.
2026. 02. 04. 08:00
Megosztás:

Meglepő növekedés a bizonytalanságok ellenére

A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy évvel korábban. A légi összeköttetések bővülése és az egyszerűsített vízumeljárások, például az elektronikus vízumok és digitális belépési engedélyek további térnyerése gördülékenyebbé tették a nemzetközi utazást. A növekedést segítette továbbá az ázsiai kontinens lépcsőzetes keresleti újraélénkülése.
2026. 02. 04. 07:30
Megosztás:

Import húzta a növekedést a tengeri konténerforgalomban 2025-ben

Jelentősen növekedett 2025-ben a magyar rakott tengeri konténeres intermodális forgalom a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) összesített adatai szerint. Az éves volumen több mint 17 százalékkal haladta meg a 2024-es szintet. A bővülést döntően az import táplálta, miközben a szállítási láncban több visszatérő nehézség, mint a kikötői torlódások, vasúti késések és pályamunkák is nehezítették a kiszámítható működést. A forgalom növekedése így egyszerre jelent bővülő árumennyiséget és nagyobb nyomást a szállítási rendszeren. A tengeri útvonalak összességében 2025-ben is versenyképes alternatívát jelentettek más megoldásokhoz képest.
2026. 02. 04. 07:00
Megosztás:

Áder János: tovább kell növelni a napenergia arányát a villamosenergia-kapacitáson belül

SA mi felelősségünk az, hogy úgy használjuk bolygónk erőforrásait, hogy a gyerekeink és az unokáink életlehetőségei megmaradjanak; Magyarországot szeretnénk ilyennek megtartani számukra - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Szolnokon, a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör által szervezett Tisza-parti esték rendezvényen.
2026. 02. 04. 06:30
Megosztás:

EMIS-jelentés: stabil a magyar pénzügyi szektor

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég az EMIS kutatási szolgáltatóval közösen két átfogó jelentést tett közzé a közép- és kelet-európai pénzügyi szektor helyzetéről és kilátásairól. A 2025 decemberében publikált tanulmányok Lengyelország, Magyarország, Románia, Csehország, Szlovákia és Horvátország banki, valamint biztosítási szektorának teljesítményét vizsgálják a 2021-2024-es időszakban, kiemelve a várható kihívásokat és a fejlődési lehetőségeket. A Forvis Mazars és az EMIS közös elemzése szerint a magyar bankok és biztosítók tőkeerősek, élen járnak a digitális innovációban és jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek a régióban.
2026. 02. 04. 06:00
Megosztás:

A Moszkvai Tőzsde Solana-, XRP- és Tron-határidős ügyleteket indítana – új korszak jöhet az orosz kriptopiacon

Az orosz pénzügyi rendszer egyre látványosabban próbál alkalmazkodni a globális kriptotrendekhez: a Moszkvai Tőzsde (MOEX) már nemcsak a Bitcoin és Ethereum világában gondolkodik. Friss tervek szerint 2026-ban újabb nagy altcoinok – köztük a Solana, a Ripple és a Tron – is saját határidős termékeket kaphatnak, ami jelentős lépés lehet a kriptoderivatívák intézményesülése felé Oroszországban.
2026. 02. 04. 05:30
Megosztás:

Elindul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme – új lehetőség a hazai kkv-knak

Mától pályázhatnak a hazai mikro-, és kisvállalkozások a Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második ütemére.
2026. 02. 04. 04:30
Megosztás:

Megérte a Brexit? Az elmúlt 10 év mérlege számokban

Közeleg a Brexit-népszavazás 10. évfordulója, amely 2016-ban megrázta a pénzügyi piacokat, jóllehet az Egyesült Királyság csak 2020-ban hagyta el ténylegesen az Európai Uniót, majd év végén az egységes piacot és a vámuniót is. A Brexit utáni évtizedben a brit gazdaság szerkezete megszilárdult, ám a növekedés tartósan gyenge maradt, miközben a beruházások visszaesése, az EU-val szembeni kereskedelmi súrlódások és a termelékenység lassulása miatt az Egyesült Királyság 2016 óta jellemzően alulteljesíti a többi G7-gazdaságot. A Brexit utáni évtized gazdasági mérlegét az XTB szakértői elemezték.
2026. 02. 04. 04:00
Megosztás:

Esztétikai trend: Vége a kacsacsőrnek és a túltöltött arcok korszakának

Jelentős szemléletváltás zajlik jelenleg is az esztétikai kezelések világában: a felismerhetetlenségig megváltoztatott, egyenarcvonások trendjét felváltja a láthatatlan beavatkozások korszaka. Ma már nem az a cél, hogy valaki másnak látszódjunk, hanem az, hogy saját magunk legfrissebb és legápoltabb változatát mutassa a tükör.
2026. 02. 04. 03:30
Megosztás:

A Tether új fegyvert dobott be: nyílt forráskódú MiningOS-szel támadja a Bitcoin-bányász óriásokat

A stabilcoin-piac legismertebb szereplője, a Tether most nem a pénzügyi fronton, hanem a Bitcoin-bányászat infrastruktúrájában indított támadást. A vállalat egy teljesen új, nyílt forráskódú bányászati operációs rendszert mutatott be, amely alapjaiban forgathatja fel a szektort, és komoly kihívást jelenthet a nagy, zárt szoftveres megoldásokat uraló cégeknek.
2026. 02. 04. 03:00
Megosztás:

NAV ellenőrzést kaphat? Itt ellenőrizheti online

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján intézkedik, honlapjának Adótraffipax rovatában pedig előre jelzi, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel, alaptalannak minősítve azokat a híreket, amelyek szerint a hatóság hétfőn Heves vármegyében rögtönzött, megfélemlítő razziát tartott.
2026. 02. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a NAV közleménye - Ingatlan után fizetendő adó 2026

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss tájékoztatójában egy olyan lakáseladással kapcsolatos szabályra hívta fel a figyelmet, amely sokak figyelmét elkerüli. Ingatlan értékesítésekor ugyanis nemcsak magának a lakásnak az eladásából származhat adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha a tulajdonos külön szerződésben adja el a bútorokat vagy más berendezési tárgyakat. A hivatal szerint sokan nem is tudnak erről, ezért könnyen hibázhatnak az adóbevallás elkészítésekor.
2026. 02. 04. 01:30
Megosztás:

Ha erről a számról hívnak: ne vedd fel, sok pénzt bukhatsz rajta!

Ha +48-as körzetszámú, lengyelországi számról keresnek, érdemes különösen óvatosnak lenni, mert újabb csalássorozat vette célba a magyar mobilhasználókat. A szakértők szerint ezeknél a hívásoknál fokozott figyelem szükséges, és a telefonok sok esetben már eleve potenciális átverésként jelölik meg őket.
2026. 02. 04. 01:00
Megosztás:

Elfogadta a szlovén parlament a velenjei szénbánya bezárásáról szóló törvényt

A szlovén parlament kedden elfogadta a velenjei szénbánya fokozatos bezárását szabályozó törvényt, amely 20 éves leállítási programot tartalmaz és a dolgozók szociális védelmét rögzíti, összhangban az ország 2033-ig tartó szénkivezetési stratégiájával.
2026. 02. 04. 00:30
Megosztás:

Bitcoin-zuhanás: 15 hónapos mélypontra esett a kriptopiac vezéralakja

Egyre mélyebbre süllyed a Bitcoin: újabb sokk a kriptobefektetőknek, ahogy az esés a hagyományos tőzsdékre is átterjed. Bitcoin 15 hónapos mélyponton – mi történt a piaccal?
2026. 02. 03. 23:59
Megosztás:

Rekord hitelezési volumenről számoltak be a független pénzügyi közvetítők 2025 végén

Történelmi csúcsot ért el a független pénzügyi közvetítők által közvetített lakossági jelzáloghitel-volumen 2025 utolsó két hónapjában, elsősorban az Otthon Start Program piaci hatásának köszönhetően - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége (FPKOSZ) az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:30
Megosztás:

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:00
Megosztás:

A tavalyi az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben

Tavaly mintegy 1,17 millió tonna kőolajat hoztak felszínre a magyarországi mezőkből, a kétezres években ez a legmagasabb mutató. Földgázból 2 milliárd köbmétert közelítő mennyiséget emeltek ki, ezt meghaladó termelés legutóbb 2013-ban volt - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága kedden közös közleményben.
2026. 02. 03. 22:00
Megosztás:

Állatvédelmi ösztöndíjprogram indul állatotthon-vezető és állatgondozó képzésre

Negyvenegyen vehetnek részt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatvédelmi ösztöndíjprogramjában - tudatta az alapítvány közleményben az MTI-vel kedden.
2026. 02. 03. 21:30
Megosztás: