Megsértette a választási törvényt a Fidesz salgótarjáni szervezete
A Fidesz salgótarjáni szervezete által kiadott Jobb Egyenesen című időszaki lap 4. oldalán az MSZP logója mellett szerepeltették az "Elloptuk, amit lehetett" szövegrészt. Ez a területi választási bizottság határozata szerint olyan negatív tartalmú kampányt fogalmaz meg, ami meghaladja a szabad politikai véleménynyilvánítás határait.
Az MSZP az egyéni választókerületi választási bizottsághoz adott be kifogást, az ügy azért került a tvb-hez, mert a Fidesz fellebbezett a helyi testület döntése ellen. A területi választási bizottság annyiban változtatta meg a korábbi döntést, hogy nem látja indokoltnak a határozat rendelkező részének - a jogsértő közléssel azonos módon való - közzétételét az időszaki lap legközelebbi számában, mert a kampánykiadványok megjelentetését esetlegesnek tartja - áll a közleményében.