Megszűnik a cukortermelést szabályzó kvótarendszer az EU-ban

Megszűnik közel 50 éves működés után az Európai Unió (EU) cukortermelésének szabályozására szolgáló kvótarendszer szeptember 30-án, szombaton - közölte az Európai Bizottság.

Megszűnik a cukortermelést szabályzó kvótarendszer az EU-ban

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a cukortermelésre vonatkozó kvótarendszer kivezetésével lehetővé válik a termelők számára, hogy a termelést a valós kereskedelmi lehetőségekhez szabják, és kiaknázzák az új exportpiacok lehetőségeit.
   
Phil Hogan, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos kijelentette, a kvótarendszer megszűnése az európai cukorágazat számára fordulópont, amely megnyitja a lehetőséget a termelők számára, hogy nyissanak a globális piacok felé. A kvóták kivezetése után is megmarad a lehetőség, hogy az uniós cukorrépa-termelők és cukorfeldolgozók kollektív tárgyalások útján értékmegosztási záradékot foglaljanak szerződéseikbe - mondta a biztos.
   
Elmondása szerint jelentősen csökkennek a piaci szereplőkre, a termelőkre és a kereskedőkre nehezedő adminisztratív terhek is.
   
Hogan emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság a kvótarendszer megszüntetésének előkészítéseként javította a cukorpiac átláthatóságát. Az újonnan létrehozott cukorpiaci megfigyelőközpont rövid távú elemzéseket és statisztikákat szolgáltat a cukorpiacról, illetve további elemzésekkel és előrejelzésekkel segíti a mezőgazdasági termelőket és a feldolgozókat tevékenységük eredményesebb szervezésében.
   
Az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) számos intézkedést tesz lehetővé az uniós cukorágazat megsegítésére a piacon keletkező váratlan zavarok esetére. Az uniós bizottságnak lehetősége van közbelépni az árak hirtelen emelkedését vagy zuhanását eredményező, súlyos piaci válságok esetén az uniós behozatali védővám, illetve magántárolási és egyéb válságintézkedések bevezetése révén - ismerteti közleményében az uniós bizottság.
   
Az Európai Unió a cukorkvótarendszert a KAP első cukorágazati szabályozásának részeként vezette be 1968-ban, és a világpiaci árnál jelentősen magasabb szintű ártámogatást állapított meg a termelők részére. A rendszer felszámolásáról a tagállamok 2006-ban hoztak döntést.
   
Az EU globális piacvezető a cukorrépa-termelésében, a világ termelésének mintegy 50 százalékát adva. A cukorrépa ugyanakkor a világ cukortermelésének mindössze 20 százalékát teszi ki, a fennmaradó hányadot cukornádból nyerik ki. Az uniós cukorrépa-termelés nagy része Európa északi felében koncentrálódik, ahol a klíma alkalmasabb a növény termesztésére.
   
A cukor uniós átlagára 2016 vége óta mintegy 500 euró tonnánként.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: