Megszüntetik az államigazgatás betöltetlen állásait

Azonnali hatállyal megszüntetik az államigazgatásban a betöltetlen álláshelyeket. A kormány erről szóló határozata a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, amely egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15 százalékot.

A döntés szerint a tárcavezetőknek a minisztériumukban és az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél kell megszüntetni a legalább három hónapja betöltetlen állásokat. Ez alól csak a jogszabályban külön meghatározott, valamint a rendvédelmi és honvédelmi munkahelyek jelentenek kivételt. A miniszterek január 15-ig, azaz keddig kötelesek jelentést készíteni a megszüntetésről Navracsics Tibornak. A miniszterelnök-helyettesnek, közigazgatási és igazságügyi miniszternek ezt követően egy hónap áll rendelkezésére arra, hogy javaslatot terjesszen a kormány elé a Miniszterelnökségen, a tárcáknál, valamint az igazgatási és az igazgatás jellegű munkát végző központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámát rögzítő határozat módosítására.
    

A tárcavezetőknek március 31-ig arról is kell gondoskodniuk, hogy a minisztériumukban az úgynevezett funkcionális létszám - vagyis az adott szervezet működtetését szolgáló, de nem az alapfeladat ellátására irányuló munkakörök száma -  legfeljebb 25 százalék, a hozzájuk tartozó szerveknél pedig maximum 15 százalék legyen. Az e fölötti funkcionális munkaköröket a kormányhatározat értelmében március végéig ugyancsak meg kell szüntetni. A szabályozás kitér a vezető tisztségekben dolgozókra is, akikkel kapcsolatban úgy rendelkezik: a tárcáknál a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15, a miniszterek irányítása vagy felügyelete alá tartozó szerveknél pedig a 10 százalékot. Ennek határideje szintén március 31. Az említett rendelkezésektől való eltérést - a szakminiszter kezdeményezése alapján, a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős tárcavezető, vagyis Navracsics Tibor véleményének figyelembevételével - csak Orbán Viktor kormányfő engedélyezheti különösen indokolt esetben.
    

Az általános szabályok mellett több tárcavezető is kapott egyedi feladatokat. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek például március közepéig javaslatot kell tennie egy, az agrártárca által irányított integrált kutatóhálózat kialakítására, mégpedig úgy, hogy ezzel racionalizálja a hasonló tevékenységek miatti párhuzamosságokat, egy intézménybe integrálja a funkcionális feladatokat, és csökkentse a nem tudományos kutatással foglalkozók létszámát.  Balog Zoltán erőforrás-miniszternek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányítása alá tartozó, kutatási feladatokat is ellátó országos intézetek átalakítására kell javaslatot készítenie március végéig. A kormány célja, hogy racionalizálja a feladatellátást, és hogy az egymással szorosan összefüggő munkát végző háttérintézmények funkcionális létszáma csökkenjen egy integrált funkcionális szerv létrehozásával. (MTI)


10 kriptó, egy hét, elképesztő fordulat: a Quant 186%-ot ugrott

Van az a hét, amikor a kereskedő kétszer is ránéz a képernyőre, mert elsőre elírásnak tűnik a zöld szám. A mellékelt pillanatfelvételen a Quant 186 százalékos emelkedéssel vezeti a listát, de a mögötte álló kilenc projekt története legalább ilyen érdekes: banki tokenizáció, új kereskedési termékek, intézményi piaci adatok és ismét feléledő mémcoin-kereslet találkozik benne.
2026. 09. 28. 01:00
Megosztás:

Az emberi beszéd a kutyák agyát is alakítja

Egy új magyar kutatás szerint a kutyák agya úgy tagolja szavakra a folyamatos beszédet, ahogy azt eddig csak embernél láttuk. Ez pedig arra utal, hogy a beszéd feldolgozásának hatékonysága nem feltétlenül az ember különleges nyelvi képességeinek a következménye: a beszéd rendszeres hallgatása maga is megváltoztathatja az agy működését, még egy embertől evolúciósan távoli emlősfajban is. Az ELTE Etológia Tanszékén működő Neuroetológiai Kutatócsoport felfedezése a világ egyik vezető tudományos folyóiratában, a Science-ben jelent meg.
2026. 09. 28. 00:05
Megosztás:

A BlackRock szerint az AI-ügynökök hozhatják el a stabilcoinok következő nagy hullámát

Egyre több mesterségesintelligencia-rendszer képes önállóan adatot kérni, szolgáltatást igénybe venni és összetett feladatokat végrehajtani. A BlackRock szerint hamarosan fizetniük is kell mindezért – és ebben a stabilcoinok kaphatnak fontos szerepet.
2026. 09. 27. 23:00
Megosztás:

Bitcoin vagy Ethereum: melyik érheti el előbb a korábbi csúcsát?

A Bitcoin és az Ethereum is jelentősen elmarad korábbi történelmi csúcsától, de eltérő pályán mozognak. Szeptember 27-én a Bitcoin nagyjából 84 900 dolláron állt, ami 33 százalékkal marad el a 2025 októberében elért 126 080 dolláros rekordtól. Az új csúcshoz így körülbelül 49 százalékos emelkedésre lenne szükség.
2026. 09. 27. 22:00
Megosztás:

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban, de a reggelek csípősek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 27. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 27. 20:00
Megosztás:

A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás: