Megtévesztő volt az egyik MinDig TV-s reklám
A GVH csütörtöki közleménye szerint annak vizsgálatára indítottak eljárást, hogy az Antenna Hungária Zrt. tájékoztatásai megtévesztették-e a fogyasztókat. A vállalkozás a csomagokat - alapcsomag, családi csomag, HBO programcsomag - három kampányban népszerűsítette, többféle kommunikációs eszközt, például televíziós és rádiós felületet, saját honlapot, plakátot, szórólapot alkalmazva.
A GVH szerint egyes reklámokban a fogyasztók valótlan információkat kaptak az általuk fizetendő költségekről, mivel több hirdetésben nem szerepelt az a fontos információ, hogy a kínált kedvezményes ár a hűségidőnek csak az első néhány hónapjában fizetendő összeg. Az egyes reklámokban megjelent üzenet ezen kívül azt a benyomást kelthette a fogyasztóban, hogy a szerződéskötést követően csak a kedvezményes havidíjat kell kifizetnie, más fizetési kötelezettség nem terheli. Ez azonban nem volt igaz, mert a jelentősebb mértékű aktiválási díjat is fizetni kellett, illetve a fogyasztónak a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dekódert vagy CA modult is kellett vásárolnia, ami szintén nem szerepelt a tájékoztatásokban.
A Gazdasági Versenyhivatal ezek alapján megállapította, hogy az Antenna Hungária tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor 2011. július 1. és december 31. között alkalmazott három reklámkampányának egyes elemei megtévesztő információkat tartalmaztak. (MTI)