Mennyi a szarvasmarha, sertés, juh, baromfi állomány Magyarországon?

A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott un. "Gazdaság és társadalom" kiadványból megtudhatjuk, hogy hogyan változott Magyarországon az állatállomány.
A főbb gazdasági haszonállatok 2018. december 1-jei egyedszáma eltérően változott az előző év azonos időpontjához képest.
A szarvasmarha-állomány 2010 decembere óta tartó gyarapodása folytatódott. A gazdálkodók a tél kezdetén 885 ezer 28 A KSH JELENTI 2018. I–IV. negyedév szarvasmarhát istállóztak, 15 ezerrel többet az egy évvel korábbinál. A teljes létszám 46%-át kitevő tehenek száma 8 ezerrel nőtt.
Állatállomány Magyarországon
forrás: KSH
A sertésállomány 2015 óta tartó fogyása megállt, december eleji létszáma (2 millió 872 ezer) lényegesen nem változott az egy évvel korábbihoz képest. Az állomány további gyarapodását vetíti előre, hogy az anyakocák száma 3,7%-kal emelkedett.
A juhállomány egy év alatt 3,3%-kal 1109 ezerre csökkent, ezen belül a teljes létszám 72%-át kitevő anyajuhoké 1,6%-kal mérséklődött.
A tyúkállomány 3,7%-kal kisebb lett, de az egyedek 36%-át kitevő tojóké majdnem azonos volt a 2017 decemberivel. A vízi szárnyasok közül a ludak száma 12 hónap alatt 12, a kacsáké 4,2%-kal növekedett. A 2,8 milliós pulykaállomány 2017. december 1-jéhez viszonyítva 2,1%-kal fogyott.