Meredek erősödéssel zártak az európai tőzsdék
A rossz az, hogy a német és az euróövezeti feldolgozóipar és a szolgáltatások e havi, előzetes teljesítménymutatói ismét visszaesést vagy legjobb esetben stagnálást jeleztek. Ehhez képest jónak látszott a piaci spekuláció, hogy a mélyülő recesszió láttán az Európai Központi Bank mégiscsak kénytelen lesz tenni valamit a gazdaságért a jövő heti pénzügy-politikai értekezletén.
Ettől a kilátástól egyszersmind esett az euró a dollárhoz és a jenhez képest, némileg ellensúlyozva a jen gyengülését, amit a japán központi bank nagyszabású mennyiségi enyhítő programja okozott az utóbbi hetekben. A kínai és az amerikai előzetes teljesítménymutató a növekedés lassulását jelezte: ez a nyersanyagok árát nyomta, a rézét például másfél éves mélypontra. Ezek az árfolyamváltozások szintén segítették a részvénypiacot, együtt néhány váratlanul jó vállalati eredménnyel.
A londoni FTSE-100 125,50 pontos, 2,00 százalékos javulással 6406,12 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 180,10 pontos, 2,41 százalékos többlettel 7658,21 ponton fejezte be a napot, míg Párizsban a CAC-40 130,92 ponttal, 3,58 százalékkal 3783,05 pontra erősödött. A milánói FTSE MIB-40 2,93 százalékot, a madridi IBEX-35 3,26 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 0,12 százalékot vesztett. (MTI)