Szertefoszlottak az EKB a kötvényvásárlásához fűzött remények?

Az Európai Központi Bank (EKB) és a német kormány hétfőn lehűtötte a befektetők vérmes reményeit arra, hogy az EKB bármelyik pillanatban megkezdheti magas hozamú államkötvények közvetlen vásárlását az euróövezetben.

A hét végén a Der Spiegel című német politikai magazin arról számolt be, hogy az EKB kormányzótanácsa tervet vitat meg a finanszírozási nehézségekkel küzdő dél-európai kormányok hitelköltségének mérséklésére, úgy hogy korlátlanul vásárol kötvényeikből.

 

Az EKB elnöke, Mario Draghi július végén kijelentette, hogy az EKB a megbízatása keretei között mindent megtesz az euró védelmében, és e felhatalmazás körébe tartozónak nevezte az állampapírhozamokat annyiban, amennyiben azok nagysága akadályozza az EKB enyhítő pénzügypolitikájának érvényesülését a hitelpiacon. A befektetők azóta is hol kisebb, hol nagyobb bizakodással várják az intézkedéseket. A reményeket a múlt héten fölerősítette Angela Merkel német kancellár, aki úgy nyilatkozott, hogy az EKB elnökének korábbi kijelentései "teljesen összhangban vannak" a német kormány gondolkodásával.

 

Hétfőn azonban az EKB egyik szóvivője hivatalos nyilatkozatot adott ki, és eszerint "tökéletesen félrevezető beszámolni olyan döntésekről, amelyek még nem történtek meg, illetve olyan egyéni véleményekről, amelyeket még nem vitatott meg az EKB kormányzótanácsa". Hozzátette: az EKB "szigorúan a megbízatása keretében fog eljárni". Az EKB megbízatása elvileg kizárja állampapírok vásárlását elsődleges kibocsátásból. A német pénzügyminisztérium hétfőn úgy foglalt állást, hogy az EKB számára "problematikus" elképzelés valamilyen hozamszintet megcélozni államkötvények számára.

 

A német központi bank a szintén hétfőn megjelent havi jelentésében így írt: "a kormányokra és a parlamentekre (nem pedig az EKB-ra) tartozik eldönteni, hogy szélesebben kellene-e megosztani a fizetőképességi kockázatokat". A Bundesbank "kitart álláspontja mellett, hogy kritikusan szemléli és nagy egyensúlyi kockázatnak tartja, ha a Eurosystem (az EKB és az euróövezeti központi bankok együttese) kormánykötvényeket vásárolna".

 

A múlt hét végén a spanyol és az olasz állampapírhozamok csökkentek, és hétfőn is folytatódott ez az irányzat, ami arra vall, hogy a kötvénypiac hozzáértőit nem igazán lepte meg az EKB nyilatkozata, de annál inkább elkeserítette a részvénypiaci befektetőket: a vezető nyugat-európai tőzsdék estek hétfő délutánig.

 

Az EKB-nak ezenközben van korlátozott kötvényvásárlási programja: ez a 2010. májusban meghirdetett "értékpapírpiaci program" (SMP) az értékpapírosított euróövezeti köz- és magánadósságok piacán. E másodpiaci programnak nincs határideje és előzetes pénzkerete, a felvásárlás eseti, és pénzügyi sterilizálás követi. Tavaly tavasszal ez a program, közel 80 milliárd euró adósság birtokában leállt, de miután a görög állampapírok fertőző hatása ősszel átterjedni látszott az olasz, a spanyol, sőt, esetleg a francia kormánykötvények piacára is, az EKB ezt a programot is felújította, és újfent politikai nyomásnak engedve, kivételképpen és korlátozottan olasz és spanyol állampapírok másodpiaci vásárlására is kiterjesztette. Az EKB jelenleg 23-ik hete szünetelteti e programot, amely a múlt hét végén összesen 211,35 milliárd eurónyi adósságot birtokolt.

 

Az SMP esetleges átalakítása, kiterjesztése, talán az EKB és az euróövezeti mentő pénzalapok (EFSF, ESM) kombinált akciója, akármelyikük kötvényvásárlásának bármiféle, de bizonyára szigorú feltételei ügyében legkorábban a nyári szabadság után, szeptemberben várható új fejlemény.

 

Az már a nyáron eldőlt, hogy a mentőalapok szélesebb felhatalmazást kapnak másodpiaci kötvényvásárlásra, és ebben az EKB ügynökként közreműködhet. Elsődleges kibocsátásból a mentőalapok csak akkor vehetnek államkötvényt a mostani szabályozás szerint, ha az érintett euróövezeti ország már érvényes EU/IMF-mentőprogram kedvezményezettje. (MTI)


Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás:

Mol: többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban

Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
2026. 09. 21. 21:00
Megosztás: