Messze lemaradt Európa mögött a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,41 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 18.635,67 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, a Magyar Telekom és a Richter erősödött, míg a Molnak és az OTP-nek csökkent az árfolyama.

A nap közben mérsékelt pluszt mutató index a kereskedés utolsó órájában mínuszba került, végül a záró szakaszban történt kötések húzták ismét a pozitív tartományba. Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a nap meglepetése a Richter volt, amelynek árfolyama a zárásban jelentősen följebb került. Az OTP-be és a Molba viszont beleadtak a befektetők, így e két részvény veszteséggel fejezte be a kereskedést.

 

A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken emelkedtek, az euróövezeti mentőalapok "tűzerejének" növelését jutalmazva.  A  legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,94 százalékos előrelépéssel 1.069,16 ponton zárt.

 

A Magyar Telekom egész nap stabil volt. A kisebb papírok közül az elemző kiemelte az E-Start, amely 3,6 százalékos veszteséget szenvedett el, 2.940 forinton zárt, de nap közben ennél jóval alacsonyabban, 2.700 forint közelében is forgott a papír. Az árfolyam visszaesésének oka, hogy a társaság közzétette az auditált 2011. évi beszámolóját, ami szerint 2,37 millió eurós veszteséggel zárta a múlt évet, míg a februárban közölt gyorsjelentésében még 1,31 millió eurós adózás utáni nyereséget mutatott ki. Kuti Ákos szerint a könyvvizsgáló által auditált adatok tisztább képet mutatnak a társaság gazdálkodásáról a menedzsment által korábban közölteknél. Az elemző bízik abban, hogy miután a befektetők "megemésztették" a változást, áprilisban már ismét fölfelé indulhat az E-Star részvények árfolyama.

 

A Mol 150 forintos, 0,81 százalékos gyengüléssel, 18.400 forinton zárt, forgalma 2,2 milliárd forint volt. Az OTP részvények ára 21 forinttal, 0,55 százalékkal 3.829 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,58 százalékkal 578 forintra erősödött, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 695 forinttal, 1,87 százalékkal 37.870 forintra nőtt, a részvények forgalma 672,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis viszont 50 forinttal, 0,34 százalékkal 14.650 forintra gyengült, 258,8 millió forintos forgalom mellett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.196,82 ponton zárt pénteken, ez 5,22 pontos, 0,43 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. (MTI)

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás: