Miért stagnált a német gazdaság a negyedik negyedévben?
A lakossági fogyasztás a negyedév folyamán 1 százalékkal, míg a tőkebefektetések mértéke 0,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévhez képest - közölte ma a német szövetségi statisztikai hivatal.
Mindez pedig ellensúlyozta az export 3 százalékos emelkedését, végül ennek lett köszönhető a gazdaság negyedik negyedéves stagnálása. Az első negyedében sem várható nagy növekedés, miután a kormányzat lassan leáll a stimulus intézkedéseivel, valamint miután a 14 éve nem látott tél miatt gyakorlatilag leállt az építőipar. Ugyanakkor az exportot segítheti a jelentősen gyengülő euró.
A negyedik negyedévben az import 1,8 százalékkal csökkent, a nettó kereskedelem 2 százalékponttal járult a GDP-hez a negyedik negyedévben. Igaz a belföldi kereslet hiánya ugyanennyivel csökkentette is azt.
Éves szinten a GDP 2,4 százalékkal csökkent a munkanapokkal kiigazított adatok alapján. A Bundesbank előrejelzése szerint a gazdaság az idei évben 1,6 százalékkal bővülhet, a tavalyi évi 5 százalékos visszaesés után.