Mikor jogszabálysértő a helyi adórendelet és az ennek alapján kivetett adó?

Mikor aránytalan mértékű a helyi adó, illetve mikor diszkriminatív a helyi adóztatási gyakorlat? Mit tehet az adózó, ha nézete szerint az önkormányzat az ingatlanait aránytalan mértékű adóval terheli vagy az adót diszkriminatív módon állapítja meg? Milyen eljárás keretében nyílik lehetősége az adózónak a jogszabálysértőnek tekintett helyi adórendelettel szembeni jogorvoslatra? Visszakaphatja-e az adózó az általa már befizetett helyi adót, illetve milyen mértékű kamat illeti meg? Jelen tájékoztatónk célja a fenti kérdések tisztázása az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatát végző Kúria joggyakorlata alapján.

Mikor jogszabálysértő a helyi adórendelet és az ennek alapján kivetett adó?

Az önkormányzati adóztatás törvényi keretei és korlátai

 

A helyi önkormányzatok Magyarország Alaptörvénye alapján a törvény keretei között dönthetnek a helyi adók fajtájáról és mértékéről. Az önkormányzati rendeletalkotás joga azonban nem biztosít teljes szabadságot az önkormányzatok számára, mivel annak egyéb, magasabb szinten álló jogszabályok – elsődlegesen a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) – szabnak korlátokat. A Htv. 6. § c) pontja szerint a helyi önkormányzat az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan a törvényben meghatározott adómaximumra figyelemmel állapíthatja meg. Jogszabálysértő ezáltal az a helyi adórendelet, amely az adóztatott vagyon értékéhez képest aránytalan mértékű és/vagy az adórendelet különböző adómértéket határoz meg (jellemzően körzetek, övezetek kialakításával), amely különbségtételt az önkormányzat nem tud a Htv. 6. § c) pontja szerinti szempontokkal megalapozottan indokolni.

Mikor aránytalan mértékű a helyi adó?

Az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára jogosult Kúria határozatai alapján az önkormányzat kötelezettsége az adómérték meghatározásakor az adózó teherviselési képességének, és annak vizsgálata, hogy az adó mértéke ne oldódjon el számottevően az adótárgy értékétől. Az adóalany teherbíró képessége a Htv. 6. § c) pontja tekintetében tehát nem az adóalany gazdasági fizetőkészségével és képességével áll összefüggésben, hanem az adótárgy értékével. A Kúria legújabb joggyakorlatában már a telkek forgalmi értékének 20%-át elérő éves telekadó mérték is súlyosan aránytalannak minősülhet, ezáltal a Htv. 6. § c) pontjába ütközik.

Milyen esetben diszkriminatív az adóztatás?

Kúria gyakorlata alapján az önkormányzatnak az adórendeletek megalkotása során figyelembe kell vennie az illetékességi területe alá tartozó telkek rendeltetését, azok földrajzi elhelyezkedését, a településre jellemző forgalmi értékeket általában és a településen belüli forgalmi értékekben jelentkező eltéréseket is. A Kúria értelmezésében tehát az eltérő adómértékek alkalmazása a települési telkek között olyan értékkülönbséget feltételez, amely alátámasztja, ésszerűen indokolja az adózók eltérő adókötelezettségét, az adózók közötti megkülönböztetést. Hátrányos megkülönböztetés ezáltal akkor állapítható meg, ha az adómérték a különböző körzetekben eltérő, és az eltérő mértéket az érintett önkormányzat nem tudja – a Htv. 6. § c) pontja alapján – a helyi sajátosságokkal megalapozottan indokolni.

Így például jogszabálysértést állapított meg a Kúria abban az esetben, amikor a telekadó rendelet kizárólag az önkormányzat gazdasági megfontolásait tükrözte azzal, hogy a telkek között részben funkciójuk, részben pedig méretük alapján tett különbséget a fizetendő adó mértéke szempontjából. Azonos megállapításra jutott a Kúria abban az esetben is, amikor az önkormányzati rendelet módosítása egységes adórezsim alá helyezte a korábban elkülönült és eltérő adómértékkel adóztatott övezeteket, amelynek következtében a telkek egy csoportja esetében – változatlan feltételek mellett – háromszorosára emelkedett az adómérték. Nem fogadta el továbbá a Kúria a telekadó alóli mentesség esetében a helybenlakás előírását sem, mivel az sem az adóalany teherbíró képessége, sem pedig a vagyontömeg értéke szempontjából nem tekinthető releváns szempontnak.

A helyi adórendeletek felülvizsgálatára irányuló eljárás

Amennyiben az adózó álláspontja szerint a helyi adórendelet aránytalan mértékű telekadót állapít meg ingatlanaira vonatkozóan vagy az önkormányzati adórendelet az adót diszkriminatív módon állapítja meg, úgy az az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben meghatározott módon megtámadhatja a helyi adót kivető adóhatósági határozatot, ennek keretében pedig a helyi adórendeletet is. A közigazgatási jogorvoslati rendszer kimerítését követő bírósági eljárás során kérhető az eljáró bíróságtól az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára irányuló, a Kúria önkormányzati tanácsának hatáskörébe tartozó nemperes eljárás indítványozása. A Kúria ezen eljárásában nem csupán a még hatályban lévő, hanem a már hatályon kívül helyezett önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára is jogosult, amennyiben az alapperben az eljáró bíróságnak a már nem hatályos helyi adórendeletet kell alkalmaznia.

A Kúria döntésének jogkövetkezményei

Amennyiben a Kúria az adózónak ad igazat, ezáltal a hatályban lévő önkormányzati rendeletet vagy annak rendelkezését megsemmisíti, vagy a már korábban hatályon kívül helyezett önkormányzati rendelet vagy rendelkezésének más jogszabályba ütközését megállapítja, úgy az önkormányzati rendelet vizsgált rendelkezése nem alkalmazható a Kúria eljárását kezdeményező bíróság előtt folyamatban lévő egyedi ügyben, és a megsemmisítés időpontjában valamely bíróság előtt folyamatban lévő egyedi ügyben. Ez a döntés pedig az önkormányzati rendelet szabályozási logikájától függően azt is eredményezheti, hogy az adózó ingatlanait végül nem fogja helyi adó terhelni, és a korábban befizetett adó – kamattal együtt – visszajár az adózónak.

Összegzés

A fentiek alapján a Kúria eljárása összességében hatékony felülvizsgálati fórumot jelent mind a jelenleg hatályos, mind a korábban hatályban lévő jogszabályba ütköző önkormányzati rendeletekkel szemben. Fontos ugyanakkor, hogy az adózóknak főszabály szerint csak a bíróság által indítványozott nemperes eljárás esetén van lehetőségük arra, hogy a korábban jogszabálysértő módon kivetett helyi adót visszakapják. A szabályozás számos jogértelmezési kérdést vet fel, amelyekre a Kúria változó gyakorlata jelenleg nem ad egyértelmű választ, ezért érdemes a jogérvényesítésre irányuló eljárások megindítását megelőzően szakmai iránymutatást és segítséget kérni a hatékony és eredményes jogérvényesítés érdekében.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: