Mikor jön el végre az ezüst órája?
Az ezüstár ez elmúlt években nagyságrendekkel nagyobb volatilitást mutatott, mint az arany jegyzése. A két nemesfém az inflációval szembeni védekezés és a pénzügyi rendszer visszásságai miatt örvendhetett egyaránt nagy figyelemnek a válság során, ennek ellenére megfigyelhetőek markáns különbségek is az árfolyamok alakulásában. Az aktuális állás szerint az ezüst ára az ezredfordulótól számítható nagy nemesfémpiaci hossz alatt nagyjából a hatszorosára drágult, és ezzel maga mögé utasítja az arany teljesítményét. Ami a szürkésfehér nemesfém árfolyamának egy plusz töltetet ad, az a kincsképző képesség mellett az ipari fémként való felhasználása.
Bár a két árfolyam többé-kevésbé párhuzamosan halad, az ezüst mégis néha lemarad, aztán képes óriási hajszával behozni és lehagyni az aranyat, majd ahogy a 2011-es rally után is látható, visszaesni az arany jegyzése alá. A két fém árazásának egymáshoz viszonyított aránya állandó ingadozásban van. Ez az úgy nevezett arany-ezüst hányados – ami tehát nem más, mint az aranyár elosztva az ezüst árfolyamával – jelenleg az 55-ös értéken áll. Ez azt jelenti, hogy egy uncia arany pillanatnyilag 55 uncia ezüsttel egyenértékű.
A mutató aktuális értékét a historikus adatsorral összevetve vizsgálható, hogy a két nemesfém értékelése megfelel-e a hosszútávú átlagnak, illetve látható-e benne valamilyen trend, amely szerint a hányados változik. Az igazán történelmi távlatokban történő áttekintéshez pedig egy jó kiindulópont, a geológusok becslését elővenni, amely szerint az ezüst előfordulása a földkéregben körülbelül a 17-szerese az aranyénak. Az ókori Midas király is vélhetően ez alapján határozta meg egykor 1:16 arányban a két fém értékarányát. Ehhez képest az árfolyamok aktuális relációja meglehetősen elrugaszkodott értéknek tűnik. Különösen, ha ehhez még azt is hozzá vesszük, hogy a valaha kitermelt arany túlnyomórészt mind a mai napig dísztárgyakban, ékszerekben, érmék és aranyrudak formájában fellelhető. Az ezüstről ugyanez nem mondható el, hiszen az ipari felhasználás során az emberiség kezdete óta kitermelt ezüst jelentős hányada nem visszanyerhető módon elhasználásra került.
Az arany-ezüst hányados az ókor után is még évszázadokon keresztül a 10 és 20-as értékek között ingadozott. 100 feletti rekordszintek csak az 1920-as évek végére és a kilencvenes évek elejére voltak jellemzők. Az ezüstár száz évvel ezelőtt kezdődött relatív hanyatlása főként arra vezethető vissza, hogy akkoriban az ezüst fokozatosan kezdte elveszteni a fizetőeszköz tulajdonságát. Ahogy az ezüstpénzeket kivonták a forgalomból és azok beolvasztva ipari alapanyagként megjelentek a nyersanyagpiacok kínálati oldalán az ár esésnek indult. Az ezüst dicsőségének végső hanyatlása aztán a második világháborút követően következett be, amikor aztán a jegybankok is nekiláttak az ezüsttartalékaik kiárusításának. Ez sem kedvezett éppenséggel az arany-ezüst hányadosnak.
Nagyobb feltámadásra ezután már csak a 70-es években a texasi Hunt fivérek gigantikus méretű ezüstspekulációja nyomán került sor. Akkoriban egy éven belül 5-ről 50 dollárra megtízszereződött a nemesfém ára, és Midas király korát visszaidézve ismét mindössze 14 uncia ezüst vált egy uncia arannyal egyenértékűvé. A spekuláció azonban hamarosan összeomlott, és az ezüst értékaránya az aranyhoz képest megint romlani kezdett. A 90-es évek elejére már visszatértek a fél évszázaddal korábbi viszonyok és ismét 100 uncia ezüstöt kellett adni egy uncia aranyért. Azóta az ezüst trendszerűen értékelődik fel az aranyhoz képest. Amint a válság múltával a bővülő gazdasági tevékenység miatt az ipar újra jobban keresni majd az ezüstöt, időszerűvé válhat a befektetési célra felhalmozott arany egy részének ezüstbe való átkonvertálása.
