Milyen intézkedésekkel segíthetjük alkalmazottaink munkavégzését?

A Dell Technologies bemutatta az első Brain on Tech-tanulmányt, amely a technológiai megoldások, a hatékonyság és az érzések közötti kapcsolatot vizsgálja. Tavaly március óta függünk a különböző informatikai eszközöktől, igyekszünk átalakítani a munkamódszereinket és küzdünk az egyén és a társadalom számára egyaránt fontos emberi kapcsolatok hiányával. A tanulmányból kiderül, hogy a vállalatok milyen azonnali intézkedésekkel segíthetik elő a dolgozók hatékonyabb munkavégzését, illetve mérsékelhetik az alkalmazottak kiégését.

Milyen intézkedésekkel segíthetjük alkalmazottaink munkavégzését?

A Dell legelső idegtudományi kutatási kísérletét 2020 év elején kezdte, amely során a résztvevők agyhullámait vizsgálták érzékelő headsetekkel. Az aktivitás és a konkrét helyzetekre adott reakciók megfigyelésével fel tudták mérni a szakemberek, hogy milyen hatással van a technológia a munkavégzéshez szükséges képességekre és úgy általában véve a dolgozók jólétére. A kutatás azt erősítette meg, ami egyébként is feltételezhető volt előzetesen: a magas szinten és megbízhatóan működő, illetve a lassan vagy egyáltalán nem reagáló technológia komoly hatással volt az alkalmazottak érzelmeire és hatékonyságára – az összefüggés mértéke azonban meghökkentő volt.

Nagyobb a jelentősége, mint ahogy elsőre feltételeznénk

A technológia meghibásodása gyorsan stresszhelyzeteket teremthet, különösen akkor, ha nem tudunk személyes, azonnali segítséget kérni az informatikusoktól. A kutatás rávilágított, hogy a nehezen kezelhető vagy problémás technológiával több mint kétszer olyan stresszes elvégezni egy adott feladatot, mint egy jól használhatóval. A feszültség mértéke ilyenkor még annál is magasabb, mintha valakit arra kérnének, hogy akarata ellenére nyilvánosan énekeljen el egy dalt, amelyet nem ismer. Fontos része volt továbbá a kutatásnak, hogy ezt a munkanap után hogyan tudják kipiheni a munkavállalók, hogyan tud oldódni a stressz. Az eredmények azt mutatták, hogy a rossz technológiai környezet miatt háromszor annyi időbe telt regenerálódniuk.
 
A stressz azután enyhült jelentősen, miután a résztvevők jobban működő informatikai hátteret kaptak, mi több, 37 százalékkal jobban is teljesítettek. Ráadásul megfelelő eszközökkel időt is spóroltak, hiszen jó technológiával egy alkalmazott óránként 23 percet képes megtakarítani. Ez egy 40 órás munkahéten 15 órát jelent. A nehezen használható technológia átlagosan több mint 30 százalékkal rontja a munkavállaló teljesítményét, függetlenül attól, hogy az adott felhasználó mennyire ért a számítógépekhez. A kutatás során generációnként eltérő eredmények születtek: a régebbi eszközök az Y-generáció fiatalabb tagjaira, illetve a Z-generációra voltak a legnagyobb hatással.

A végfelhasználói élmény egységesítése a hatékony munkavégzésért

Fontos, hogy szem előtt tartsuk: minden munkakörben mást jelent az ideális informatikai háttér, és ez nem csak feladatkörönként, de személyenként is változhat. A használt technológia kiválasztásánál olyan konkrét szempontokat is figyelembe kell venni, amelyek folyamatosan hatással vannak az alkalmazottak munkájára. Ezek közé tartoznak többek között a jelszómódosítások, a rendszer zárolása és a hálózati kapcsolatok. Ilyenkor a végfelhasználói élmény egységesítése nyújthat megoldást, illetve segítség lehet a különböző – vállalati és magántulajdonú – eszközökön végzett riportkészítés és adminisztráció központosítása.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
 
Ennek érdekében a Dell olyan megoldásokat biztosít, amelyek kiválóan működnek vegyes környezetben, és bárhonnan lehetővé teszik a biztonságos és hatékony munkavégzést. Alkalmazottközpontú informatikai megközelítésük alapja a Workforce Persona Consulting Services szolgáltatás, amelynek keretében az alkalmazottakat a szerepkörükhöz és munkavégzési szokásaikhoz leginkább megfelelő, stresszmentesen használható eszközökkel, perifériákkal és alkalmazásokkal látják el. A Dell Technologies Unified Workspace segítségével az informatikai vezetők üzembe helyezhetik, biztonságossá tehetik, kezelhetik és támogathatják az eszközöket, függetlenül attól, hogy az alkalmazott honnan dolgozik. Az eszközök és az új hardverek otthoni üzembe helyezésével zökkenőmentes technológiai élményt lehet nyújtani a dolgozóknak.

Az apróságok is számítanak

A technológiahasználat pozitív és negatív élményei hosszan tartó hatást gyakorolnak az alkalmazottak közérzetére. A Dell a Brain on Tech kutatásában megvizsgálta a jelszavas bejelentkezést is, hogy felmérjék a gyakori „nem tudok bejelentkezni a munkámhoz” élmény pontos hatásait. A kutatásban résztvevők esetében a számítógépen történő jelszavas bejelentkezés sikertelensége a határidős munkáknál 5 másodpercen belül 31 százalékkal növelte a stresszt. Ez kihatott a később elvégzett feladatokra is, amelyeket így a felhasználók nem tudtak nyugodtan elvégezni.
 
Megoldás lehet erre a jelszavak használatának leegyszerűsítése. A dolgozók bejelentkezésének zavartalansága és zökkenőmentessége érdekében a Dell kifejlesztette az Express bejelentkezési funkciót, amely a felhasználó távollétében zárolja az eszközt, majd a felhasználó visszatérésével automatikusan feloldja – mindezt biometrikus technológia alkalmazásával. Ha ehhez hozzávesszük a Dell Technologies Unified Workspace nyújtotta környezetfüggő hozzáférési és egyszerű jelszó-visszaállítási lehetőségeket, a végfelhasználók informatikai élménye máris sokkal felhasználóbarátabbá válik.

Intelligencia: „Köszönöm, nem is tudtam, hogy erre van szükségem.”

Napjaink multitaskingra épülő világában a számítógépeken rengeteg olyan alkalmazás és szoftver található, amelyek lehetővé teszik, hogy az alkalmazottak egyszerre három dologgal is foglalkozzanak: e-mailekre válaszoljanak, dolgozzanak egy projekten és közben egyeztessenek a munkatársaikkal, ügyfeleikkel. A munkafolyamatok során fellépő nehézségek jelentősen ronthatják a dolgozók teljesítményét és hozzáállását. Például azoknál az alkalmazottaknál, akik átélték egy táblázat adatainak elvesztését, a stressz szint 17 százalékkal emelkedett mindössze 8 másodperc alatt.
 
Az alkalmazások és eszközök teljesítményének kiegyensúlyozására a Dell kifejlesztette a beépített, mesterséges intelligencián alapuló optimalizációs szoftvert, a Dell Optimizert, amely megismeri az alkalmazottak munkamódszereit és reagál rájuk. A Dell Optimizert arra tervezték, hogy a háttérben automatikusan javítsa az alkalmazások teljesítményét, az akkumulátor üzemidejét és a hangbeállításokat az optimálisabb felhasználói élmény érdekében.
 
Emellett a Dell SupportAssist megoldása is segíti a nyugodt munkavégzést, amely egy mesterséges intelligencián alapuló automatizált és prediktív támogatási technológia. A SupportAssist folyamatosan figyeli és javítja az eszközflottát és a helyreállítási folyamatok mielőbbi megkezdése érdekében proaktív módon figyelmezteti a felhasználót és a Dellt is az észlelt problémákról.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: