Minden iparágban jelen vannak a startupok

Öt iparág képviseletében 10 startup került be a Start it @K&H inkubátorba, ahol fél éven keresztül, üzleti tanácsadást, dedikált iparági mentorokat belvárosi irodát, és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét vehetik igénybe ahhoz, hogy akár nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás válhasson belőlük.

Minden iparágban jelen vannak a startupok

A K&H fenntarthatósági stratégiájának része a vállalkozásösztönzés, a pénzintézet több mint 30 éves szakmai hátterével ezért most olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. „Start it @K&H inkubátorprogramunkra 37, többnyire informatikai érdekeltségű csapat jelentkezett, de a pályázók között az egészségügy, oktatás, turizmus, szállítás, pénzügy és jog szektorában újítást tervező startupok is indultak. Egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy ma már egyre több területet hódít meg a startup világ” - mondta el Németh Balázs, a K&H Változáskezelés divíziójának vezetője a nyertes csapatok kiválasztásakor.

A pályázati lehetőség lezárultával 10 új cég került be a Start it @K&H inkubátorba, és kap helyet az alkotói légterű, inspirációforrásként is szolgáló közösségi térben, ahol a féléves inkubálás során folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak, találkozhatnak a különböző szektorok szakértőivel, dedikált iparági mentorok segítik a vállalkozás lendületes fejlődését és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerébe is bekerülnek. „Az első körös szakértői értékelés során három szempont szerint pontoztuk a jelentkező startupokat: az ötlet minősége, a csapat sajátosságai, illetve a piaci potenciál alapján mérlegeltünk. A legjobb 16 csapatot invitáltuk meg a startup ökoszisztémában leginkább Pitch Day-ként nevezett szakmai konzultációra, majd a végső prezentációk megtekintését követően egy banki és külsős szakemberekből álló zsűri döntött a programba bekerülő csapatokról” – tájékoztatott a most lezárult kiválasztási folyamatról Németh Balázs.

A jó startup receptje

„A most bekerülő startupok között van olyan csapat, amelyik csupán pár hónapja kezdte el működését, és olyan is akad, ahol már több mint egy éve dolgoznak ötletük megvalósításán. Az azonban egységesen elmondható, hogy mindegyikük elkötelezett ötletük megvalósítása iránt, és viszonylag komoly szakértelemmel rendelkeznek az adott iparágban is, nem most találkoznak először a megcélzandó piaccal, versenytársakkal. Így tehát a megfelelő mentorálás és képzés mellett jó esély van arra, hogy a Start it @K&H segítségével piacképes terméket vagy szolgáltatást, és ezzel egy sikeres vállalkozást hozhatnak létre” – hangsúlyozta Németh Balázs. 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„A több-kevesebb szektorismeret mellett azonban az is látható, hogy az üzleti tervek kidolgozottsága még sokszor nem megfelelő, és az üzletfejlesztési, marketing- és értékesítési stratégia kialakítása kapcsán is számos kérdés vár még kialakításra. Éppen ezeket a hiányosságokat beazonosítva kezdünk el dolgozni a Start it @K&H program során, hogy a hathónapos kurzus végén a nemzetközi megmérettetésre is érett vállalkozások kerülhessenek ki” – mondta el a szakember.

A Start it @K&H inkubátorba bekerült 10 startup:
⦁    A Poizo csapata egy ún. „smart mobil infra-fűtőtest” elkészítésén dolgozik, amely a legegészségesebb fűtési technológiát, a távoli infravörös hullámokat alkalmazza energiatakarékos módon. Az eszközt használó kis csoportok tagjai, pl. egy meeting résztvevői vagy egy család tagjai egyénileg tudják beállítani, személyre szabni a számukra ideális hőmérsékletet.
⦁    Az EVA (Extended Visual Assistant) egy olyan, mobiltelefonhoz csatlakoztatható okosszemüveg, amely vakok és gyengén látók számára készült. A készülék mesterséges intelligencia segítségével navigál a városban, ismeri fel a környező tárgyakat, szövegeket és egyéb jelzéseket, és viselőjével élőszóban ismerteti azokat. A csapat nem titkolt szándéka, hogy kiegészítse, de még inkább pótolja a nehezen beszerezhető, hosszú kiképzési idejű, drága vakvezető kutyákat.
⦁    A Potzak csapat applikációja segítséget nyújt azoknak a nőknek, akiknek a szülés után szétnyílt a hasizmuk, és ez maradandó változásokat eredményezett. Olyan speciális gyakorlatokkal, edzésprogrammal segítik az anyákat, amely mögött 15 évnyi nyílt hasizom rehabilitációs szakmai tapasztalat áll.
⦁    A DigID.ME egy digitális személyazonosító megoldás, amely univerzálisan segíti a hétköznapi életben a mindenféle irat nélküli, biztonságos személyazonosítást, legyen szó egy tömegközlekedési utazási szituációról vagy épp egy rendőri igazoltatásról.
⦁    A Dosgolpes egy hordozható okos flamenco tánctábla, amely mobil applikációval összekötve egyaránt segít amatőr és profi tánctanulóknak ritmusérzékük fejlesztésében, lépéseik tökéletesítésében és koreográfiájuk rögzítésében.
⦁    A WeShop egy intelligens bevásárlókosár összehasonlító felület. A vásárló összeállítja a heti vagy havi nagy bevásárlását, amiről a rendszer megmondja, hogy összességében melyik online áruházban a legolcsóbb az adott kosár, és oda is irányítja a vevőt, megtartva a már összeállított virtuális kosarát. A csapat célja, hogy éves szinten - a nem kevés idő mellett - százezreket spóroljon meg a szolgáltatást használó háztartások számára.
⦁    A Frida az ételérzékenységgel küzdőknek kínál közvetett segítséget oly módon, hogy az őket kiszolgáló éttermeket glutén, laktóz, tej, tojás, liszt stb., tehát allergén anyagoktól mentes ételek előállítására oktatják, és a vendéglátóipari piac szereplőit gyűjtik, minősítik és ellenőrzik a fenti szempontok alapján.
⦁    A UniPie olyan alkalmazás, amely az egyetemi könyvtárak és jegyzetek tartalmát alakítja át és gyűjti össze digitális, könnyen kereshető és értékelhető, előfizethető tudássá.
⦁    A Cogito célja, hogy a tegnap még elsősorban intézményi jellegű egyetemi oktatás holnaptól inkább közösségi élmény legyen. Az app célja, hogy az elavult, papír alapú anyagok helyett személyre szabott, validált, up-to-date jegyzetek és az adott tudományterület napi tudását tükröző forrásanyagok álljanak az egyetemi hallgatók rendelkezésére.
⦁    A DynamO Pricing egy mesterséges intelligencia alapú, automatizált árazó rendszer, tanuló algoritmus. A csapat a jelenlegi tesztüzemben a megmaradt mozijegyek értékesítésére fókuszál, de a fejlesztés célja, hogy kiterjesszék a rendszer felhasználási területeit.

A programról bővebb információ: http://startitkh.hu/


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: