Mínuszban a BUX - 7000 alatt az OTP jegyzése
Ugyan nyitásban még az amerikai tőzsdék tegnapi emelkedését követve erősödni tudott a piac, azonban a befektetők túlnyomó része továbbra is a görög problémákra, valamint az esetleges fertőzésveszélyre figyel.
A BUX 11.30 órakor 24.240,49 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 309,97 pontos, 1,26 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 466,27 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az enyhén erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A legnagyobb mértékben az OTP részvényére nehezedik az eladói nyomás, melynek hatására az 7000 forint alá, 137 forinttal, 1,93 százalékkal 6.978 forintra esett. A befektetők emellett nem kímélik a MOL és a Magyar Telekom papírjait sem, mely közül előbbi 280 forinttal, 1,38 százalékkal 20.000 forintra csökkent, míg utóbbi 15 forinttal, 2,12 százalékkal 693 forintra gyengült. A Richter papírja viszont, mondhatni széllel szembe menve, 135 forinttal, 0,31 százalékkal 43.135 forintra erősödött.