Mínuszban zártak az európai piacok

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, mivel a gazdasági fellendülést övező aggodalmak háttérbe szorították a Joe Biden megválasztott amerikai elnök gazdaságösztönző csomagtervéhez főzött reményeket.

Mínuszban zártak az európai piacok

A londoni FTSE 100 index 0,97 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,44 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,22 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,13 százalékos, a madridi IBEX pedig 1,69 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,00 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,96 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,15 százalékkal esett.
   
A koronavírus-járvány terjedését akadályozó újabb szigorú korlátozások, a politikai bizonytalanságok és a Kínában újra fellángoló járvány megfordította a pozitív hangulatot, amely azután alakult ki, hogy Joe Biden csütörtök este ismertette 1900 milliárd dollár értékű csomagtervét. Ha elfogadja a kongresszus, szeptemberig hosszabbítják meg a március közepéig futó szövetségi munkanélküliségi segélyek fizetését, illetve a nélkülöző amerikaiak 1400 dollárt kapnak készpénzben. Egyes elemzői vélemények szerint azonban félő, hogy adóemelésre lesz szükség a masszív gazdaságösztönző program végrehajtásához.
   
Európán belül Olaszországban belpolitikai vihar alakult ki, miután Matteo Renzi volt kormányfő még szerdán kiléptette pártját Giuseppe Conte koalíciós kormányából, amely így elveszítette szenátusi többségét. Conte ellenáll a lemondását sürgető felszólításoknak, és megpróbál új kormányt alakítani.
   
A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány viszont pénteken lemondott a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
Németországban pénteken megkezdődött a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kétnapos kongresszusa, amelyen a hivatalos napirend szerint megválasztják a CDU új elnökét, aki egyben ősztől Angela Merkel utóda lehet a kancellári székben. A napirend ellenére azonban aligha valószínű, hogy már szombaton döntés születik a pártelnöki, illetve a kancellárjelölti tisztség betöltéséről.
   
A legnagyobb európai vállalatok közül a nap vesztese a Siemens német ipari konglomerátum, amelynek árfolyama 6,3 százalékkal esett arra a hírre, hogy amerikai riválisa, a General Electric beperelte az Egyesült Államokban arra hivatkozva, hogy egyik leányvállalata ellopott kereskedelmi titkokat használt fel egy szerződés megszerzéséhez.
   
A Carrefour francia kiskereskedelmi lánc újabb 2,9 százalékot veszített értékéből, miután a francia kormány kifogást emelt a kanadai Alimentation Couche-Tard által tett átvételi ajánlat ellen.
   
Az Aveva brit szoftvergyártó viszont majdnem 7 százalékkal drágult a kedvező gyorsjelentés közzététele után.
   
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,47 százalékos, az S&P 500-as index 0,50 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,46 százalékos mínuszban állt.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
   
A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,30 százalékos mínuszban, 55,12 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 2,22 százalékos veszteségben, 52,38 dolláron forgott fél hat után.
    

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,97 százalékkal, 1828,51 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 1,53 százalékkal, 1823,10 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2098 dollárt adtak, 0,48 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. Az euró árfolyama napi minimumán, 1,2083 dolláron ötheti mélyponton is járt.

Hozzászólások

OTP részvény befektetési kilátások

Fundamentumok alapján ez a hét leginkább az árak drágulásáról szólhatnak, jönnek ugyanis az inflációs adatok Európából és USA-ból is.
2021. 04. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország részben fedezné a Covid-tesztek árát a hazatérők számára

A horvát idegenforgalmi minisztérium részben fedezné a koronavírustesztek árát azon turisták esetében, akiknek hazatéréskor negatív tesztet kell felmutatniuk a határon - mondta Nikolina Brnjac tárcavezető vasárnap az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott interjújában.
2021. 04. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Chipben a jövő: íme a következő évek egyik nagy befektetési sztorija!

A következő évek egyik fontos trendje lehet a mikrochipek még szélesebb körű felhasználása, ez pedig befektetésként is vonzóvá teheti a szektort - olvashatjuk az AEGON Alapkezelő blogbejegyzésében. A hosszútávú trendek szinte kivétel nélkül abba az irányba mutatnak, hogy még több félvezetőre lesz szüksége a világnak, amiből a gyártók is jelentősen profitálhatnak.
2021. 04. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Párizs szerint trükköznek a németek az orosz vakcinával

Clément Beaune francia Európai-ügyi államtitkár kommunikációs trükknek nevezte vasárnap azt, hogy Németország tárgyalást kezd Oroszországgal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcina beszerzéséről kétoldalú alapon, az Európai Uniótól függetlenül.
2021. 04. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegróban visszatérnek az iskolába az érettségizők

Hétfőtől újra tantermi oktatást vezetnek be az érettségiző diákok számára Montenegróban - közölte a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.
2021. 04. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiléptetné Németországot a unióból a Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja

Hivatalosan felvette politikai céljai közé Németország európai uniós (EU-) tagságának megszüntetését vasárnap véget ért drezdai kongresszusán a német szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD).
2021. 04. 11. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Covid-19 elleni gyógyszert szabadalmaztak Oroszországban

Oroszországban szabadalmaztak egy új, MIR-19 elnevezésű koronavírus elleni gyógyszert - jelentette be vasárnap a szert fejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) Immunológiai Intézete.
2021. 04. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiszélesítik Franciaországban a koronavírus-elleni oltásra jogosultak körét

Kiszélesítik Franciaországban a koronavírus-elleni oltásra jogosultak körét: hétfőtől minden 55 éven felüli francia feltétel nélkül kérheti a vakcinát - jelentette be Olivier Véran egészségügyi miniszter a Le Journal du dimanche című vasárnap megjelenő hetilapban.
2021. 04. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalomban esett a BUX

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 43 775,41 ponton zárt pénteken, 467,52 ponttal, 1,06 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2021. 04. 11. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 millió Ft-ra vágysz? Simán kaphatsz, csak legyél házas és fiatal!

Hazánk egyik legnépszerűbb pénzügyi konstrukcója jelenleg az un. BABAVÁRÓ HITEL, ne csodálkozzunk, hiszen az államilag is támogatott hitel révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. Cikkünkben most nagyon lényegretörően bemutatjuk Neked a Babaváró Hitelt, így minden részletre nem térünk ki most, hiszen a célunk az, hogy megtudd: kaphatsz-e vagy sem ebből a kedvező hiteltermékből. Ha valami nem világos, ne izgulj: a cikk végén van egy zöld gomb, ha azt megnyomod, mindent elmagyarázunk még érthetőbben. :)
2021. 04. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szerint lassabb lesz a gazdaság idei növekedése

A spanyol kormány szerint a vártnál lassabb lesz a gazdaság teljesítményének idei növekedése, a korábban jelzett 7,2 százalék helyett 6,5 százalék - ismertette Nadia Calvino gazdasági miniszter a legújabb előrejelzéseket pénteken Madridban.
2021. 04. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.
2021. 04. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan javul a járványhelyzet Csehországban

Napi ötezer alá csökkent a héten Csehországban az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma.
2021. 04. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia is enyhített a korlátozásokon

Szlovénia fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon, így szombattól már nem kötelező a szájmaszk szabadtéri viselése, amennyiben betartható a másfél méter távolság, hétfőtől pedig feloldják az éjszakai kijárási tilalmat is - írta a helyi sajtó.
2021. 04. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így enyhít Szerbia

Hétfőtől ismét kinyithatnak a bevásárlóközpontok Szerbiában, a vendéglátóhelyek viszont továbbra sem szolgálhatnak ki zárt térben, csak kerthelyiségben, ha rendelkeznek ilyennel - erről döntött a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb.
2021. 04. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról

Jövő héten folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról szóló többhatalmi megállapodás jövőjéről, és Egyesült Államok esetleges újracsatlakozásáról - jelentette be az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) pénteken a felekkel Bécsben folytatott konstruktív egyeztetés után.
2021. 04. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebbet vásárolnak az olaszok

A koronavírus-járvány kitörése óta februárban csökkentek első alkalommal az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek beszerzésre fordított lakossági kiadások Olaszországban a Coldiretti mezőgazdasági szakmai szervezet jelentése szerint.
2021. 04. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia felhagy a külföldiek beoltásával

Egyelőre nem folytatja a külföldiek beoltását Szerbia, inkább a saját állampolgárai beoltottsági arányának növelésére helyezi a hangsúlyt, eddig ugyanis körülbelül a lakosság 30 százaléka kapott vakcinát - emelte ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) reggeli híradójának beszámolója szerint.
2021. 04. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukránok kétharmada tart egy lehetséges orosz támadástól

Az ukránok mintegy kétharmada tartja valószínűnek, hogy Oroszország hamarosan nagyszabású háborút indít Ukrajna ellen - derült ki abból a felmérésből amelyet a Rejting neves közvélemény-kutató központ végzett a napokban, és amelynek az eredményét pénteken hozták nyilvánosságra.
2021. 04. 10. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma Szlovéniában és Horvátországban

Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló és az intenzív osztályon kezelt betegek száma - derült ki a válságstábok pénteki közleményéből.
2021. 04. 10. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások: