Mire figyeljünk az új kgfb rendszerben?
2009. 10. 30. 10:50
2010. január 1-jétől új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) rendszer lép életbe, ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) – amellett, hogy fokozottan figyeli az október 30-án induló „átszerződési” időszakban a piaci szereplőket – különböző tájékoztató anyagokkal segíti a gépjármű üzemben tartók/tulajdonosok eligazodását.
A korábbi évekhez hasonlóan, a biztosítót váltani akaró ügyfelek az október 30-ig meghirdetett, jövő évi díjtarifák alapján november 30-ig mondhatják fel szerződésüket biztosítójuknál. A felmondott biztosítás december 31-ig érvényes, eddig kell megtalálni az új szolgáltatót is, hogy januártól biztosítási háttérrel lehessen közlekedni.
A nyáron elfogadott új kgfb törvény 2010. január 1-jétől több lényeges változást hoz az ügyfelek számára, ezek közül a legfontosabbak:
- Az eddigi naptári (januártól 1-től december 31-ig tartó) évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számított 1 év után válthat biztosítót (2010 januárjától, pl. május 5-én vásárolt gépjárművel legközelebb a következő év május 5-től lehet új biztosítóhoz szerződni). A szerződésre mindig az előző október 30-ig meghirdetett díjtarifa érvényes, amelyről a biztosító a szerződés dátuma előtt legalább 50 nappal írásban tájékoztatja az ügyfelet.
- Az ügyfél biztosítási szerződése határozatlan idejű (aki nem akar biztosítót váltani, annak nincs teendője). Biztosítóváltás esetén a szerződés dátumát, évfordulóját legalább 30 nappal megelőzően mondhatja fel az ügyfél.
- A kgfb szerződésnél az üzemben tartó a szerződő fél, nem a tulajdonos.
- A bónusz–malusz (díjkedvezmény–díjtöbblet) rendszer annyiban változik, hogy az üzemben tartó nyilatkozata alapján azonnal besorolható az ügyfél a bónuszfokozatba, nem kell kivárni a kártörténeti igazolást, s addig A00-ás fokozatban tartani.
- Az üzemben tartónak a gépjárművel kapcsolatos változások (pl. forgalomból kivonás, tulajdonjog átruházása, üzembentartó változása) esetén elég csak a helyi okmányirodát értesíteni. A biztosítónak alapesetben 30 napon belüli írásos tájékoztatási kötelezettsége van az üzemben tartó felé (szerződés megszűnése, bónusz-malusz besorolás).
- A károsult a káreseményt annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül, a biztosított (károkozó) 5 munkanapon belül köteles bejelenteni a biztosítónak.
- A biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül, dokumentumok hiányában 3 hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni. A biztosítónak késedelmi kamatot kell fizetnie, ha a kárrendezés elhúzódik, s erről is tájékoztatni kell az ügyfelet.
- Az ügyfél díj nem fizetése esetén a biztosító 60 napig nem mondhatja fel a szerződést, de 30 nap után a biztosító írásban felszólítást küld. A díjhátralékos időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat fel.
- A segédmotoros kerékpárokra és a négykerekű segédmotoros terepjárókra is kell kgfb-t kötni.
Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?
A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként
Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet
A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el
Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze
Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget
Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak
2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet
A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből
Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re
Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik
A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?
Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
A Tether Bitcoin-csapot indított: Lightning-kifizetésekkel csábítja az új felhasználókat
A Tether újabb lépést tett a Bitcoin és az önálló kriptoeszköz-kezelés népszerűsítése felé: a vállalat Bitcoin-csapot (BTC faucet) indított saját self-custody tárcáján belül. Az új funkció kis összegű BTC-kifizetéseket kínál a Lightning Networkön keresztül, így a felhasználók gyorsan, alacsony költségek mellett próbálhatják ki a Bitcoin-tranzakciókat.
Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai
Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.
Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.