Mire vágyik a befektető? Biztonságos tőke, magas hozam!

A K&H legújabb befektetési alapjai, mind a forint, mind a deviza megtakarítások számára biztosítják a tőkevédelmet, és a magas hozam lehetőségét. A pénzintézet az óvatos és a merész befektetők számára is az okos döntések lehetőségét kínálja.

Az elmúlt egy év gazdasági változása a befektetők magatartására is hatással volt: a magas hozam elérése mellett egyre nagyobb hangsúly kerül a biztonságos megtakarítási formákra. Mivel a magyar és a nemzetközi tőzsdék továbbra is változó hangulata jelentős kockázatot jelent a tőzsdei befektetések számára, a piacon jelenleg elérhető betéti kamatoknál pedig az MNB várható kamatcsökkentő politikájának eredményeként további csökkenéssel számolhatnak, ezért a magas hozam lehetőségét kínáló tőke- és hozamvédett alapok jelenthetik az optimális megtakarítást a középtávú befektetések számára.

 

Valószínűsíthető, hogy a gazdasági visszaesés elérte mélypontját, de rövidtávon továbbra is bizonytalanok a tőkepiaci kilátások, így változatlanul a tőke-, és hozamvédett alapok jelentik a legkevesebb kockázatot a befektetőknek. Ebben a kategóriában három devizanemben, forintban, euróban és dollárban is kínál a K&H befektetési alapokat, melyek a tőke védelme mellett nyújthatnak részesedést a részvénypiacok jó teljesítményéből. Ezek a K&H háromszor fizető 5., a fix plusz 14., a havi fix euró 3. és a dollár fix plusz 2. alapok” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

 

A K&H Alapkezelő legújabb befektetési alapjaival napjaink megváltozott gazdasági helyzetével összhangban olyan megtakarítási konstrukciót kínál, melyeknél a biztonságra törekvés mellett a magas hozamlehetőséget kínálja ügyfeleinek.


K&H háromszor fizető 5. alap – Ahogy nevében is szerepel, háromszori kifizetést biztosít a tejes, három és fél éves futamidő alatt. Az első kamatfizetésre az első év végén kerül sor, amikor is 10%-os fix hozamot garantál a pénzintézet. A második év elteltével az extrahozam mértéke 4% és legfeljebb 17% között mozog majd, a futamidő lejártával pedig szintén a 4% és 17% közötti sávban mozgó hozamot kapják majd az alapba fektetők. Ezt összegezve az elérhető legmagasabb hozam a három és fél év végére elérheti a 44%-ot (EHM: maximum 10,91%), a fix hozam pedig 18% (EHM: 4,81%), mindezt 100%-os tőkevédelem mellett.

 

A K&H háromszor fizető 5. alap 30 nemzetközi cég részvényeiből álló részvénykosárba fektet, ebből adódóan a minimum 4% és 17%- os sávban mozgó extrahozam mértékét a részvénykosár futamidő alatti értékváltozása határozza meg. A K&H háromszor fizető 5. alap október 2-ig jegyezhető. K&H fix plusz 14. alap – A 2 év 3 hónapos védett időszakú befektetési alap a befektetett tőke mellett 10% fix hozamot biztosít, a várható piaci fellendülés hatására pedig akár 50% teljes hozam elérését is lehetővé teszi. Az alap mögött egy 30 elemű részvénykosár áll, amelyben jó növekedési kilátásokkal rendelkező, elismert, nemzetközi vállalatok részvényei szerepelnek. A K&H fix plusz 14. alap október 16-ig jegyezhető.

 

K&H havifix euró 3. alap és K&H dollár fix plusz 2. alap – A deviza megtakarítások számára kínál biztonságos, ugyanakkor a betéti kamatoknál jóval magasabb hozam elérési lehetőséget az euróban és dollárban kibocsátott tőkevédett alap. A 2 év 10 hónapos védett időszak végére a befektetett tőke mellett a K&H havifix euro 3. esetében akár 40 %-ot, a K&H dollár fix plusz 2. alap esetében akár 35%-os hozamot is elérhet. A K&H havifix euró 3. alap a Dow Jones Euro Stoxx 50 részvényindex, a K&H dollár fix plusz 2. alap hozama pedig a SNP 500 részvényindex védett időszak alatti teljesítésétől függ. A K&H havifix euró 3. alap és K&H dollár fix plusz 2. alap október 16-ig jegyezhető.

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaársokkot okoztak

A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak.
2026. 03. 20. 09:30
Megosztás:

A szlovén kormány mégis dízelkészleteket szabadít fel a stratégiai tartalékból

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
2026. 03. 20. 09:00
Megosztás:

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás:

Fordulat az ügyfélkiszolgálásban: újra az emberi kapcsolat a döntő

Az idei évben is sor került a hazai vállalatok ügyfélkiszolgálási gyakorlatának értékelésére az immár 17. alkalommal megrendezett Kiváló Kiszolgálás Program keretében. A 2025-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó cégeket négy kategóriában ismerték el. Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a vizsgálat nemcsak a klasszikus ügyfélkapcsolati csatornákat vette górcső alá, hanem a közösségi médiában zajló interakciókat is értékelte.
2026. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Százezrek dolgoznának többet a hagyományos kereteken kívül

Képzett, nyelveket beszélő, sok esetben teljes állásban dolgozó emberek alkotják a hazai rugalmas munkaerőpiac (gig economy) gerincét. A Giggle több mint 160 ezer hazai felhasználó adatait feldolgozó legújabb kutatása meglepő tényre világít rá: a magyar munkavállalók jelentős része nem kevesebbet, hanem többet - átlagosan heti 10 extra órával többet - szeretne dolgozni. A hagyományos munkaerőpiac merev keretei azonban ezt sokaknak nem teszik lehetővé, így egyre többen fordulnak a rugalmas platformmunka felé, hogy megteremtsék a hiányzó anyagi biztonságot.
2026. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás: