Egyedülálló édesanyák: azok kerülhetnek hátrányba, akik a legnagyobb terhet cipelik

Az elmúlt években bővült az elérhető családtámogatások köre, azonban az egyedülálló szülőknek továbbra sincs egyszerű dolguk. A párban élők bizonyos élethelyzetekben több kedvezménnyel számolhatnak, de a hiteligénylés és az ingatlanvásárlás is jóval nagyobb kihívást jelent az egyedülállók számára. A Bank360 kiszámolta, hogy nemtől, életkortól és a nevelt gyermekek számától függően kik és milyen mértékben tudják kihasználni a különböző kedvezményeket.

Egyedülálló édesanyák: azok kerülhetnek hátrányba, akik a legnagyobb terhet cipelik

Évente több százezer forint múlhat azon, hogy egy több gyermeket nevelő szülő egyedül vagy párban tudja kihasználni az adó- és járulékkedvezményeket. A KSH adatai szerint 2024-ben körülbelül 280 ezerre volt tehető az egyszülős háztartások száma, közülük pedig éppen azoknak nehezebb kihasználni az egyre bővülő kedvezményeket, akiknek erre a legnagyobb szüksége lenne: a több gyermeket nevelőknek, akik körülbelül 150 ezren vannak. A Bank360 számításai alapján a háromgyermekes családoknál évente akár közel egymillió forint is múlhat azon, hogy egy átlagos bérből élő szülő egyedül vagy párban tudja kihasználni az adó- és járulékkedvezményeket.

Egyedülálló édesanyák hátrányban

A KSH adatai szerint a nők átlagos bruttó bére 2025 harmadik negyedévében 635 847 forint volt. Ez 8 százalékkal alacsonyabb, mint a teljes átlag, ami ugyanebben az időszakban 691 228 forint volt. (A férfiakra vonatkozó átlag 6,5 százalékkal magasabb volt, 736 464 forint.) A különböző élethelyzetekre vonatkozó számításokhoz a Bank360 figyelembe vette a különböző korcsoportokra vonatkozó bontást, de mivel ott nincs külön a nemekre vonatkozó adat, a fenti átlagot arányosították. 

Ez alapján egy 30 év alatti nő körülbelül bruttó 542 ezer forintot keres, egy gyermeket nevelve pedig az alábbi kedvezményekre jogosult: nem kell személyi jövedelemadót fizetnie, emellett 20 ezer forint járulékkedvezményt is igénybe vehet, így havonta összesen 101 ezer forinttal marad több a kasszában. Ez az egész évre több mint 1,2 millió forint. Az ő esetében nincs jelentősége, hogy egyedül vagy párban neveli a gyermeket, mivel párban is ugyanekkora kedvezményre lennének jogosultak. 

Sokkal kisebb támogatásra számíthat az az egy gyermeket nevelő édesanya, aki már elmúlt 30 éves, hiszen ő már nem jogosult a 30 alattiak szja-mentességére. Az egy gyermek után igénybe vehető családi kedvezmény 20 ezer forint, amit könnyedén ki tud használni az szja terhére. Évente ez 240 ezer forintot jelent, és ugyanekkora kedvezményre számíthat akkor is, ha párban nevelik a gyermeket. 

Két gyermekkel, 30-39 év között, a KSH adatai alapján 665 ezer forintos bruttó bért feltételezve közel 100 ezer forint adókedvezményt és 80 ezer forint járulékkedvezményt érvényesíthetnek az édesanyák, hiszen januártól szja-mentesek lettek, emellett a családi kedvezményt is tudják érvényesíteni. Ez havonta csaknem 180 ezer forintot jelent, ami egy évre közel 2,16 millió forint megtakarítás. Ha párban nevelnék a gyermekeket, ugyanekkora összegre lennének jogosultak.

A három gyermeket nevelő, 30-39 éves édesanyák szintén szja-mentesek, illetve a bruttó 665 ezer forintos bérből az előzőnél valamivel több járulékkedvezményt, 123 ezer forint körüli összeget tudnak érvényesíteni, ami az szja-mentességgel együtt összesen 223 ezer forintot jelent. Egész évre ez közel 2,68 millió forint, ha egyedülállóként nevelik a három gyermeket. Ennél jelentősen nagyobb adó- és járulékkedvezményt tudnának azonban akkor kiaknázni, ha párban nevelnék a gyerekeket: ha a férj vagy élettárs átlagos béréből is érvényesíthetők a kedvezmények, összesen akár 298 ezer forintot is spórolhatnak, ami az egész évre nézve több mint 3,5 millió forintot jelent. Ez csaknem 800 ezer forinttal több, mint amit az egyedülálló anyák kapnak ebben az élethelyzetben.

Hasonló a helyzet akkor is, ha a három gyermekes anya 40-49 év közötti. Az ő átlagos bérük valamivel magasabb, az arányosított KSH adat alapján bruttó 678 ezer forint.

Ebből egyedülállóként összesen 227 ezer forintot kaphat meg adó- és járulékkedvezmény formájában, ami az egész évre nézve 2,72 millió forint. Ez az összeg azonban jóval magasabb, ha párban tudják kihasználni a családi kedvezményt, így ugyanis összesen 300 ezer forinttal lehet magasabb a nettó bérük, mint a kedvezmények nélkül.

Az egész évre nézve ez csaknem 3,6 millió forintot jelent, majdnem egymillió forinttal többet annál, mint amit egyedülállóként tud érvényesíteni egy átlagos bérből élő 40-es édesanya. 

Az egyedülállók több családi pótlékot kapnak

Az egyedülálló szülők nagyobb összegű családi pótlékot kapnak, de ez a fentebb kalkulált adó- és járulékkedvezményekhez képest elenyésző. Egy gyermek esetén 13 700 forint egy hónapra, két gyermeknél 14 800 forint gyermekenként, három vagy több esetén pedig 17 000 forint gyermekenként. 

Több támogatáshoz van szükség párra

Számos olyan családtámogatási forma van, amelyek a lakásvásárlást segítik, ezek közül azonban nem mind érhető el az egyedülálló anyák számára. Ilyen például a CSOK Plusz, amely a korábbi változatával (CSOK) ellentétben már nem vehető fel meglévő gyermekek után egyedülállóként, csak fiatal házaspárok vehetik igénybe. A CSOK egyetlen formája, amely megmaradt az egyedülállóknak, a falusi CSOK, ez azonban nem érhető el az ország bármely pontján, csak a preferált kistelepüléseken.

Egyedülállóként fel lehet venni az Otthon Start lakáshitelt is, ha korábban még nem volt saját ingatlan az egyedülálló szülő nevén és megfelel a program feltételeinek. A hitelképesség terén azonban nincs egyszerű dolga annak, aki csak a saját jövedelmét tudja felmutatni, hiszen így a jövedelemarányos törlesztési mutatóra (JTM) vonatkozó szabályoknak is nehezebb megfelelni, mintha a párjával közösen venné fel a hitelt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kisebb törlesztőrészletet tud vállalni, emiatt kisebb hitelösszegre lehet jogosult, mintha lenne egy adóstársa is. Ha pedig piaci hitel felvétele a cél, akkor a kisebb igazolt jövedelem miatt a jelentősebb kamatkedvezményeket nem fogja tudni úgy kihasználni, mintha párban adnák be az igénylést. 

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: