Mit mond az EBRD elnöke Kelet-Európa gazdaságáról?

Az első negyedévi meredek zuhanások után már stabilizálódik Kelet-Európa gazdasága, ám még korai lenne a globális válság végéről beszélni - mondta szerdán Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, kilátásba helyezve a kelet-európai térség idei teljesítményére adott EBRD-előrejelzés további rontását.

Thomas Mirow, aki a Hitelpiaci Szövetség (LMA) nevű - elsősorban az európai szindikált hitelezési tevékenység támogatásával és érdekképviseletével foglalkozó - szervezet szerdai londoni pénzügyi konferenciájának főszónoka volt, előadásában felidézte, hogy az EBRD közgazdászai már tavasszal átlagosan 5,2 százalékos idei gazdasági visszaesést jósoltak a bank működési területének egészére. Ez az előrejelzés azonban még az idei első negyedévi adatok ismertté válása előtt készült.

 

Az EBRD-prognózis felülvizsgálata most folyik, és az új számok október végéig megjelennek, de "az már most biztonsággal megjósolható", hogy a banknak ismét lefelé kell korrigálnia térségi GDP-előrejelzéseit - mondta a kelet-európai átalakulási folyamat finanszírozására csaknem két évtizede alakult londoni pénzintézet vezetője. Az EBRD május elején adta ki legutóbbi előrejelzését a tevékenységi területéhez tartozó harminc közép-kelet-európai, délkelet-európai, illetve közép-ázsiai országra. Az e prognózisban szereplő 5,2 százalékos idei térségi visszaesési jóslat is már erősen rontott becslés volt: a bank az eggyel korábbi, januári előrejelzésében még 0,1 százalékos növekedéssel számolt a tevékenységi területéhez tartozó országcsoportban.

 

A májusi EBRD-becslésben a magyar gazdaságra 5 százalékos idei GDP-mínusz szerepelt az év elején valószínűsített 2 százalékos visszaesés helyett. Mirow szerdai londoni előadásában e májusi térségi előrejelzés további rontását helyezte kilátásba, azzal az indokkal, hogy számos kelet-európai országban "drámai mértékben" zuhant a gazdasági teljesítmény az idei első negyedévben. Az EBRD elnöke kijelentette ugyanakkor, hogy a második negyedévet sok térségi gazdaságban már stabilizáció jellemezte, és a bank bízik abban, hogy a 2010-re szóló prognózisát már nem kell rontania. Mirow szerint a pénzintézet jövőre "szerény növekedésre" számít működési területén.

 

Tevékenységi térségének egészére a bank 1,4 százalékos átlagos növekedést jósolt 2010-re a májusi jelentésben. A londoni City nagy elemző és befektetési házainak körében megoszlanak a vélemények arról, hogy a magyar gazdaság 2010-ben is recesszióban lesz-e még. A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő e héten Londonban kiadott összehasonlító elemzésében - amelyben a magyar, a lett és az izlandi gazdaság állapotát vetette egybe - az általa becsült idei 6,3 százalékos visszaesés után jövőre is még 0,3 százalékos GDP-csökkenést valószínűsített Magyarországon.

 

A Moody's szerint a vizsgált három gazdaság helyzetét kilábalás helyett egyelőre a "törékeny stabilizáció" kifejezéssel lehet jellemezni, ám az elemzésből kitűnt, hogy a cég a magyar gazdaságot több kategóriában is jobb állapotúnak látja, mint a másik két országét. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői a második negyedévi magyar GDP-adatokról két hete kiadott részletes összesítés után azonban a 2010 egészére szóló magyarországi GDP-prognózisukat 0,5 százalékos növekedésre javították az addig érvényben volt, 0,5 százalékos visszaesést jósló előrejelzésről.

 

Az EBRD elnöke szerdai londoni előadásában ugyanakkor kijelentette: óvna mindenkit "az idő előtti derűlátástól", mivel - jóllehet, látszanak a stabilizáció jelei a világgazdaság számos területén - egyelőre "súlyos hiba lenne" azt gondolni, hogy a válságnak vége. Mirow szerint azonban Kelet-Európa gazdasági potenciálja továbbra is erős, és a térség változatlanul igen versenyképes. A jelenlegi válság súlyos visszaesést jelent, de tekintettel "az 1989 történelmi napjai" óta elért eredményekre - például arra, hogy a térségben gyakorlatilag a semmiből épültek ki sikeres piacgazdaságok -, az EBRD teljességgel bízik abban, hogy az országcsoport minden korábbinál erősebben kerül ki a mostani helyzetből - fejezte be szerdai londoni beszédét a bankelnök.

Solana árfolyam-előrejelzés: Hamarosan vissza 200 dollárra? A Cardano továbbra is ingadozó, míg a Digitap akár tízszeres növekedést is elérhet előbb?

Bár a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) árfolyama november eleje óta folyamatosan hullámzik, néhány influencer továbbra is optimista. Például az ismert véleményvezér, Curb, úgy véli, hogy a Solana árfolyama újra felszökhet 200 dollárra. Eközben Dan Gambardello megdöbbentette a kereskedők egy részét a Cardanóra vonatkozó jóslatával, miután az ADA ára több mint 10%-ot esett az elmúlt 30 napban.
2025. 11. 11. 22:30
Megosztás:

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit jelent az On-Chain és az Off-Chain működés, és miért fontos ez neked is?
2025. 11. 11. 22:00
Megosztás:

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás:

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort sújtó áfacsalásokat ugyanis leginkább ezzel a módszerrel lehetne gyorsan és a leghatékonyabb visszaszorítani, illetve a hazai áruk kereskedelmi pozíciója is javulna - derült ki a 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A szentesi termelők egyébként jó szezont zártak: 2025 első háromnegyed évében 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedést jelent éves szinten. Az árbevétel pedig 260 millió forinttal, 16,5 milliárd forintra nőtt. Jövőre újabb beruházásokkal, üvegházakkal és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.
2025. 11. 11. 19:30
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás: