Munkaerő-piaci szakadék: rugalmas megoldásokra van szükség

A lakosság számának és korösszetételének változása miatt Európában 15, Magyarországon 16 százalékos munkaerő-piaci hiány várható 2050-re – derült ki a Randstad Bridging the Gap című szakmai rendezvényén. Európai és magyar szakemberek szerint a rugalmas foglalkoztatási formák jelenthetnek megoldást.

Az Eurostat adatain alapuló előrejelzés szerint 2050-re jelentősen megváltozik a lakosság korösszetétele: a 40-44 évesek aránya például 7,6 százalékról alig 6 százalékra csökken majd, miközben a 80 év felettiek aránya 4,4 százalékról 11 százalékra emelkedik. „Ez nem csak a szociális ellátórendszert, hanem a gazdaságot is kihívások elé állítja, hiszen az aktív korúak számának csökkenése munkaerőhiányhoz vezet” – vázolta a Randstad szakmai rendezvényén Annemarie Muntz, a Randstad Holding Public Affairs igazgatója. Ezt a munkaerő-piaci űrt Európában 15, míg Magyarországon 16 százalékosra becsülik 2050-ben.

 

A rendezvényen dr. Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatáspolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetet vázolta fel, amely szintén azt mutatta, hogy változásra van szükség. A foglalkoztatottsági ráta az elmúlt években stabilan 55-57 százalékos volt, pedig az Eurostat adatai szerint vázolt munkaerő-piaci űr betöltéséhez legalább 67 százalékra kellene növelni. Különösen az alacsonyan képzettek között sok a munkanélküli: a csak alapfokú végzettséggel rendelkezők között mindössze 23,8 százalékos a foglalkoztatottság. Emellett a kisgyermekes anyák és a megváltozott munkaképességűek találnak vissza nehezen a munkaerőpiacra.

 

Rugalmasságra és biztonságra lenne szükség

 

A Randstad Holding szakértője szerint a „flexicurity” elvet követve jelentős munkaerő-piaci potenciál mozgósítható. Eszerint rugalmasabb, de anyagi biztonságot garantáló munkaszerződésekre van szükség, valamint folyamatos képzésekre, melyek növelik a munkaerő versenyképességét. Ezáltal mind az egyes munkavállalók, mind a gazdaság gyorsabban reagálhat a munkaerő-piaci változásokra. Ilyen megoldás többek között a részmunkaidős foglalkoztatás, a munkaerő-kölcsönzés vagy a távmunka.

 

Annemarie Muntz a „flexicurity” elvének gyakorlati megvalósítására többek között Németország példáját idézte: a 2000 táján még jelentős munkaerő-piaci problémákkal küzdő állam többek között a rugalmas foglalkoztatási formák révén kezdi visszanyerni a versenyképességét. Az előadáson bemutatott grafikonok több országban egyértelmű összefüggést mutattak a munkaerő-kölcsönzés arányának növekedése és a munkanélküliség csökkenése között. Emellett a holland szakember olaszországi adatokra is felhívta a figyelmet, ahol a munkaerő-kölcsönzés arányának növekedésével párhuzamosan csökkent a feketemunka aránya.

 

Az előadásokat követő panelbeszélgetéseken elhangzott, hogy a magyar munkavállalók a gyakorlatban nem szívesen vállalnak olyan munkát, ahol csak pár hétig vagy hónapig dolgozhatnak, és nem igazán jellemzi a magyar munkavállalókat a mobilitás. Ez a mentalitás talán a vállalatok filozófiájával és gyakorlatával együtt változhatna meg – a résztvevők szerint Magyarországon még ritka, hogy például egy vezető beosztású nő részmunkaidőben dolgozik. Dr. Jáczku Tamás – bár részleteket nem árulhatott el – jelezte, hogy a szabályozás oldaláról mindenképpen támogatni akarják a rugalmas foglalkoztatási formákat, a tervek szerint ez a törekvés az új Munka Törvénykönyvében is megjelenik majd.

Panyi Miklós: a következő öt évben 50 ezerrel több lakás épülhet meg

A kormány otthonteremtési programjának köszönhetően a következő öt évben 50 ezerrel több új lakás épülhet meg - jelentette be Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2025. 09. 09. 16:30
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A Kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon. Ezért a Kormány megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra. A technológia gyors fejlődésére tekintettel a Kormány ezentúl évente felülvizsgálja a megújult Stratégiát.
2025. 09. 09. 16:00
Megosztás:

Ön tudja, mi a dolga a fürtvezető mérnöknek vagy a klisémontírozónak?

Naponta több száz álláshirdetés jelenik meg online, és csak a Profession.hu felületén jelenleg közel 18 ezer pozícióba keresnek új munkatársat a cégek. A megszokott, átlagember számára is könnyen értelmezhető állásmegnevezések mellett azonban bőven akadnak olyan pozíciók is, amelyek esetenként a tapasztalt hirdetéskezelőket is meglepik. Az elmúlt egy év alatt például klisémontírozóként, etető traktorosként vagy fürtvezető mérnökként is el lehetett helyezkedni.
2025. 09. 09. 15:30
Megosztás:

K&H: egyre több hazai kkv fordul az exportálás lehetősége felé

Az elmúlt három hónapban ismét növekedésnek indult a kkv szektor exportból származó árbevételének aránya a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai szerint. Noha az előző mérési ciklusban 15-ről 10 százalékra csökkent ez az arány, most ismét növekedésnek indult és jelenleg 12 százalékon áll. A kkv-k export felé fordulását részben olyan piaci folyamatok is okozhatják, melyekre akadályozó tényezőként hivatkoztak a cégvezetők: kereslet- és szakemberhiány, adók és infláció.
2025. 09. 09. 15:00
Megosztás:

Az Otthon Start miatt visszaszorulnak a készpénzes vevők a XIII. kerület ingatlanpiacán

Az Otthon Start hitel új lendületet adott az V. és XIII. kerület ingatlanpiacának az elmúlt hetekben. Habár a lakások többsége még mindig túlárazott, a különbség a hirdetési és az eladási árak között mérséklődik, a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanok a legkeresettebbek, ezeknél várható leginkább áremelkedés. Közben a készpénzes vevők háttérbe szorulnak.
2025. 09. 09. 14:30
Megosztás:

A holland állam csökkenti részesedését az ABN Amro bankban

A holland kormány a jelenlegi 30,5 százalékról mintegy 20 százalékra csökkenti az ABN Amro bankban lévő részesedését - áll az államosított vagyont kezelő NL Financial Investments (NLFI) keddi közleményében.
2025. 09. 09. 14:00
Megosztás:

Így inflálódott el a babaváró hitel - mire elég most 11 millió forint?

Gyerekvállalás előtt továbbra is megéri felvenni a babaváró hitelt, de a támogatás már korántsem képes akkora segítséget nyújtani, mint hat évvel ezelőtt. A maximális hitelösszeget 2019 óta csak egyszer emelték meg 10 százalékkal, miközben a hazai ingatlanárak egyetlen év alatt is nagyobb mértékben emelkedtek. Az ingatlanpiacon így durván megfeleződött a babaváró hitel vásárlóereje a bevezetés óta. Öröm az ürömben, hogy a hitel törlesztőrészlete is alig változott, így a hitelfelfevők számára ma már lényegesen kisebb terhet jelent a törlesztés, mint hat évvel ezelőtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy mire elég ma a 11 millió forintos babaváró hitel.
2025. 09. 09. 13:30
Megosztás:

Budán négyszeresére nőtt a 70 millió forint feletti lakások aránya

A Duna House legfrissebb adatai szerint 1 év alatt látványosan eltolódott a fővárosi lakáspiac a magasabb ársávok felé. A tranzakciók árkategóriák szerinti eloszlása alapján Budán és Pesten egyaránt a magasabb árú ingatlanok kerültek túlsúlyba, miközben a középkategóriás lakások részaránya jelentősen visszaesett, az alsóbb kategória pedig eltűnt.
2025. 09. 09. 13:00
Megosztás:

A klímaváltozás átrajzolja hazánk bortérképét – országszerte kezdődik a szüret

Ahogy országszerte megkezdődik a 2025-ös szüret, egyre több borvidéken rajzolódik ki: a rendkívül száraz nyár ellenére ígéretes évjáratra számíthatunk, különösen a prémium vörösborokra specializálódott pincészeteknél. Eger borászai különösen optimisták, hiszen a borvidék idén minden korábbinál nagyobb nemzetközi elismerést kapott.
2025. 09. 09. 12:30
Megosztás:

A várakozásoknak megfelelően alakult az infláció

Az augusztusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten stagnáltak, az éves inflációs mutató így a júliusi 4,3 százalékon maradt. A tényadat megfelelt a várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak. Kedvező fejlemény a maginfláció további lassulása, 3,9 százalékra a hetedik havi 4,0 százalékról - érvel Nagy János, makrogazdasági elemző.
2025. 09. 09. 12:00
Megosztás:

Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.
2025. 09. 09. 11:30
Megosztás:

Megbukott a francia kormány - Új miniszterelnököt jelöl Macron

Ahogy várható volt, Francois Bayrou francia miniszterelnök tegnap nagy többséggel elveszítette a bizalmi szavazást, és ezzel nemcsak ő, de kormánya is megbukott.
2025. 09. 09. 11:00
Megosztás:

OECD: 4,1 százalékra lassult az infláció júliusban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 4,1 százalékra mérséklődött idén júliusban a júniusi 4,2 százalékról - olvasható a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
2025. 09. 09. 10:30
Megosztás:

Szijjártó Péter: újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.
2025. 09. 09. 10:00
Megosztás:

Folytatódott a hozamesés a fejlett kötvénypiacokon

Folytatódott a hozamesés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain: a tízéves amerikai, francia és olasz hozam 4, a német 2 bázisponttal került lejjebb, amivel az amerikai tovább közeledett az öthavi mélypontot jelentő 4%-os szint felé.
2025. 09. 09. 09:30
Megosztás:

Emelkedtek a vezető tengerentúli indexek

Emelkedtek a vezető tengerentúli indexek, a kedvező hangulatot az erősödő kamatcsökkentési várakozások és a vállalati hírek fűtötték, a NASDAQ új történelmi csúcson zárt.
2025. 09. 09. 09:00
Megosztás:

A francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást; emelkedtek a vezető európai indexek

François Bayrou, francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást a parlamentben, miután egy 43,8 milliárd eurós megszorítócsomaggal próbálta leszorítani a költségvetési hiányt. 364 képviselő szavazott ellene, míg 194 támogatta, így a kormány megbukott.
2025. 09. 09. 08:30
Megosztás:

Külföldre menekült a volt ukrán külügyminiszter

Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt külföldre menekült. A politikus szerint azért vették célba, mert nyíltan bírálta az elnök hatalomkoncentrációját és a korrupcióellenes szervek elhallgattatását - írta az origo.hu hétfőn.
2025. 09. 09. 08:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forintos útfelújítás zajlik Dél-Békésben

Három utat fejlesztenek egyszerre Dél-Békésben, több mint 1,3 milliárd forintból - közölte a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-vel.
2025. 09. 09. 07:30
Megosztás:

Dupla dinamit a magyar újlakáspiacon

A múlt év végi és ez év eleji látványos felfutást követően egy időre visszatért a normális kerékvágásba az újlakáspiaci kereslet, de augusztustól ismét egy őszi lakossági állampapír-lejárat, valamint az Otthon Start hitelprogram pörgetheti fel a vásárlásokat. A Cordia az év elején bejelentett 1000 lakással szemben összesen közel 1500 otthon értékesítését kezdi meg az idén, rekorderős vásárlói érdeklődés mellett.
2025. 09. 09. 06:30
Megosztás: