Itt az idő shortolni a kiwi-dollárt
Sikeresen megtörte a több, mint egy éve tartó erősen emelkedő trendet a „Kiwi" árfolyama.
A letörés hátterében sokat számított a dollár erősödése, valamint a részvénypiacokon tapasztalható feszültségek és az erősebb likvidálások.
Nem elhanyagolható, hogy az esést a technikai elemek is segítették az által, hogy megtört a trend. Ezt követően megindult a pánikszerű likvidálás. Érdemes megfigyelni a hetes grafikont, amin már lehetett számítani egy esetleges korrekcióra ugyanis a múlt hét folyamán elérte egy egy évvel ezelőtti erős árfolyamszintjét a még beszakadás előtti időszakból. A hetes grafikonon is, ha megnézzük az MACD indikátor hisztogramját már látható volt, hogy a mozgóátlagok közti távolság elapadása.
A múlt hetet egy bearish engulfing-gal zárta. Erős támaszok a 100 napos és 200 napos mozgóátlagoknál 0,6730-nál, valamint 0,6891-nél. A napos grafikonon aki szeretné kivenni a részét ebből az esésből, annak azt tudjuk javasolni, hogy az első grafikonon a 0,7080-as árfolyam letörése esetén érdemes short pozíciókat felvenni. (Solar Capital)