Nagy Reformkönyv - avagy mi történt itthon az elmúlt másfél évben?

Nagy Reformkönyvet jelentetett meg és küldött meg elemzőknek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban azzal a céllal, hogy bemutassa az elmúlt másfél évben Magyarország gazdasági felemelkedése érdekében hozott kormányzati intézkedéseket és a jövőben tervezett lépéseket.

Az NGM honlapján megjelent 276 oldalas dokumentum rögzíti: a magyar sajátosságokra és erőforrásokra épülő gazdasági stratégia célkitűzése, hogy az eddigi és a jelenleg is folyó átszervezések eredményeként a válság utáni években Magyarország Európa legversenyképesebb gazdasági környezetet biztosító országa legyen. Az öt fejezetből álló - A fenntartható fejlődéshez vezető növekedés és foglalkoztatás magyar útja alcímmel megjelent - tanulmány sorra veszi a már bejelentett reformcsomagokat, ismerteti a kormányzati stratégiákat, majd felvázolja a magyar gazdaság versenyképességének helyzetét.

 

A Széll Kálmán Tervet (SZKT) ismertető fejezet a 2012. évi GDP arányos államháztartási hiányt a kormány által kitűzött 2,5 százalékban adja meg, amelynek elérése érdekében a dokumentum szerint elsősorban a kiadási oldalon szükséges megtakarításokat elérni. Az SZKT keretében az idei évre javasolt intézkedések egyenlegjavító hatása 550 milliárd forint, ebből már döntés született, illetve döntés várható 458 milliárd forint összegben, ami a várt megtakarítás 83 százalékával egyenlő - áll a tanulmányban.

 

Az Otthonvédelmi Akciótervet bemutató fejezet a rögzített árfolyamon való törlesztés mellett a 100 millió forint jegyzett tőkével és 1,9 milliárd forint tőketartalékkal megalapított Nemzeti Eszközkezelő Társasággal (NET) foglalkozik. Eszerint a Bankszövetséggel kötött megállapodás értelmében a NET 25 ezer ingatlant vásárol meg 2014 végéig. Ebből az idén 8 ezer ingatlant, jövőre 7 ezret, 2014-ben pedig 10 ezret. (Az eszközkezelő azoknak a hiteleseknek nyújthat segítséget, akiknek 90 napot meghaladó késedelmes hiteltartozásuk van. A NET az állam nevében minden olyan ingatlant megvásárol, amelynek eladásához a hitelező hozzájárult, elfogadta a NET által fizetendő vételárat, s a hiteladóssal szemben lemondott minden további követeléséről.

 

Az adósok bérlőként otthonukban maradhatnak, s ha helyzetük rendeződik, visszavásárolhatják ingatlanjaikat.) A dokumentum részletezi a már decemberben bemutatott Magyar Növekedési Tervet. "A következő időszak a növekedésről szól, amelynek középpontjában a hazai gazdaság motorjainak beindítása áll annak érdekében, hogy a kormányprogramban vállalt gazdaságpolitikai célok megvalósíthatók, és az államháztartás egyensúlyi helyzete hosszú távon is biztosított legyen" - áll a tanulmányban. (MTI)

Brit miniszterelnök: mindig kiállok a BBC függetlensége mellett

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
2025. 11. 13. 01:30
Megosztás:

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás:

100 dolláros XRP árfolyam? Egy elemző egymillió dollárral fogad rá - Egy 1000 dolláros $TAP befektetés akár 1 milliót is érhet – csoda nélkül

Az XRP közösség sosem okoz csalódást, ha a Crypto Twitter élénkítéséről van szó – különösen, ha árfolyam-előrejelzésekről beszélünk. Néhány hetente újabb merész állítás bukkan fel arról, hogy az XRP elérhetetlen magasságokat érhet el.
2025. 11. 12. 23:00
Megosztás:

A BNB történelme ismétli önmagát? Egy szakértő 2300 dolláros árfolyamot céloz meg

A BNB egy újabb meghatározó mozgás előtt állhat – osztotta meg elemzését Crypto Patel legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében. Kiemelt egy visszatérő mintázatot, és hangsúlyozta, hogy a közelmúltbeli konszolidáció csupán a nyugalom lehet a következő parabolikus árfolyam-emelkedés előtt, amely új történelmi csúcsokat hozhat.
2025. 11. 12. 22:00
Megosztás:

A UNI árfolyama 31%-kal emelkedett, miután a Uniswap alapítója díjak bevezetését, tokenégetést és egységes irányítást javasolt

A Uniswap alapítója, Hayden Adams <a href="https://x.com/haydenzadams/status/1987990314997739625?s=20" target="_blank">bemutatta</a> első nagyobb irányítási javaslatát, a „UNIfication” nevű tervet, ami fordulópontot jelenthet a világ legnagyobb decentralizált tőzsdéje (DEX) számára.
2025. 11. 12. 21:30
Megosztás:

Profitrealizálás ideje? A Bitcoin új szakaszba ért a ciklusában

A Bitcoin négyéves piaci ciklusának „őszi időszakába” lépett – legalábbis a Morgan Stanley stratégái szerint, akik szerint ez a fázis a kriptotél előszobája lehet. A vezető amerikai befektetési bank szerint most jöhet el az utolsó esély a profitrealizálásra, mielőtt a piac lehűlne és egy újabb korrekciós időszak kezdődne.
2025. 11. 12. 21:00
Megosztás:

Rekordösszeg áramlott Bitcoin ETF-ekbe az októberi zuhanás óta - mégis esik a BTC ára

A kriptopiac ismét életjeleket mutat: az amerikai Bitcoin ETF-ek csak kedden több mint 524 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el – ez az eddigi legerősebb nap az október eleji piaci összeomlás óta. A friss adatok szerint a befektetők ismét kockázatot vállalnak, és ez újabb lökést adhat a Bitcoin árfolyamának.
2025. 11. 12. 20:30
Megosztás:

Ahogy a Digitap ($TAP) eléri a 2 millió dollárt, az elemzők 2025 legjobb kriptós előértékesítésének kiáltják ki

Egy új projekt, a Digitap ($TAP) felkeltette a kriptobefektetők figyelmét, és gyorsan 2025 egyik legfelkapottabb témájává vált. Miközben az előértékesítés tempósan halad a 2 millió dolláros mérföldkő felé, befektetők és elemzők egyaránt a „most érdemes megvenni” kategóriába sorolják, különösen mivel valós célkitűzése a hagyományos bankolás és a blokklánc sebességének integrálása.
2025. 11. 12. 20:00
Megosztás:

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás:

Jó idő, SZÉP-kártya, vonzó programok: ez az őszi utazási kedv tökéletes receptje

A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a SZÉP-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az utazókat: az október végi, november eleji időszakban a szálláshely-szolgáltatók kiemelkedő vendégforgalmat könyvelhettek el. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5%-kal több vendégnek örülhettek, mint egy éve ilyenkor.
2025. 11. 12. 15:30
Megosztás:

Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak

Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versenyeznek: az érintett autósok több mint 80 százaléka ugyanis B10-es besorolással rendelkezik.
2025. 11. 12. 15:00
Megosztás:

Háromszorosára nőtt hazánkban a cukorbetegek száma 20 év alatt

Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzser. A krónikus betegség súlyos népegészségügyi és gazdasági kihívást jelent.
2025. 11. 12. 14:30
Megosztás:

Technológiai befektetések: a Constellation Software esete

A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
2025. 11. 12. 13:30
Megosztás: