EU-csúcs - nincs teljes megállapodás, négy tagország egyelőre kilóg a sorból

A tizenhét euróövezeti ország és legalább hat további európai uniós tagállam új kormányközi szerződést köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására - jelentette be Herman Van Rompuy, a tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke péntek reggel, a brüsszeli csúcstalálkozó első napját lezáró sajtótájékoztatón.

Megerősítette, hogy teljes uniós, azaz 27 tagországos körben a megállapodás nem volt lehetséges. Nicolas Sarkozy francia elnök közlése szerint az "elfogadhatatlan feltételeket" támasztó Nagy-Britannia mellett egyelőre Magyarország, Csehország és Svédország - utóbbi kettőnek a parlamenttel kell konzultálnia - nem vesz részt az új dokumentum elkészítésében. Úgy vélte, elsősorban az egyes pénzügyi szabályok alól kivételezést követelő London álláspontja akadályozta meg, hogy 27 országos kompromisszum szülessék.

 

A megállapodásban résztvevő országok abban állapodtak meg, hogy új költségvetési szabály mellett kötelezik el magukat, amely szerint a 0,5 százalékos GDP-arányos strukturális hiányt meg nem haladó költségvetéseket tekintik egyensúlyinak. Ezen felül, a 3 százalékot meghaladó deficit automatikus szankciókat von maga után, kivéve ha az euróövezeti tagállamok minősített többséggel ezzel ellentétesen döntenek. Az euróövezeti vezetők célul tűzik ki, hogy felgyorsítják az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elindítását. E tekintetben az euróövezeti állam- és kormányfők arra törekszenek, hogy 2012. júliusig megkezdje működését a szervezet.

 

Az euróövezeti államokon kívül a javaslatot Bulgária, Dánia, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Románia is támogatta. Csehország és Svédország parlamenti konzultáció után dönt a részvételről. Magyarország és az Egyesült Királyság nem támogatta a javaslatot.

 

David Cameron brit miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában védelmébe vette a csúcstalálkozón képviselt, a megállapodást elvető brit álláspontot. Szerinte a kidolgozott feltételek elfogadása nem állt London érdekében. A brit miniszterelnök a tárgyalások során előterjesztette azt az igényét, hogy Londonra, mint nemzetközi pénzügyi központra vonatkozóan messzemenően érvényesüljenek különleges szabályok. Ezt a követelést azonban a tárgyaló partnerek elutasították.
    

Cameron a megbeszélés utáni nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra: "mindig hordoz magában veszélyeket, ha egy szerződésen belül kötnek egy (másik) szerződést". Egyúttal megerősítette: Nagy-Britannia a jövőben sem kívánja bevezetni az eurót, és nem akar csatlakozni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. "Minden jót" kívánt azoknak az országoknak, amelyek új, kormányközi paktummal kívánják megmenteni az eurót.

    

Angela Merkel német kancellár megerősítette, hogy később még további országok csatlakozhatnak a megállapodáshoz.  Van Rompuy elmondta, hogy azért az új szerződés mellett döntöttek, mert az gyorsabb folyamatnak ígérkezik, mint egy alaposabb alapszerződés-módosítás.
    

A kormányfői tanács elnöke megerősítette azt is, hogy megállapodtak: a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kétoldalú alapokon nyújtandó, a tervek szerint összesen 200 milliárd eurós kölcsön opcióját dolgozzák ki. Ebben szintén részt vesznek egyes euróövezeten kívüli tagállamok is.
    

Herman Van Rompuy hozzátette: egyetértés volt abban is, hogy felgyorsítsák az euróövezeti ideiglenes stabilitási mentőmechanizmus kapacitásának emelését, az állandó mechanizmus működésének kezdetét pedig 2013 nyaráról egy évvel előrehozzák. Van Rompuy méltatta, hogy rövid- és hosszabb távra is megfelelő döntéseket hoztak az euróövezeti adósságválság kezelése, a stabilitás tartós növelése érdekében. Az új intézkedések közül kiemelte a deficittúllépés miatti szankciók automatikusabbá válását, ennek törvénybe foglalását, illetve azt, hogy az Európai Bizottsághoz már tervezet szakaszában el kell juttatni a nemzeti költségvetéseket. Megerősítette, hogy nincs már szó a magánszektor bevonásáról az esetleges további pénzügyi támogatási programokba.
    

Sarkozy jelezte, hogy a mechanizmus irányításában szerepet kap az Európai Központi Bank (EKB) is. Van Rompuy méltatta, hogy rövid- és hosszabb távon is megfelelő döntéseket hoztak az euróövezeti adósságválság kezelése, a stabilitás tartós növelése érdekében.
    

Az új intézkedések közül kiemelte a deficittúllépés miatti szankciók automatikusabbá válását, ennek törvénybe foglalását, illetve azt, hogy az Európai Bizottsághoz már tervezet szakaszában el kell juttatni a nemzeti költségvetéseket.  Megerősítette, hogy nincs már szó a magánszektor bevonásáról az esetleges további pénzügyi támogatási programokba.
    

Sarkozy, Merkel, valamit az EKB elnöke, Mario Draghi jó eredményként méltatták a közel tízórás tárgyalás után talált kompromisszumot. Merkel úgy vélte, ezek a döntések helyreállítják az euró hitelességét, és növelik a stabilitást. A tanácskozásról reggel kiadott közlemény értelmében az új kormányközi szerződést legkésőbb jövő márciusban alá akarják írni. Ugyanakkor továbbra is az a cél - olvasható a dokumentumban -, hogy az új előírások tartalmát a lehető leghamarabb beillesszék az EU alapszerződésébe. (MTI)


Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 07. 25. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. 07. 25. 22:00
Megosztás:

Az építkezési táblák fontossága a munkaterületek biztonságában

Az építőipari munkaterületeken a megfelelő jelölések kulcsfontosságúak a biztonság fenntartásához. Elgondolkodott már azon, hogy egyetlen jelzés hiánya milyen kockázatokat hordozhat? A munkaterület megfelelő kijelölése nemcsak a törvényi előírások teljesítése érdekében szükséges, hanem a munkavállalók és a környéken tartózkodó személyek védelméért is. Egy átlátható és hatékony jelzőrendszer kialakítása elengedhetetlen.
2026. 07. 25. 21:00
Megosztás:

Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?

A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett közkedveltséghez az is hozzátartozik, hogy vannak bizony különféle tévhitek is a téma körül.
2026. 07. 25. 20:00
Megosztás:

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 25. 19:00
Megosztás:

Taxisokat ellenőriztek a fővárosban

Taxisokat ellenőrzött a főváros több kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak közreműködésével.
2026. 07. 25. 18:00
Megosztás:

Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás: