Negyedik mobilszolgáltató - megtámadták az NMHH döntését
A gazdasági napilap hétfői számában azt írja, hogy a fellebbezés miatt az állami mobilszolgáltató legkorábban áprilisban kezdheti meg a hálózatépítést. A Világgazdaság felidézi, hogy a pályázatot tavaly augusztusban írta ki az NMHH, az aukcióra hárman jelentkeztek: az állami cégek konzorciuma mellett a vietnami Vittel és a Digi anyavállalata, a román RCS and RDS.
A fellebbezés azt jelenti, hogy az NMHH elindítja a másodfokú eljárást, és ennek legkésőbb 45 nap múlva lesz eredménye. Ha a hivatal megerősíti a korábbi döntését, akkor az eljárás győztesének 15 napon belül meg kell fizetnie a megajánlott díjakat és 30 napon belül meg kell szereznie a frekvenciaengedélyeket is. Az új szolgáltatónak az év végre Budapesten belvárosi területet már le kell fednie saját hálózattal, míg 2014 év végéig az összes 30 ezernél nagyobb települést is. (MTI)