Nehezen indultak felfelé az európai piacok
A Fitch lépése ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a PIGS-országok - Portugália, Írország, Görögország és Spanyolország - mind igen sebezhetőek - idézett egy elemzőt a Reuters. A nagy olajtársaságok részvényei ugyanakkor erősödtek, miután a nyersanyagárak elmozdultak az utóbbi időszakban beállított alacsony szintről, a legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója így 0,4 százalékkal 1.076,38 pontra erősödött.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 0,07 százalékos, a értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,36 százalékos emelkedéssel kezdett, míg a párizsi CAC-40 index 0,07 százalékos eséssel nyitott. A kereskedés első kilencven percében a mutatók felfelé mozdultak; a FTSE-100 0,27 százalékkal 5.693,40 pontra emelkedett, a DAX-30 0,46 százalékkal 6.066,83 pontra, a CAC-40 pedig 0,36 százalékkal 3.963,92 pontra erősödött.
Csütörtökön, a nyugat-európai tőzsdenyitáskor minimálisan csökkent a kőolaj ára, annak a hírnek a hatására, hogy az amerikai nyersolaj-tartalékok nőttek, ami a keresleti oldal folytatódó gyengeségét vetíti előre. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szerda estéhez képest hordónként (159 liter) 12 centtel 79,50 dollárra csökkent. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 8 centtel 80,53 dollárra mérséklődött.
A nyugat-európai tőzsdenyitáskor az euró némileg erősödött a dollárhoz képest, de továbbra is tíz havi mélypontja körül van a görög válságból eredő bizonytalanság hatására. Tőzsdenyitáskor 1,3342 dolláron jegyezték az eurót, amely így 0,16 százalékkal erősebb a szerda estinél.