Nekiestek az eladók az európai piacoknak

Ismét zuhantak a nagy nyugat-európai részvénypiacok pénteken, a csütörtöki átmeneti föllendülés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos süllyedéssel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 2,3 százalékos veszteséggel 974,45 ponton végzett. Ez nyolc hónapon belül a legnagyobb egynapi veszteség, a mutató több mint háromheti mélypontra esett.

 A héten 3,41 százalékot vesztett, és háromhavi emelkedés után ezt a hónapot 2,3 százalékkal alacsonyabban végezte, mint szeptembert, pedig a múlt hét kedden, október 20-án napközben új éves csúcsot ért el, 1.031,00 ponton. 

 

Gyengék voltak pénteken a fejlett technológiai részvények, miután az Alcatel-Lucent távközlésiberendezés-gyártó egyvégtében a tizenkettedik negyedévi veszteségéről adott számot. Az Egyesült Államok vártnál erősebb harmadik negyedévi gazdasági növekedéséről csütörtökön megjelent adat pénteken már nem segítette a piacokat. Kiábrándító volt viszont a Michigani Egyetem napközben megjelent amerikai fogyasztói bizalmi mutatója, amely októberre 70,6 pontra csökkent a szeptemberi 73,5 pontról, továbbá az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikája arról, hogy az Egyesült Államokban, négyhavi növekedés után, szeptemberben 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói kiadások.

 

Mindezek nyomán estek a nyersanyagpiacok is, és velük együtt az olaj- és a nyersanyagipari részvények. A rossz hangulatot szokás szerint a bankrészvények szenvedték meg a legjobban a nyugat-európai tőzsdéken, 3,4-4,5 százalék között gyengülve. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 2,26 százalékos, az S&P-500 2,48 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója 2,18 százalékos veszteségben volt a csütörtöki záróhoz képest.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 93,17 pontos, 1,81 százalékos veszteséggel 5044,55 ponton zárt pénteken, 13,35 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. Tavaly 31,33 százalékot esett. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 172,49 pontos, 3,09 százalékos gyengüléssel 5.414,96 ponton végzett, 12,30 százalékkal a múlt év végi értéke fölött. Párizsban a CAC-40 106,33 ponttal, 2,86 százalékkal 3.607,69 pontra süllyedt, 11,92 százalékkal meghaladva az év végit. 

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 6 centtel olcsóbb, a nyugat-európai értéktőzsdék zárása után, hordónként 75,82 dolláron, 2,22 dollárral olcsóbb volt a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 2,18 dollárral drágult. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója (159 liter) 77,55 dollár volt New Yorkban, 2,32 dollárral olcsóbb a csütörtöki zárónál. Csütörtökön még 2,41 dollárral drágult. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó londoni gázolajjegyzés tonnánként 620,00 dollár volt Londonban, 24,00 dollárral olcsóbb a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 19,25 dollárral drágult.

 

Az utóbbi hetekben a kőolaj ára híven követi a részvénypiacok és a dollár alakulását, hol a feltámadó bizalmat, hol a minduntalan visszatérő kételyeket jelezve a világgazdaság javulása, a várt javulás üteme iránt. A múlt héten 82 dollár fölött éves csúcsot döntött a WTI, azóta többnyire csökkentek az árak, mert a gyenge lakossági fogyasztási adatok láttán a befektetők kezdenek tartani attól, hogy az árak túlságosan elszakadtak a tényleges kereslet és kínálat valóságától. Ehhez hozzájárultak a nemzetközi olajexportőr szervezet (OPEC) figyelmeztetései is, hogy ha az árak túlságosan kilengenének 100 dollár felé, akkor már decemberben növelni fogják a termelést. A kőolaj így is mintegy 13 százalékkal drágább, mint a hónap elején.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4824 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4728 dollárnál tartott, 0,0106 dollárral olcsóbban a csütörtöki későinél, 5,37 százalékkal erősebben a tavaly év véginél. Hétfő hajnalban az euró 1,5064 dolláron új tizennégy havi csúcsot ért el a dollárral szemben arra a kínai közlésre, hogy megfontolják az euró arányának növelését a devizatartalék jegyzésében.

 

Azóta profitkivételben gyengült a közös valuta, miközben a dollárnak kedvez a részvénypiaci visszaesés. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt tavaly július 15-én érte el. Az euró tavaly 4,27 százalékkal lett olcsóbb a dollárhoz képest. Pénteken késő délután az arany unciánként 1.037,10 dollár volt Londonban azonnalra, gyengébb a csütörtök délutáni 1.042,30 dollárnál. Október 14-én napközben unciánként (31,1 gramm) 1.070,50 dollárig emelkedett az ára Londonban az azonnali ügyletekben, ez a legújabb csúcsa.

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Vegyes elmozdulásokat hozott a ma reggeli kereskedés a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken az olajpiac és a technológiai szektorral kapcsolatos aggodalmak közepette. A japán piacok ma ünnepnap miatt zárva tartottak.
2026. 04. 29. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; nem változtatott tegnap az alapkamaton az MNB; erősödött a forint

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok és erősödött a dollár az újabb kedvezőtlen olajpiaci hírek után. Az amerikai kötvényhozamok kissé - a tíz éves 1 bázisponttal, 4,35%-ig - emelkedtek. Az európaiak nagyobb mértékben kerültek feljebb, a tíz éves német hozam 4 bázisponttal, 3,07%-ig. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, 1,17-nél jár az EURUSD.
2026. 04. 29. 10:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás:

Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX

Borús volt a hangulat kedden az európai részvénypiacokon, amikor a vegyes vállalati gyorsjelentések, a közel-keleti konfliktus lezárására vonatkozó tárgyalások zátonyra futása és a hét hátralevő részében esedékes kamatdöntő ülések előtti óvatosság is rontotta a befektetői kedvet.
2026. 04. 29. 09:00
Megosztás:

A szenior vállalkozók fontos kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek

Az ezüstgazdaság vállalkozói, vagyis a 50 év felettiek több évtizedes tapasztalata és kapcsolatrendszere olyan, gyakran alulértékelt növekedési és versenyképességi tartalékot képez, amelyet érdemes célzott intézkedésekkel jobban kiaknázni – erre jutott egy friss tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával.
2026. 04. 29. 08:30
Megosztás:

QR-kódok válthatják fel a hagyományos vonalkódokat

A vásárlói igények változása nyomán új korszak kezdődhet a termékazonosításban: a hagyományos vonalkódokat fokozatosan felválthatják a QR-kódok és a GS1 Digital Link megoldásai.
2026. 04. 29. 08:00
Megosztás:

Az elemzői várakozásnak megfelelt a monetáris tanács kamattartó döntése

Megfelelt az elemzők várakozásainak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi döntése, amellyel változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot és nem változtatott a kamatfolyosó két szélén sem.
2026. 04. 29. 07:30
Megosztás:

Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás - közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az EP

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az Európai Parlament kedden.
2026. 04. 29. 06:30
Megosztás:

Elérhetővé vált Magyarországon egy otthon alkalmazható SMA-terápia

Elérhetővé vált a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élők számára egy otthon alkalmazható terápia, a riszdiplam hatóanyagú készítmény egyedi méltányossági eljárásban igényelhető - tájékoztatta az SMA Egyesület kedden az MTI-t.
2026. 04. 29. 06:00
Megosztás:

Gazdaság AI-korszak ide vagy oda: az üzlet még mindig ember és ember között köttetik

Vállalkozást építeni ma nemcsak stratégiai, hanem mentális kérdés is – erről beszélt Várdy Zoltán az Igényes Férfi Podcast adásában. A nemzetközi médiapiacon és vállalatvezetésben szerzett tapasztalataira építve bemutatta, miért nem helyettesítheti az AI az emberi kapcsolatokat az értékesítésben, és hogyan válhat a magyar üzleti környezet tudatosabbá és növekedésre készebbé.
2026. 04. 29. 05:30
Megosztás:

Csak használt autóra telik, de azzal családtagként bánnak a magyarok

Szinte családtagként kezelik az autójukat a magyarok, akik leginkább használt modelleket vásárolnak – mutat rá a Cofidis és az NRC friss reprezentatív Hitel Monitor kutatása. A kiválasztásnál az ár után a megbízhatóság és a fogyasztás a legfontosabb szempont, az önerő mellett hitellel és lízinggel szerzik be a kiszemelt típust. A hazai autósok fele kevesebbet használja a gépjárművét a benzinárrobbanás hatására, és a válaszadók attól tartanak, hogy az iráni konfliktus következtében tovább emelkedik az üzemanyag ára.
2026. 04. 29. 05:00
Megosztás:

Az érettségi vizsgák új kihívásokat ígérnek

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 04:30
Megosztás:

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás: