Nem áll jól Kína a kereskedelmi vállalások betartásával
2020. 07. 28. 21:00
A januári kereskedelmi megállapodásban vállalt 170 milliárd dollár értékű amerikai termékvásárlással még meglehetősen gyengén áll Kína.

A június végi adatok alapján az éves vállalás 23%-át teljesítették, vagyis a második félévben még mintegy 130 milliárd dollárnyi amerikai terméket kell vásárolniuk, hogy teljesítsék kötelezettségüket. Bár időarányosan nem állnak jól, de így is teljesíthetőnek tűnik.
A járványügyi intézkedések miatt Hongkongban mérlegelik annak lehetőségét, hogy a szeptember 6-ai választásokat elhalasztják. Az elmúlt napokban szigorú intézkedéseket hoztak a járvány megfékezése ellen, de a választás miatti csoportosulások ismét felerősíthetnék a járvány terjedését. Ugyanakkor valószínűleg a választások elnapolása komoly feszültségeket keltene Hongkongban.
Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere
A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés
A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR
2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek
Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma
Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat
A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
Az elmúlt 10 évben nem adtak el ennyi gépjármű-abroncsot Magyarországon
A magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 2021 első fél évében 14,5 százalékkal növekedett gyártói oldalon 2020 azonos időszakához képest, ami jelentős fellendülésnek számít, különösen az előző évi 7 százalékos csökkenéshez képest - közölte a Continental Hungaria Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Segíti a magyar vállalkozásokat az eMAG
Elindult csütörtökön az Értékesíts hazait az eMAG-on!, az online kereskedő a programjával a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként - közölte az eMAG csütörtökön az MTI-vel.
Berobbant az e-kereskedelem, de hogyan lesz hűséges ügyfél a karantén-vásárlóból?
A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott a karantén-bumm: 2021 júniusában az online költések volumene 95 százalékkal meghaladta 2019 ugyanezen időszakában mért értéket. Habár egyelőre nem látjuk tisztán, mit tartogat a poszt-COVID időszak az e-kereskedelem számára, a webáruházak akkor járnak a legjobban, ha folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek biztosítani a járvány alatt szerzett vásárlói bázisuk hosszú távú hűségét. Fizetési opciók, feliratkozás, mobiloptimalizálás - a Stylers Group szakértői 5 pontban gyűjtötték össze a legfontosabb tennivalókat, melyekkel az e-kereskedők továbbra is hasíthatnak.
Munkaerőhiány fogja vissza az e-kereskedelmet
A munkaerőhiány visszafogja az e-kereskedelmet, sok webshopnak le kell állítania az online hirdetéseket, mert nem tudnák kiszolgálni a megnövekedett keresletet. Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója elmondta, ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez, de az új toborzás a megtartás lett. Mint fogalmazott, minden eddiginél fontosabbá vált a munkaszervezés, a legtöbben ugyanis nem ismerik fel, hogy milyen nagy munka és költség új embert találni egy adott pozícióba.
Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában
Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.