Nem blöff volt! Tényleg kilép az USA a WHO-ból!

Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéből, a WHO-ból - jelentette kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium is, köztük a The Wall Street Journal című lap.

Nem blöff volt! Tényleg kilép az USA a WHO-ból!

Az értesülések szerint a kilépés egy év múlva, 2021. július 6-án lép életbe. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis a kilépő országnak egy évvel a hivatalos kilépés előtt kell értesítenie erről az ENSZ szakosított szervezetét, és a döntés hatályba lépéséig eleget kell tennie pénzügyi kötelezettségeinek.

A WHO időközben közölte, hogy értesült a történtekről. "Jelentést kaptunk arról, hogy az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt kilépési szándékáról a WHO-ból 2021. július 6-i hatállyal" - írta az Egészségügyi Világszervezet szóvivője e-mailen továbbított állásfoglalásában.

"Ezen a ponton nem rendelkezünk további információkkal" - tette hozzá. Donald Trump amerikai elnök áprilisban jelezte először a kilépési szándékot. Az elnök azzal indokolta ezt, hogy az amerikai kormányzat megítélése szerint a WHO rosszul kezelte az új típusú koronavírus világjárványát, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, és részrehajló magatartást tanúsított Kína iránt, ahonnan a járvány kiindult. A lépés még az előtt bírálatot váltott ki az Egyesült Államokban, hogy a Fehér Ház is hivatalosan nyilvánosságra hozta volna.

Bob Menendez demokrata párti szenátor ugyanis a Twitteren közzétette, hogy a kilépési értesítésről tájékoztatták a kongresszust. Menendez szerint a döntés helytelen volt. Mint írta: "ez nem fogja megvédeni sem az amerikai életeket, sem az amerikai érdekeket". A világszervezet munkáját támogató ENSZ Alapítvány elnöke, Elizabeth Cousens kedden délután közleményt adott ki, amelyben úgy vélekedett: az amerikai kormányzat lépése "az évszázad legnagyobb közegészségügyi válsága közepette rövidlátó, szükségtelen és vitathatatlanul veszélyes". Az 1948-ban létrehozott WHO - amely a világ elő globális egészségügyi szervezete - 2020. január 4-én figyelmeztetett először a kínai Vuhanban felbukkant koronavírus-járványra.

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A hiányos mérnöki kontroll, a késői módosítások és a gyenge kommunikáció milliós többletköltségeket okozhatnak.
2026. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás:

Minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 06. 11:30
Megosztás:

Hiába nagyon vonzó, kezd kifulladni a munkáshitel

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a támogatott konstrukció iránt – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A munkáshitel iránti keresleten az Otthon Start hitel megjelenése sem segített, így az idén stabilan havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések havi összege.
2026. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Enyhe emelkedésben vannak az ázsiai indexek ma reggel, a Nikkei 0,5, az SSEC 0,1%-os pluszban áll. Az európai és amerikai határidős indexek viszont fél százalék körüli mínuszban vannak, tovább esik az arany és az ezüst is, a WTI ára viszont pluszban tartózkodik.
2026. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok, erősödött a dollár az euróval szemben

A vártnál gyengébb adatok érkeztek az amerikai munkapiacról, az újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma megugrott, miközben a betöltetlen álláshelyek száma váratlanul és jelentősen csökkent. Emiatt az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödtek, a hozamgörbe mintegy 10 bázisponttal lejjebb tolódott, a tízéves hozam 4,2% alá süllyedt. Miközben az EKB nem okozott meglepetést, az európai hozamok is csökkentek, de kisebb mértékben, mint a tengerentúlon. A növekvő kockázatkerülés miatt, a munkapiaci adatok és a hozamesés dacára a dollár negyed százalékkal erősödött az euróval szemben, az EUR/USD 1,18 alá süllyedt.
2026. 02. 06. 10:00
Megosztás: