Nem enged az 1,20-ból a svájci jegybank
"A minimális árfolyam fenntartása alapvetően szükséges a svájci gazdaság jelenlegi helyzetében" - mondta Jean-Pierre Danthine a Le Temps svájci napilapnak nyilatkozva. A jegybanki alelnök rámutatott arra, hogy a gazdasági környezetben bekövetkező radikális változás módosíthatna csak a jelenlegi politikán.
A svájci jegybank (SNB) tavaly szeptemberben, az adósságválság elmélyülésekor jelentette be, hogy 1,20 frankon megvédi az euró árfolyamát, azt követően, hogy óriási pénzek menekültek frankba, felhajtva a svájci valuta jegyzését.
Májusban az adósságválság további mélyülésével ismét nagy összegek zúdultak a mentsvár valutának számító frankba, és a jegybank mintegy 60 milliárd frankért volt kénytelen eurót vásárolni, hogy a minimális árfolyam fölött tartsa az európai valutát.
Jean-Pierre Danthine elmondta még, hogy a jegybank alapforgatókönyve szerint Görögország az euróövezet tagja marad, a térség gazdasága pedig még egy ideig gyengül, majd erősödni kezd, de csak mérsékelten. "Ha mégsem így történne, szükség esetén a bank kész további lépésekre" - tette hozzá a svájci jegybank alelnöke. (MTI)