Nem jön az esés a tőzsdéken - bármennyire is várják azt

Újra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a múlt héten, így az előző heti gyengülés csak átmenetinek bizonyult, és a piaci szakértők által várt nagy visszaesés még mindig nem érkezett meg. A BUX az előző hét végi értékéhez képest 957 ponttal, 5,22 százalékkal emelkedett, 19.306,55 ponton zárt pénteken.

A részvényárak egész nyáron emelkedtek, rácáfolva az elemzők várakozásaira, és bár a tapasztalatok szerint a szeptember nemcsak az ősz, hanem egy gyengébb tőkepiaci periódus kezdetét is jelenti, ez egyelőre nem látszik a tőzsdei árfolyamokon.

 

A tőkepiacok továbbra is optimisták, bár a szakemberek szerint a fundamentumok ezt nem támasztják alá. A vezető részvények közül egyedül a Richter teljesített gyengén, ez azonban nem a tőkepiaci eseményekkel, hanem a 833,3 millió euró értékű, Richter részvényekre cserélhető kötvények múlt heti kibocsátásával függött össze. Piaci szakértők szerint a befektetők egy része a kedvező jegyzési feltételek miatt inkább kötvényt vásárolt, miközben megvált Richter papírjaitól.

 

Richter Gedeon

 

A kötvények - amelyeket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. bocsátott ki - öt év múlva cserélhetők át az állam tulajdonában lévő, 25,18 százaléknyi Richter részvényre, 178,03 eurós árfolyamon. Az átváltási ár a jegyzési referencia árhoz (36.559,86 forint) képest 32 százalék prémiumot tartalmaz, a kötvények éves kamata pedig 4,4 százalék. Az MNV a kibocsátás bevételéből refinanszírozza a szeptember 28-án lejáró, öt évvel ezelőtt kibocsátott hasonló kötvények 707 millió eurós ellenértékét. Az újabb kötvénykibocsátás további öt évre biztosítja az állami befektetés megtartását a gyógyszeripari cégben. A részvényekkel a múlt héten 98,2 milliárd forint értékben kereskedtek, míg az előző héten 113 milliárd forint értékben születtek üzletek.

 

A teljes adásvételből ezúttal "mindössze" 50 százalék jutott az OTP-re, amely rendszerint a forgalom kétharmadát adja. Több figyelmet kapott ugyanakkor a Richter, amely közel 24 százalékkal részesedett az összforgalomból. A Mol részvényei a heti összforgalom 8 százalékát, a Magyar Telekom részvényei pedig a 12 százalékát adták.

 

BUX index heti alakulása

 

A Mol árfolyama a héten 5,45 százalékkal 14.500 forintra emelkedett. Az OTP részvények 8,24 százalékkal drágultak, 4.980 forintot értek pénteken záráskor. A Magyar Telekom 5,33 százalékkal 790 forintra erősödött. A Richter 0,3 százalékkal erősödött, 36.510 forinton fejezte be a hetet. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 1,99 százalékkal, 18.750 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 78 ponttal, 4,29 százalékkal emelkedett, 1.906 ponton zárt pénteken.


..............................................................................................................................

Régóta gondolkodik, hogy belevágna a tőzsdézésbe? Ne halogassa! On-line tőzsdézés a ProfitLine.hu segítségével. Amennyiben részvényt szeretne vásárolni, kedvező költségek mellett és ehhez segítségre van szüksége, kattintson ide.

 

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés: fordulóponton az ETH?

Mi várható az Ethereum piacán? Az Ethereum (ETH) a világ második legnagyobb kriptovalutája a Bitcoin után, és nem csupán digitális pénz, hanem egy decentralizált platform is, amely okosszerződéseket (smart contracts) és decentralizált alkalmazásokat (dApps) futtat. Az ETH árfolyama ezért nemcsak spekuláció, hanem a teljes Web3 ökoszisztéma egyik kulcsmutatója.
2026. 03. 19. 11:00
Megosztás:

SEC-zöld lámpa: új korszak kezdődik a tokenizált részvénykereskedésben a Nasdaqon

Az amerikai tőkepiacok történelmi lépéshez érkeztek: az SEC jóváhagyta a Nasdaq tokenizált értékpapírok kereskedésére vonatkozó javaslatát. A döntés nemcsak technológiai újítás, hanem egyben mérföldkő is a hagyományos pénzügyek és a blokklánc-alapú digitális eszközök összeolvadásában.
2026. 03. 19. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; erősödött a dollár

Tegnap több hullámban emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvénypiacain a hozamok. Egyrészt Izrael támadást intézett az iráni energiainfrastruktúra ellen, ami miatt megugrottak az olajárak: a WTI 3, a Brent 6%-kal került feljebb, 100 és 110 dollárig. Másrészt a vártnál érdemben magasabb lett az amerikai termelői árindex és minden releváns részindexe.
2026. 03. 19. 10:00
Megosztás:

Estek a tengerentúli indexek

Meredeken estek tegnap az amerikai indexek, miután a friss makróadatok és Jerome Powell megjegyzései fokozták az inflációs aggodalmakat. A Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatsávot (3,5–3,75%), és jelezte, hogy idén továbbra is egy kamatvágással számol. Ugyanakkor Powell elnök elismerte, hogy az infláció a reméltnél lassabban csökken, illetve jelezte, hogy bár még korai lenne a háború inflációra gyakorolt hatásának megítélése, de az jelentős kockázatot jelent az árakra. A Fed új előrejelzésében a decemberihez képest némileg magasabb növekedéssel és gyorsabb inflációval számol.
2026. 03. 19. 09:30
Megosztás:

A nap eleji erősödést követően zárásra gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, mivel a befektetők továbbra is az Iránnal kapcsolatos geopolitikai feszültségek piacra gyakorolt hatását figyelték a mai Fed-ülés előtt. A Stoxx 600 index 0,8%-kal esett, bár a délelőtti órákban még a pozitív tartományban állt az index, miközben a legtöbb szektor és vezető börze negatív tartományban zárt. A végleges euróövezeti inflációs adat szerint a fogyasztói árindex februárban 0,6%-kal emelkedett havi alapon, ami ugyan elmaradt a 0,7%-os előzetes becsléstől, de éles fordulatot jelentett a januári –0,6% után.
2026. 03. 19. 09:00
Megosztás:

Munkaerőhiány és baleseti kockázat a gyárakban – új korszak jöhet a belső anyagmozgatásban

Az európai gyártóvállalatok 2026-ban egyszerre több strukturális kihívással szembesülnek. Az ipari munkaerőhiány tartós problémává vált: az European Commission adatai szerint az uniós feldolgozóipari cégek közel 30%-a küzd munkaerőhiánnyal, miközben a bérek folyamatosan emelkednek, a munkavédelmi előírások pedig egyre szigorodnak.
2026. 03. 19. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 19. 08:00
Megosztás:

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű városi-elővárosi autóbusz modellcsalád kifejlesztéséért. A 34. Magyar Innovációs Nagydíj szerda esti díjátadó gáláján még kilenc kategóriában jutalmazták az innovatív magyar vállalatokat.
2026. 03. 19. 07:30
Megosztás:

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

A Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - közölték szerdán a vállalatok.
2026. 03. 19. 07:00
Megosztás:

Sikerrel zárult az orosz balesetálló nukleáris üzemanyag ötéves tesztüzeme Rosztovban

A Rosztovi Atomerőmű 2. blokkján sikeresen befejeződött az úgynevezett balesetálló üzemanyag (angol rövidítéssel ATF - Accident Tolerant Fuel) teljes üzemanyagciklust lefedő tesztelése. A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó üzletága, a TVEL szakemberei fejlesztették ki az atomreaktorok üzemzavari és vészhelyzeti állapotainak ellenálló innovatív üzemanyagot. A balesetálló tesztüzemanyagot 2021-ben helyezték be a rosztovi 2-es blokk VVER-1000-es reaktorába, ahol három, 18 hónapos teljes üzemanyagciklust teljesítettek. Az egység szokásos tervezett leállása során az üzemanyagot most eltávolították a reaktorból és további vizsgálatoknak vetik azt alá.
2026. 03. 19. 06:00
Megosztás:

BKK: sűrűbben induló, nagyobb kapacitású járművekkel lehet elérni fővárosi szabadidős célpontokat

A tavaszi jó idő beköszöntével sűrűbben induló és nagyobb kapacitású tömegközlekedési járművekkel lehet könnyebben és kényelmesebben elérni fővárosi szabadidős célpontokat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 19. 05:30
Megosztás:

Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek

Látványos bővülés jellemzi a személyi kölcsönök piacát hosszabb távon. Az egy-egy szerződésre jutó átlagos összeg ugyanis elérte a 3,2 millió forintot. Ez jelentős emelkedés a 2021-ben mért közel 2,2 millió forintos éves átlaghoz képest. A növekedésben szerepet játszik a személyi kölcsönökből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek árának jelentős, közel 43 százalékos drágulása. A verseny elég erős, a különböző személyi kölcsönök között ugyanis jelentősek lehetnek a különbségek, éppen ezért indokolt az alapos utánajárás.
2026. 03. 19. 05:00
Megosztás:

Regionális kátyúhelyzet: többezer bejelentés 5 országban

A tavasz beköszöntével az önkormányzatok lehetőségeikhez, erőforrásaikhoz mérten igyekeznek felszámolni a kemény tél miatt a korábbinál is gyakoribb kátyúkat ‒ már amelyikről tudomásuk van. Utóbbin segít egy okoskommunikációs hálózat, melyet itthon is egyre több, jelenleg mintegy 200 önkormányzat használ, de a régióban már több ezer településen bevezették. A megoldással egyebek között egy kátyú is 4-5 gombnyomással bejelenthető, amiben benne van a telefon feloldása is.
2026. 03. 19. 04:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai együttműködés létrehozásáról, amelynek középpontjában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztések és az ágazatközi innováció állnak.
2026. 03. 19. 04:00
Megosztás:

Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott

A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett cégcsoport EBIT-je 28,8 százalékkal nőtt éves szinten, míg az adózott eredménye több mint a duplájára emelkedett a sikeres akvizícióknak és a stratégiai üzletfejlesztéseknek köszönhetően. Az utóbbi években részvényeként 100-134 forintos osztalékot fizető vállalat vezetése a tavalyi év után 140 forintos kifizetésre tesz javaslatot. A Waberer’s tovább folytatja megkezdett üzletfejlesztési projektjeit: ennek keretében az egyik új hazai prémiumautó-gyártó kiszolgálásában már elindult az együttműködést, míg egy másik, szintén Magyarországon épülő jelentős elektromos autóipari szereplővel a közös munka hamarosan kezdetét veszi. Ezek a projektek együttesen számottevő bevételi potenciált képviselnek.
2026. 03. 19. 03:30
Megosztás:

Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra

A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak. A szakértő szerint a „nulladik perctől” elvárt teljes körű jogszabályi megfelelés és a tudatos pénzkezelés hiánya gyakran lassítja a növekedést, vagy akár a cég létét is veszélyeztetheti.
2026. 03. 19. 03:00
Megosztás:

„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács

A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban, milyen pénzügyi tanácsot adnál a fiatalabb önmagadnak? Az XTB, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített országos kutatás szerint sok magyar úgy érzi, még mindig a befektetés alapjaival ismerkedik. Bár a pénzügyi témák iránti érdeklődés növekszik, a befektetési döntésekhez szükséges magabiztosság gyakran csak később alakul ki az élet során. Éppen ezért olyan erőteljes ez a „palackposta” gondolatkísérlet: rávilágít azokra a tanulságokra, amelyeket sokan bárcsak korábban megtanultak volna.
2026. 03. 19. 02:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai

A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével vehetnek igénybe utazási kedvezményeket. Az alábbiakban bemutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 03. 19. 02:00
Megosztás:

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása óta a vásárlók már több mint 333 millió darab műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget helyeztek vissza a REpont automatákba.
2026. 03. 19. 01:00
Megosztás:

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás: