Nem sokáig tartott az öröm Európában
A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst-300-as mutatója a kereskedés első órájának végére már 0,1 százalékkal csökkent, 1.017,43 állt, holott anyitás utáni percekben utóbbi hét kereskedési nap eddigi legmagasabb értékét is túlszárnyalta.
A FTSE-100 0,30 százalékkal hanyatlott a hétfői záráshoz képest, 5.299,75 ponton állt délelőtt 10 órakor. A Dax-30 is visszaesett, 0,13 százalékra olvadt a kezdeti 0,40 százalékos nyereség, a mutató így 5809.60 ponton állt, míg a CAC-40 3.835,12 pontra esett, kezdeti 0,30 százalékos nyeresége 0,12 százalékra mérséklődött. Röviddel tőzsdenyitás után még a londoni értéktőzsde FTSE-100-as mutatója 0,20 százalékot erősödött, a frankfurti DAX-30 index 0,40 százalékkal javult, a párizsi CAC-40 mutató pedig t emelkedett az előző napi záráshoz képest.
A piacok további csökkenés elé nézhetnek, miután a vártnál nagyobb mértékben csökkent a ZEW németországi hangulatindex értéke, ezen akár még fordíthanak a délutáni amerikai makroadatok, melynek keretében az ipari termelési és fogyasztói árindex aktuális értéke kerül nyilvánosságra.