Nem változtatott kamatpolitikáján a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően a jelenlegi történelmi mélyponton, a tavaly március óta érvényben lévő fél százalékon hagyta irányadó kamatát hétfői ülésén a brit jegybank.

A Bank of England (BoE) - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankja - hagyományosan csütörtöki napokon tartja havi kamatdöntő üléseit, ám ezt most hétfőre halasztotta a múlt csütörtöki brit parlamenti választásokra tekintettel.

 

Az elemzői előrejelzések szerint a BoE várhatóan jó ideig azért sem nyúl a kamatszinthez, mivel a választásokon egyik nagy brit parlamenti párt sem szerzett abszolút többséget, így egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen összetételű kormánya lesz Nagy-Britanniának, és az új kormány milyen kiadáscsökkentési stratégiát fogad el.

 

A recessziós brit gazdaság élénkítésére és a bankok megmentésére fordított csillagászati összegek békeidőben soha nem mért szintre, előzetes becslések szerint a hazai össztermék (GDP) 12 százalékának közelébe duzzasztották a márciussal zárult pénzügyi évben a brit államháztartási hiányt. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard & Poor's már tavaly májusban a lehetséges legjobb, "AAA" szintű brit államadós-osztályzat rontásának lehetőségére tett utalást a besorolás kilátásának negatívra rontásával.

 

Az S&P a brit választási eredményhez fűzött múlt heti kommentárjában ugyanakkor leszögezte: az új brit kormány "színezetét" önmagában a cég nem tekinti adósbesorolási tényezőnek. A hitelminősítő felidézte, hogy tavaly azért adott negatív kilátást a brit osztályzatra, mert megítélése szerint - erőteljes költségvetési stratégia hiányában - a brit nettó államadósság-ráta az "AAA" besorolással összeegyeztethetetlen szintek közelébe emelkedhet.

 

A Standard & Poor's jelenlegi előrejelzése az, hogy a hazai össztermékhez mért brit nettó államadósság az idén 77 százalékra növekszik - 2007-ben, a pénzügyi válság előtti utolsó "békeévben" ez a ráta még csak 44 százalék volt. 2014-re pedig megközelíti a 100 százalékot, azzal együtt is, hogy a brit pénzügyminisztérium valamelyest javította a 2009-2010-es pénzügyi évre adott előzetes hiánybecslését a korábbi előrejelzésekhez képest.

 

A Bank of England tavaly március óta tartja fél százalékon a kamatszintet, amely tavaly januárban döntött mélységi rekordot. Az akkori csökkentéssel 1,50 százalék lett a kamatszint; az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban soha nem ment 2 százalék alá. A brit jegybank - alapítása óta ugyancsak első ízben - tavaly tavasszal kvantitatív enyhítésbe is kezdett a példátlanul enyhe kamatpolitika kiegészítéseként.

 

Ennek végleges kerete - többszöri bővítés után - 200 milliárd font (60 ezer milliárd forint) volt. A BoE pénzügypolitikai tanácsa azonban az idei februári kamatdöntő ülésen úgy döntött, hogy a keretet egyelőre nem bővíti tovább, és e döntése mellett hétfői kamatértekezletén is kitartott. Ez azt jelenti, hogy leállt a jegybanki likviditásinjekció, mivel a 200 milliárd fontos keret már kimerült.

 

Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a hétfői kamatdöntő ülés után kiadott gyorselemzésében azt jósolta, hogy ha az új kormány be tud mutatni részletes deficitcsökkentő terveket, és a font nem gyengül tovább jelentős mértékben, a brit jegybank várhatóan 2011-ig fenntartja jelenlegi ultraenyhe kamatszintjét. A ház szerint azonban ez nagyon feltételes előrejelzés, mivel változatlanul bizonytalan a parlamenti patthelyzet megoldási módja.


Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás: