Nem várható átütő erejű bővítési csomag az Európai Bizottságtól
Az unió legfőbb javaslattevő-végrehajtó intézménye minden ősszel közzéteszi az elért utat áttekintő és a reális közelségbe került célokat megfogalmazó bővítési csomagját. Ezúttal három dokumentumot adnak ki: egy "stratégiai tanulmányt", a Koszovóval megkötendő stabilizációs és társulási megállapodás "megvalósíthatósági tanulmányát" és az egyes országokat külön-külön elemző dossziét. Ez utóbbiak közül Horvátország esete eltér a többiekétől: a csatlakozási tárgyalások a tavalyi év első felében, a magyar EU-elnökség végén sikeresen lezárultak, és most már a csatlakozási szerződés ratifikációs eljárása zajlik. Minden remény megvan arra, hogy Zágráb a jövő év közepén teljes jogú EU-taggá válik. Horvátországról így a csatlakozáshoz szükséges lépések időarányos megvalósítását figyelemmel kísérő "átfogó monitoring jelentést" teszik közzé. További hét ország esetében úgynevezett "előrehaladási jelentés" készül.
Izland minősítése - miként azt előre kiszivárogtatták - jónak mondható, bár a pénzügyi szolgáltatások, az élelmiszerbiztonság és a szabad tőkeáramlás területén az északi szigetország még nem alkalmazkodott kellőképpen a közös uniós előírásokhoz. Törökország méretes színfolt az EU bővítési palettáján, ám ez a színfolt egyre inkább kérdőjel formáját ölti. Technikai értelemben ugyan a törökök sok részterületen elfogadhatóan haladnak előre az uniós normák belső érvényesítésében, ám a politikai vetület szempontjából - az alapvető jogok érvényesülése, a tisztességes bírói eljárás, a véleménynyilvánítás szabadsága terén - nagyon sok a brüsszeli aggály. Uniós megítélés szerint Törökországban gyakran aránytalanul és méltánytalanul alkalmazzák a törvényeket a bűnözés és a terrorizmus elleni harc jegyében.
A másik gond Törökországgal az, hogy teljesen rendezetlen, sőt ellenséges a viszonya az EU-tag Ciprussal, amely ez év második felében ráadásul a soros EU-elnökséget adja, így ezek a hónapok a legkevésbé sem alkalmasak az EU-török közeledés előmozdítására. Az unió semmiképpen nem engedheti meg, hogy egy csatlakozással "behozzanak a családba" kibékíthetetlennek látszó ellentéteket.
A Nyugat-Balkánon az Európai Bizottság megítélése szerint továbbra is általános probléma a jogállami viszonyok hiányos volta, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelem elégtelensége, a közigazgatás gyengesége, valamint a gazdasági aspektus - a magas munkanélküliség, a reformok halogatása, valamint ezzel szoros összefüggésben a "társadalmi befogadás" csökevényessége - is. A társadalmi befogadás hiányát leginkább a romák szenvedik meg. Az egyes országok teljesítménye persze eltérő, a fenti gondok különböző súllyal mutatkoznak meg. A térség legfontosabb állama, Szerbia már tagjelöltnek számít, de egyelőre nem kapott időpontot a csatlakozási tárgyalások tényleges megkezdésére. A szerbek a jogállamiság terén sokat fejlődtek, gazdaságuk azonban súlyo pénzügyi nehézségekkel küzd. A fő gond azonban a koszovói kérdés.
Az EU ugyan egyelőre nem várhatja el Szerbiától, hogy elismerje a tőle elszakadt, albán többségű Koszovót - hiszen mindmáig öt uniós tagállam sem hajlandó erre -, de mindenképpen megköveteli a Belgrád-Pristina viszony normalizálását. Hogy pontosan miben is kellene megállapodnia a két félnek a szerb EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez - valamint ahhoz, hogy az unió "megvalósíthatónak" lássa a Koszovóval való társulási megállapodást -, arra nézve számos értelmezés forog a diplomáciában. Egyes nézetek szerint Belgrádnak és Pristinának jószomszédsági megállapodást kellene kötnie egymással, ezt azonban művészet lenne úgy megfogalmazni, hogy az ne érjen fel egy államiság-elismeréssel. Lényegesen szerényebb elvárás, hogy valósítsák meg azokat a már megkötött megállapodásokat, amelyek a szerbek lakta Észak-Koszovó és Szerbia közti, határátkelőnek nem nevezett átkelők közös igazgatásának a megteremtéséről rendelkeznek.
Koszovóban eközben a gazdasági helyzet nagyon aggasztó, a munkanélküliség 35 százalékos. Az unió megítélése szerint az igazságszolgáltatás továbbra sem áll a helyzet magaslatán. Macedónia esetében az Európai Bizottság egy ponton túl tehetetlen: "szorgalmazza a névvita haladéktalan megoldását", de ebben Szkopjénak Athénnal kellene megállapodnia. A görögök nem hajlandók Macedóniát ezen a néven elfogadni, mert ilyen nevű tartomány Görögországon belül is létezik. Ez a névvita régi időkben gyökerező nemzeti-etnikai gyűlölködésekre, feszültségekre, bizalmatlanságra vezethető vissza.
Bosznia-Hercegovinában az EU megítélése szerint a három államalkotó etnikum - a muszlim bosnyákok, a görögkeleti szerbek és a katolikus horvátok - képviselőiben máig sincs meg a kellő politikai akarat ahhoz, hogy működőképes, demokratikus alkotmányos kereteket alakítsanak ki. Az ország mind politikai, mind gazdasági szempontból gyenge láncszem az európai integrációra törekvő Nyugat-Balkánon.
Montenegróban és Albániában ugyanakkor figyelemre méltó haladást lát Brüsszel, bár az előbbi országban még korántsem kielégítő a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc. Az albánok esetében ígéretes, hogy nemrég sikerült enyhíteni a korábban igencsak elmérgesedett belpolitikai ellentéteket, a pártok a jelek szerint felülemelkedtek önös érdekeiken, és ez újra működőképessé tette az addig bénult törvényhozást. (MTI)
