Nem várnak gyors kilábalást az elemzők az építőiparban

Nem várnak gyors kilábalást az építőiparban az MTI által megkérdezett szakértők, akik úgy vélik, hogy a lakásépítésekben az idén nem lehet számottevő növekedésre számítani, az állami építkezések pedig bizonytalanok.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt adatai szerint az építőipari termelés volumene 2010 februárjában mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel korrigálva 10,1 százalékkal csökkent a 2009. februárihoz képest, szezonálisan kiigazítva pedig - a januári 11 százalékos visszaesést követően - februárban 6 százalékkal nőtt az előző havihoz viszonyítva.

 

Az építőipari termelés erős szezonális hatást mutat, mivel a tapasztalatok szerint januárban és februárban egy átlagos hónap termelésének általában mintegy 60 százalékát állítják elő. Suppan Gergely, a Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kemény tél miatt egész Európában visszaesett az építőipari termelés.

 

Pozitívumként értékelte, hogy februárban bővült az építőipari vállalkozások szerződésállománya, ugyanakkor hozzáfűzte: a főként az Európai Unió által finanszírozott projektektől nem várható az építőipar beindulása. A metróépítés, illetve a kecskeméti Mercedes beruházás növelheti az építőipar teljesítményét, míg a nagyobb beruházások befejeződése miatt az autópálya építésektől nem várható ugyanez - mondta Suppan Gergely.

 

Lefelé húzza az építőipar teljesítményét a lakásépítések visszaesése is - fűzte hozzá. A kormányváltás fordulatot hozhat ezen a területen, ám kérdéses, hogy milyen lakáspolitikát és támogatási rendszert dolgoznak ki, ráadásul ennek hatásai sem jelentkeznek azonnal a lakásépítésekben. Emellett pedig még mindig sok az eladatlan lakás.

 

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője is pozitívan értékelte a szerződésállomány alakulását, azonban a lakásszektorban idén ő sem számít fellendülésre. Elmondta: az a kérdés, hogy az új kormánynak lesz-e olyan programja, amelyik ösztönzi a lakásépítést.

 

Az új szerződéseknél jelentős növekedést regisztráltak az oktatási, sport és idegenforgalmi célú épületekre, vidéki villamospálya-építésre és -felújításra, közműépítésekre, valamint autóút- és útépítésre kötött nagy értékű szerződéseknek köszönhetően. Ehhez kapcsolódóan a szakértő elmondta: ezek láthatóan állami projektek, főként önkormányzati beruházások.

 

Kondrát Zsolt 2010-ben a tavaly megfigyelt meredek esésnél lassabb, összességében 9-10 százalékos csökkenést vár, de az építőipar teljesítményét befolyásolhatja az állami beruházások alakulása és az, hogy a hitelezés beindul-e.

Sikeres évet zárt a VGP Magyarországon: 65 000 négyzetméter új és bővített ipari ingatlant adtak át 2025-ben

Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000 négyzetméter újonnan készült vagy bővített ipari és logisztikai épületet adott át, öt partner számára. A fejlesztések három új partner kiszolgálását, valamint két meglévő bérlő kapacitásbővítését tették lehetővé.
2026. 02. 25. 03:00
Megosztás:

Trump vámjait jogellenesnek minősítette a Bíróság – hogyan reagálhatnak a piacok?

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyértelműen kimondta, hogy az elnök nem vethet ki vámokat a Nemzetközi Vészhelyzeti Gazdasági Hatáskörökről szóló törvényre (IEEPA) hivatkozva, mivel az adók és vámok kivetésének joga kizárólag a Kongresszust illeti meg. Ez azt jelenti, hogy az eddig bevezetett széles körű „válságvámok” elvesztették jogalapjukat, jelentősen korlátozva az elnök azon lehetőségét, hogy gyorsan és korlátlanul befolyásolja a globális vámszinteket. Akár 180 milliárd dollárnyi potenciális visszatérítés foroghat kockán – a fejlemény piaci hatásait a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták.
2026. 02. 25. 02:30
Megosztás:

Kutyaadó 2026 – Magyarországon is bevezették: mutatjuk, kinek kell fizetnie

Magyarországon a felelős állattartást nemcsak az állatvédelmi jogszabályok, hanem helyi szinten az önkormányzatok adópolitikája is befolyásolhatja. A köznyelvben kutyaadóként ismert ebrendészeti hozzájárulás egy választható helyi adónem, amely 2026-ban több településen is megjelent. Emiatt fontos tisztázni, kik érintettek, és kik mentesülnek a fizetés alól.
2026. 02. 25. 02:00
Megosztás:

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja? Jogszabályi döntés

A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és még a 13. havi nyugdíjhoz való jogosultságot is.
2026. 02. 25. 01:00
Megosztás:

250 millió dollárnyi USDC-t bocsátottak ki – Intézményi tőke érkezhet a kriptopiacra?

Újabb jelentős stablecoin-kibocsátás rázta meg a piacot: 250 millió darab USDC (USD Coin) került frissen kibocsátásra az USDC Treasury címéről. Az esemény nem csupán egy nagyméretű tranzakció, hanem potenciális előjele a közelgő piaci mozgásoknak is, különösen az intézményi szereplők aktivitásának növekedése szempontjából.
2026. 02. 25. 00:30
Megosztás:

Vizsgálat indult a Telegram alapítója ellen

Vizsgálat indult Oroszországban a Telegram üzenetküldő szolgáltatás alapítója, Pavel Durov ellen terrorizmus támogatása címén egy büntetőügy keretében - közölte kedden a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap az Szövetségi Nyomozó Bizottság (FSZB) nyilvános dokumentumaira hivatkozva.
2026. 02. 25. 00:05
Megosztás:

Ismét csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása

Ismét későbbre, ezúttal csütörtökre halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját - közölte a szlovák gazdasági minisztérium kedden a szlovák állami tranzittársaságnak, a Transpetrolnak küldött ukrán információra hivatkozva.
2026. 02. 24. 23:30
Megosztás:

Stratégiai fordulat az Ethereum Alapítványnál: 70 000 ETH stakingbe került

Új korszak kezdődhet az Ethereum ökoszisztémában: az Ethereum Foundation immár nem csupán fejlesztői és támogatói szerepet tölt be, hanem aktív validátorként is részt vesz a hálózat működésében. A szervezet treasury-stratégiájának átalakítása révén több tízezer ETH-t állított stakingbe, ami hosszú távon fenntarthatóbb pénzügyi modellt és erősebb hálózati biztonságot eredményezhet.
2026. 02. 24. 23:00
Megosztás:

Budapest Közút Zrt. azt kéri, hogy körültekintően helyezzék ki a választási plakátokat!

A Budapest Közút Zrt. arra kéri a választási kampányban részt vevő szervezeteket, hogy a közlekedés biztonságát szem előtt tartva helyezzék el hirdetményeiket.
2026. 02. 24. 22:30
Megosztás:

17 hónap tartás után jött a kamatvágás Magyarországon

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. A jegybanki alapkamat így holnaptól 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle hasonló mértékben mérséklődött – 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 02. 24. 22:00
Megosztás:

50%-os zuhanás után: A bitcoin kereskedők további esésre készülnek

Tovább romlik a hangulat a kriptopiacon: a bitcoin árfolyama 50%-kal került történelmi csúcsa alá, miközben a makrogazdasági bizonytalanság és az amerikai vámháborús lépések újabb nyomást helyeznek a kockázatos eszközökre. A predikciós piacok szerint a befektetők többsége további lejtmenetre számít, mielőtt érdemi felpattanás következhetne.
2026. 02. 24. 21:30
Megosztás:

Kibertámadás érte a szlovén kormányfő Instagram-oldalát

Támadás érte Robert Golob szlovén miniszterelnök és pártja, a Szabadság Mozgalom hivatalos Instagram-oldalát, amelyet emiatt ideiglenesen felfüggesztettek. A döntés bírálatokat váltott ki, ezeket azonban a kormányfő kedden visszautasította.
2026. 02. 24. 21:00
Megosztás:

Erős a beruházási kedv, nagy az igény a növekedési tőkére a kkv-knál

A Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján eddig 54,2 milliárd forint értékű beruházásról született döntés - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-vel kedden.
2026. 02. 24. 20:30
Megosztás:

Banki háttérinfrastruktúrára vált a Tether-támogatott Bit2Me

5,3 milliárd eurós forgalommal robbant az európai piacon - A spanyol kriptotőzsde látványos stratégiai fordulatot hajtott végre: a lakossági (retail) fókuszról a banki és hatósági háttérrendszerek kiépítésére állt át. Az eredmény? Nyolcszoros forgalomnövekedés, MiCA-engedély és agresszív európai terjeszkedés.
2026. 02. 24. 20:00
Megosztás:

Így alakult a forint-euró árfolyam kedd estére

Kedden enyhén erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 02. 24. 19:00
Megosztás:

Kamatot vágott az MNB

25 bázispontos kamatvágást jelentett be a Magyar Nemzeti Bank. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó két szélét szintén 25 bázisponttal vágták meg.
2026. 02. 24. 18:30
Megosztás:

Ötödik hete menekül a tőke a kriptoalapokból – 4 milliárd dollárnyi kivonás jelzi a befektetői kifáradást

A digitális eszközalapokból újabb 288 millió dollár áramlott ki az elmúlt héten, ezzel immár öt egymást követő héten tart a tőkemenekítés. Bár az XRP, a Solana és a Chainlink szerény beáramlást mutatott, ez érdemben nem tudta ellensúlyozni a széles körű altcoin-eladásokat.
2026. 02. 24. 18:00
Megosztás:

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.
2026. 02. 24. 17:30
Megosztás:

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

2026 február 19-től dr. Nádasdy Bence tölti be az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Új megbízása mellett a szakember tőkepiaci igazgatóként, a management board tagjaként továbbra is felelős az Indotek Group tőke- és bankfinanszírozásának irányításáért, így a vállalat finanszírozási stratégiájának egyik kulcsszereplőjeként folytatja munkáját.
2026. 02. 24. 17:00
Megosztás:

19%-kal apadtak a Binance stabilcoin-tartalékai – folytatódik a kriptopiaci likviditás-szűke

A világ legnagyobb kriptotőzsdéjén látványosan csökken a stablecoin-állomány: a Binance tartalékai november óta közel 10 milliárd dollárral estek vissza. A háttérben likviditási szűkülés és a kamatkörnyezet bizonytalansága állhat.
2026. 02. 24. 16:30
Megosztás: