Nemcsak Magyarországon zuhan a beruházási ráta

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) múlt héten megjelent országjelentése sanyarú képet vázolt fel a magyar gazdaságról. Csakhogy, bár a magyar adatok ugyan gyengék, az irányzat mégsem egyedülálló Európában. Nagy és általános a baj az egész földrészen.

Ha a jövendő fejlődés alapja és forrása a beruházás - márpedig az -, akkor ebben jelentősnek tűnik a lemaradás. Az IMF előrejelzése szerint Magyarországon a beruházások idén a hazai össztermék (GDP) értékének 16,5 százalékára, jövőre 16,3 százalékára csökkenhetnek a tavalyi 17,1 százalékról. Legalábbis az irányzatot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is megerősítik: 2010-ben 5,5 százalékkal, 2011-ben 4,5 százalékkal, tavaly 5,2 százalékkal csökkentek a beruházások idehaza, rendre az előző évhez képest. Az irány azonban hasonló majdnem mindenütt.

 

Az euróövezet átlagában a beruházások 2007 végéig nőttek, azóta 2011 kivételével minden évben csökkentek az EU statisztikai hivatalának adatai szerint. A beruházások 2008-ban az összes euróövezeti GDP 21,4 százalékát, tavaly a 18,5 százalékát tették ki, és az Európai Bizottság előrejelzése szerint ez az arány 2014-ben 18,4 százalékra várható, a beruházások volumenének 2008 óta évente átlagosan 2,3 százalékos csökkenése után.

 

A jobb országok közül Németországban a beruházások a GDP-hez viszonyítva a 2008-as 18,5 százalékról tavalyra 17,5 százalékra csökkentek, és 2014-ben is csak 18,0 százalékig emelkednek vissza. A gyengébbek közül Spanyolországban az arány a 2008-as 29,0 százalékról tavalyra 19,4 százalékra zuhant, és 2014-re már csak a némethez hasonló, 18,0 százalékos arány várható. A visegrádi országok közül is Szlovákiában és Csehországban csökkentek tavaly a beruházások, jövőre és az után kissé nőhetnek, Lengyelországban pedig jövőre várható visszaesés.

 

A rossz magyar számoknak vannak általános, egész Európát sújtó okai is, amelyek a többi országra éppúgy érvényesek, mint Magyarországra. A javulás egyik támasza szintén az európai helyzet lenne, ha az javulna.

 

A közgazdászok évtizedek óta vitatják, hogy a gazdaság fejlődése érdekében mit érdemes ösztönözni, vagy legalább mit érdemes jobban ösztönözni: a fogyasztást vagy a beruházást. A legvalószínűbb, hogy valamilyen arányban mindkettőt, hiszen könnyen belátható: ha nincs fogyasztás - márpedig a lakossági fogyasztás lassuló növekedése, illetve csökkenése általános jelenség Európában, és e folyamat már a válság előtt elkezdődött -, akkor nem nagyon érdemes beruházni, ugyanakkor a beruházások fogyasztást is teremtenek. Ám mindkettőnek egy kulcsa van: a finanszírozás.

 

Jelenleg egyértelműen a finanszírozás, a hitelszűke a javulás kerékkötője. Ebben a magyarországi helyzet rossz, de nem jobb a szélesebb európai helyzet sem. Az Európai Központi Bank (EKB) adataiból kiderül, hogy a magánszektornak nyújtott hitelek és azon belül a termelő és a nem pénzügyi szolgáltató vállalatoknak nyújtott új hitelek évek óta krónikusan csökkennek éves összehasonlításban. Amellett, hogy a lakossági fogyasztás alakulása sem ösztönzi a beruházásokat, más oldalról pénz sincs beruházásokra: nem adnak eleget a bankok.

 

E szűk keresztmetszetnek minden országban, így Magyarországon is vannak sajátos, helyi okai, de ennek is vannak általános okai. Az általános ok is halmozott: amellett, hogy a bankok - az európai magángazdaság hagyományosan fő finanszírozói - nem látnak különösebb megtérülési reményt az európai vállalatok hitelezésében, még pénzük sincs sok erre a célra. Jelenleg a lakosságnak és az államoknak nyújtott, kockázatossá és kétessé vált kinnlevőségeik rendezésével vannak elfoglalva. Ez nagy tartalékképzésre kényszeríti a pénzintézeteket, és tőkehelyzetük megerősítésére szorulnak, nem utolsó sorban a tőkemegfelelési mutatók nemzetközi egyezményben (Bázel-III) előírt növelése miatt is. Számottevő hitelhez a bankok sem jutnak, mert egymásnak sem igen mernek kölcsönözni, a kötvénykiadást meg akadályozza a piaci helyzet: vagy túl kockázatos a bankok számára, vagy túl kevés a hozam a lehetséges befektetők számára. Így egy mód marad: a bankok a gazdaság hitelezésének visszafogása révén mérséklik kockázatukat, azaz javítják tőkemegfelelési mutatóikat.

 

Úgy tűnik, hogy ezeket a problémákat az Egyesült Államok ötven szövetségi állama viszonylag jól kezeli szövetségi szinten. A méretek és az arányok akkorák, hogy ezeket a nehézségeket az EU 27 tagállama, illetve az euróövezet 17 tagországa sem képes egyenként, egyedül kezelni.

 

A megoldás reményét az EU tervezett bankuniója csillantja fel, amely valamiféle "egyesült államokat" teremtene legalább a bank- és finanszírozási rendszerben addig is, amíg erre politikai szinten aligha van esély.

 

A "bankuniónak" nevezett rendszernek négy eleme lenne: az egységes szabálykönyv a banktevékenység számára, amelyet az EU új intézménye, a 2011. január óta működő Európai Bankhatóság (EBA) dolgozna ki; az egységes bankfelügyelet, amelyet az Európai Központi Bank látna el; a közös bankszanálási rendszer, amelyhez a pénzt a tavaly óta működő "európai valutaalap", az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) szolgáltathatná, ha és amikor az EKB bankfelügyelete már majd működik; és a közös betétbiztosítási rendszer, amelyhez még nem tudni, honnan lesz pénz.

 

Az azonban bizonyos, hogy az eszközök effajta közössé tétele mentesíthetné az egyes országok adófizető polgárait más országok megmentésének mostanában vélt közvetlen terhétől, miközben megbízhatóbbá tenné az egész rendszert, következésképp bátorítaná a finanszírozást, mindenekelőtt a beruházások finanszírozását.  Most már csak ki kell várni, amíg a bankunió végre összeáll, várhatóan 2014-re. A kérdés csak az, mint ilyenkor mindig: túlélik-e a gazdaságok az addig tartó időt. (MTI)


Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás: