Német lapok is rólunk cikkeznek

Magyarország megnyugtatja a piacokat, A magyar kormány lefújja a riadót, Magyarország el akarja oszlatni a fizetőképességgel kapcsolatos kételyeket - ilyen és hasonló címekkel számoltak be a hétfői német lapok a magyar gazdasági, illetve pénzügyi helyzettel kapcsolatos hétvégi nyilatkozatokról. (MTI)

A Financial Times Deutschland bécsi tudósítása szerint a magyar kormány azon fáradozik, hogy eloszlassa az államcsőd lehetőségével kapcsolatban felmerült aggodalmakat. Az tekintélyes német üzleti napilap beszámolt arról, hogy a pénzügyek felülvizsgálatáért felelős Varga Mihály államtitkár a fenyegető fizetésképtelenséggel kapcsolatban a kormány képviselői részéről elhangzott nyilatkozatokat "szerencsétlennek és eltúlzottnak" nevezte.

 

Az újság idézte Varga Mihályt, aki szerint a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy az idei évre tervezett 3,8 százalékos hiánycélt tartani lehessen. A lap emlékeztetett arra, hogy magyar kormányképviselők az elmúlt héten a pénzpiacokat olyan kijelentésekkel sokkolták, amelyek szerint a kelet-európai országban a görögországi pénzügyi válsághoz hasonló helyzet alakulhat ki. A forint ezt követően 8 százalékot veszített az euróval szembeni értékéből, az euró árfolyama pedig a dollárral szemben négyéves mélypontra zuhant. Az újság szerint ezt követően a Magyar Nemzeti Bank is igyekezett mérsékelni a nyilatkozatok okozta károkat.

 

Az ország pénzügyi helyzete nincs veszélyben,a gazdaság az elmúlt hónapokban jelentősen javult - hangoztatták a nemzeti bank képviselői, akik 4,5 százalékos új adósságot jósoltak. A Financial Times Deutschland szerint megfigyelők a magasabb deficitre vonatkozó kormányzati becsléseket a közelmúltban bekövetkezett hatalomváltásra vezetik vissza. Úgy vélekedtek, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasai tudatosan festették sötétebbre a helyzetet, csakhogy ne kelljen betartaniuk azt a választási kampányban tett ígéretet, hogy nem lesz semmiféle adóemelés.

 

A másik német üzleti napilap, a Handelsblatt ugyancsak bécsi tudósításában hangsúlyozta, hogy a magyar kormány lefújta a riadót. "Először pánikot keltett a pénzpiacokon és államcsődről beszélt, most pedig hirtelen minden csak félig olyan rossz" - hangoztatta Stefan Menzel, az újság Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója. A tudósító felidézte az elmúlt hét végén a Fidesz vezető politikusai részéről elhangzott, a görögországihoz hasonló helyzet bekövetkezésével fenyegető nyilatkozatokat, amelyek - mint írta - ahhoz vezettek, hogy a forint erőteljesen veszített az euróval és a svájci frankkal szembeni árfolyam-értékéből.

 

A Handelsblatt értékelése szerint a magyar politikusokat meglepte a pénzpiacok kemény reagálása. Az újság ezzel összefüggésben idézte Varga Mihályt, aki szerint "a helyzet konszolidálódott." A Handelsblatt ugyancsak megfigyelőket idézett, akik azt a nézetet fogalmazták meg: a lehetséges államcsődre vonatkozó figyelmeztetések mindenekelőtt a hazai lakosságnak és kevésbé a nemzetközi pénzpiacoknak szóltak. "A kormánypárt a magyarokat újabb elvonásokra akarja felkészíteni" - nyilatkozta az újságnak Török Zoltán, a budapesti Raffeisen Bank képviselője.

 

A lap ugyanakkor beszámolt arról is, hogy amerikai pénzügyi intézetek megnyugtató állásfoglalásokat fogalmaztak meg. Így a Moody's hitelminősítő intézet, valamint a Goldman Sachs beruházási bank túlzottnak nevezte, hogy Magyarországon egy görögországihoz hasonló helyzet fenyegethetne. A Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilap szintén úgy fogalmazott, hogy a kezdeti nyilatkozatok után Magyarország el akarja oszlatni a fizetőképességével kapcsolatban felmerült kételyeket.

 

A lap bécsi tudósítója szerint a nemzetközi pénzpiacok ideges reagálását követően a magyar kormány a hét végén a "kárelhárításra" törekedett. Az újság idézte az Európai Bizottság pénzügyi biztosát, Olli Rehnt is, aki egy szöuli tanácskozáson arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország már jelentős előrelépést ért el az állami pénzügyek konszolidálásában. Rehn - mint a lap írta - a fenyegető fizetésképtelenséggel kapcsolatos spekulációkat eltúlzottnak nevezte.

 

Az újság banki elemzőket is idézett, akik a Görögországgal való összehasonlítást "értelmetlennek" tartották. Az ugyancsak konzervatív Die Welt a hétvégi eseményekről beszámolva elemzőket idézett, akik üdvözölték, hogy a kormány az eredetileg tervezett 3,8 százalékos hiánycél betartására törekszik. Elemzők szerint mindez megnyugtathatja a pénzpiacokat. A kormány azonban nyilatkozataival "sok porcelánt" zúzott szét, és keményen kell dolgoznia annak érdekében, hogy visszanyerje az elveszített bizalmat - fogalmaztak a Die Welt által idézett elemzők.


Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás: