Német sajtó Magyarországról

Az Európai Bíróságnak a magyar bírák nyugdíjazása ügyében hozott ítéletével foglalkozott szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt című konzervatív német napilap, a baloldali Berliner Zeitung, a Der Spiegel című hetilap, a Financial Times Deutschland (FTD) című üzleti lap, valamint az osztrák Die Presse című osztrák konzervatív újság.

A FAZ Értékközösség címmel közölte Reinhard Müller kommentárját, aki úgy vélekedett: az ítéletet nehéz lenne "magyarellenesként vagy pártpolitikai indíttatású döntésként beállítani". Hozzátette: a bíróság döntése csupán arra emlékezteti valamennyi uniós tagállamot, hogy az EU értékközösség, a nemzetállami szabályok és a közösségi jog összeegyeztethetőségéről pedig egy közösségi bíróságnak kell dönteni. A FAZ a címoldalán kezdődő, Magyarország igazságügyi veresége Luxemburgban című beszámolójában Nikolas Busse és Stephan Löwenstein kifejtette: Brüsszelben arra gyanakodtak, hogy a magyar vezetők a nyugdíjkorhatár változtatásával valójában el akarták távolítani a nem kedvelt bírákat, és a kormányhoz közel állóakat akart az így megüresedő állásokba helyezni.
    

A Die Welt internetes kiadásában Tobias Schmidt Az EU-bíróság jogellenesnek minősítette a nyugdíjkorhatár csökkentését című cikkében úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottság (EB) "fontos győzelmet aratott" a magyar kormány felett. Hozzátette: a jogellenesnek talált szabályozás valódi célja az volt, hogy a kormány a bizalmasaival helyettesíthesse a nem kedvelt bírákat.

Az FTD Az EU visszahozza a magyar bírákat a kényszernyugdíjazásból címmel számolt be az ítéletről. Benjamin Dierks írásában úgy vélte: a bírósági döntés "csapás Orbán Viktor számára", és Brüsszel pénzügyi szankciókat kezdeményezhet, ha a kormányfő nem tesz eleget az ítéletnek.
    

A baloldali Berliner Zeitung Frank Herold Orbán vereséget szenvedett az Európai Bíróság előtt című beszámolóját közölte, amelyben a szerző úgy vélte: az EB ugyan szankciókat hozhat Budapest ellen, ha a kormány nem tartja tiszteletben az ítéletet, erre azonban vélhetően nem kerül sor, mert vannak "sokkal körmönfontabb lehetőségek" az ítélet megkerülésére. "A szálak Handó Tündénél (az Országos Bírósági Hivatal elnökénél) futnak össze", akiről a Fideszhez fűződő erős kapcsolatai miatt "senki sem gondolja, hogy függetlenül és pártérdekeken felülemelkedve" hoz döntést az ilyen ügyekben. Így aztán az érintett bírák kiharcolhatják visszahelyezésüket, de "Handótól függ, hogy melyik jelentéktelen poszton kell eltölteniük a nyugdíjazásig hátralévő éveket".
    

A Der Spiegel című hetilap az internetes kiadásában Európa legfőbb bírái leteremtik Orbánt címmel közölt beszámolót, amelyben megjegyezték, hogy pénzügyi szankciók fenyegetik Magyarországot, ha a kormány nem teljesíti az ítéletben foglaltakat. A cikkben felidézték a kormány és az EB közti vitákat, majd a választói feliratkozással kapcsolatban megjegyezték, hogy az új szabály révén "Orbán bebetonozta hatalmát".


Az osztrák Die Presse kommentárjában úgy értékelte, Orbán Viktor "magas tétet tett meg és nagyot veszített": a magyar alkotmánybíróság után az Európai Bíróság is megengedhetetlennek ítélte meg a bírák nyugdíjazásának előre hozását. "A teljhatalom csalóka érzése" vezette a magyar miniszterelnököt, amikor a vitatott alkotmányreformot végrehajtotta - fogalmazott Anna Gabriel a konzervatív napilapban. A magyar kormányfő azonban - írta - "a gazda nélkül csinálta meg a számvetést", és az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Az eset az EU döntéshozói számára is tanulság kell, hogy legyen: az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak szorosan ügyelniük kell arra, hogy a 27-ek betartják a szerződéseket, a tagjelöltek felkészültségét pedig szigorúbban kell ellenőrizni - vélekedett. Igaz, hogy az EU beavatkozása a tagállamok belső ügyeibe bizonyos területeken megkérdőjelezhető, de ott, ahol a demokrácia és a jogállamiság kerül veszélybe, nem jognak, hanem kötelezettségnek kell lennie a rendreutasításnak - írta a Die Presse újságírója. (MTI)

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás: