Német, svájci, olasz és szlovák lap a magyar politikai életről

A német Berliner Zeitung a magyar államfő állítólagos plágiumügyéről, a svájci Neue Zürcher Zeitung Orbán Viktor békülékenységéről, a Limes olasz geopolitikai folyóirat a miniszterelnökről és a Fideszről, a felvidéki Szabad Újság a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák megjegyzésről közölt írást.

A Berliner Zeitung című baloldali német lap Budapesti plágium címmel közölt írást kedden véleményoldalán - Christian Wulff német államfő lemondásával összefüggésben - Schmitt Pál állítólagos plágiumügyéről. Frank Herold a lap Szüret című rovatában közölt írásában ismertette egyebek között a Népszava kommentárját Wulff lemondásáról, majd megjegyezte, hogy a német államfő belebukott a kétes ügyeibe, a magyar államfő viszont "egyelőre megpróbálja kibekkelni" a plágiumügyet. Hozzátette, hogy a Magyar Nemzetben Kövér László, az Országgyűlés elnöke "röviden kitért" az államfővel szemben felmerült vádra, "óvott az elhamarkodott ítéletalkotástól", valamint "utalt" Schmitt érdemeire és nemzetközi elismertségére. "A valódi kiállás egy elnök mellett másként néz ki" - jegyezte meg Frank Herold.
    

A svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung Orbán megnyugtatást célzó jelzései címmel közölte Charles E. Ritterband cikkét, amely szerint Orbán Viktor az ellenzékkel való együttműködés útján próbál további támogatást szerezni, miközben a legfontosabb törvényeket már "tető alá hozták". Ritterband hozzáfűzte, az EU-ra és a valutaalapra utalva, hogy Orbán "kompromisszumkészséget mutatott". A cikk foglalkozott a Hősök, Királyok, Szentek című kiállítással, az Operaház előtti tüntetéssel, az új választójogi törvénnyel. A szerző úgy vélekedett, hogy a szocialisták nem jelentenek valódi alternatívát a szavazók számára, ugyanakkor sokan elfordultak a kormánytól, akik emiatt a "pártok feletti tiltakozó mozgalmak" felé nyitnak, mint a Szolidaritás illetve az Egymillióan a sajtószabadságért.
    

A Limes olasz geopolitikai folyóirat februárban közölte Orbán Viktor, egy európai politikus fenomenológiája című, Stefano Bottoni történész által jegyzett írást, amely részletesen ismertette a Fidesz történetét és Orbán Viktor életútját. A szerző hangsúlyozta, hogy az európai politikusok és bürokraták a magyar miniszterelnökkel szembeni előítéletük miatt "a stratégiai gondolkozású kelet-európai vezető politikus kezdeményező javaslatait sokszor felületesen kezelik és nem mélyülnek el azok átfogóbb értelmezésében." Szerinte Európa és Budapest legutóbbi konfliktusának valódi oka, hogy Orbán  megpróbált felszabadulni az IMF és a Világbank gyámsága alól, amire az EU reagált. "48 éves kora ellenére Orbán a 80-as évek kommunistaellenes ellenzéki mozgalmai közül az egyetlen még tevékeny politikus, de mindenekelőtt ő az egyedüli kelet-európai politikus, aki egyelőre még szembe mer szállni azzal az elképzeléssel, mely szerint a posztkommunista Európa egy olyan óriási kereskedelmi platformmá alakulna át, ami a német mozdony szolgálatában áll."

Civilizálatlannak és nem európainak nevezte a napokban a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényt Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter, amely kijelentésével kapcsolatban "Civilizátor" címmel jelentetett meg kommentárt kedden a Szabad Újság szlovákiai magyar hetilap internetes oldala. A cikk írója szerint "foltos szájú, görbe beszédekkel" próbálja "megetetni" a választókat a "Gorilla listáról menekülő" Dzurinda, aki ilyen módon szeretne "visszakapaszkodni a politikai elit uborkafájára". A kommentátor írásában többek közt arra is rámutat, hogy Dzurinda "beszéde olyan egyenes, mint a kasza", hiszen néhány hónapja még azt nyilatkozta, hogy a szlovákiai magyarokat nem érdekli az egyszerűsített honosítás. (MTI)

Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. 08. 02. 08:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért

A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
2025. 08. 02. 07:00
Megosztás:

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
2025. 08. 02. 06:00
Megosztás:

SEI kriptovaluta árfolyam elemzés és előrejelzés

SEI token robbanásszerű növekedés előtt állhat – technikai és fundamentális jelek is alátámasztják Egy új Layer 1 csillag emelkedik?
2025. 08. 02. 05:00
Megosztás:

Drasztikusan módosították a korábbi foglalkoztatottsági adatokat

A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 73 ezerrel nőtt júliusban az Egyesült Államokban, elmaradva a 104 ezer fős várakozástól.
2025. 08. 02. 04:00
Megosztás:

Váratlanul nagy volt a kereslet az iPhone-okra

Az Apple harmadik negyedéves eredménye jobb lett az elemzők által vártnál. Az árbevétel közel 5 milliárd dollárral múlta felül a várakozásokat, a 94,04 milliárd dollár 9,6%-os éves növekedést jelent.
2025. 08. 02. 03:00
Megosztás:

Nincs pénzed fogorvosra? Akkor itt van rá a visszapénzes megoldás

A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben, és egyre többen keresik az elérhető, mégis minőségi megoldásokat. A K&H visszapénz most már olyan lehetőséget is kínál, amelynek segítségével kedvezményesen finanszírozható a fogászati ellátás.
2025. 08. 02. 02:00
Megosztás:

Ha az Ön nyugdíja kevesebb, mint 244.557 Ft, akkor rossz hírünk van!

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 júniusában az öregségi nyugdíjak átlaga 244 557 forintot tett ki. Mit jelent mindez?
2025. 08. 02. 01:00
Megosztás:

Módosult a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás

A hazai mikro- és kisvállalkozások fejlesztésének ösztönzése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a GINOP Plusz-1.2.4-25 „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” című felhívást. A támogatási keretösszeg a korábbi 50 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik, így háromszoros forrás válik elérhetővé a vállalkozások számára.
2025. 08. 02. 00:28
Megosztás:

Nyugdíjas lenni 30 évesen Magyarországon?! Igen, lehetséges!

Visszatér a K&H influenszerkampánya, amely tavaly igen nagyot ment a közösségi médiában és sok fiatal felkapta rá a fejét. Ezúttal egy helyett négy fiatal tartalomgyártó próbál meg egy hónapon át az átlagnyugdíjból – vagyis 224 ezer forintból – megélni.
2025. 08. 02. 00:01
Megosztás:

Szűk két hónapot adott Trump a gyógyszergyártóknak

Donald Trump azt követelte levélben 17 nagy gyógyszeripari vállalattól, hogy csökkentsék az amerikai gyógyszerek árait a többi fejlett ország áraihoz hasonló szintre.
2025. 08. 01. 23:00
Megosztás:

Nem nyűgözte le a befektetőket az Amazon

Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal.
2025. 08. 01. 22:00
Megosztás:

Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
2025. 08. 01. 21:00
Megosztás:

Drágult az üzemanyag és emelkedett az áfa

Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
2025. 08. 01. 20:00
Megosztás:

Kartellezés miatt 1,4 milliárdos bírságot szabott ki a GVH egészségügyi cégekre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 01. 19:00
Megosztás:

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser éskibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült. A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
2025. 08. 01. 18:00
Megosztás:

Erste Csoport féléves eredmények: jó működési teljesítmény, erős tőkemegfelelési mutató

Az Erste Csoport jó működési teljesítménye folytatódott 2025 első felében. A nettó kamatbevétel 2,7 százalékkal nőtt az előző év első hat hónapjához képest, elérve a 3,79 milliárd eurót (2024 első féléve: 3,69 milliárd euró). Ezt a növekedést elsősorban az ügyféloldali erős növekedése okozta, és ellensúlyozta a csökkenő kamatkörnyezet hatását: a közép-kelet-európai régió erős teljesítményének köszönhetően a hitelállomány 2,7 százalékkal nőtt az év eleje óta, és elérte a 224,0 milliárd eurót. A betétállomány 2,8 százalékkal nőtt, elérve a 248,5 milliárd eurót, a legerősebb növekedést a cseh, magyar és ausztriai betétállomány érte el. A nettó díj- és jutalékbevétel 8,3 százalékkal nőtt éves szinten, elérve az 1,54 milliárd eurót (2024 első féléve: 1,42 milliárd euró), köszönhetően az összes elsődleges piacon tapasztalható növekedésnek. Összességében a működési bevétel 2,7 százalékkal, 5,67 milliárd euróra nőtt (2024 első féléve: 5,52 milliárd euró).
2025. 08. 01. 17:00
Megosztás:

Megkétszerezi transzformátorgyártó kapacitását a Ganz

Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer MVA-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását Magyarország Kormánya közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Program keretében. A fejlesztés révén a Ganz tovább kívánja erősíteni nemzetközi piaci jelenlétét.
2025. 08. 01. 16:00
Megosztás:

A lakásbiztosítások 46 százalékához tartozik balesetbiztosítás

A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő kiegészítő biztosítás megléte esetén a balesetekre is. Történjenek azok akár nyári táborokban, fesztiválokon vagy egyéb eseményen. A K&H adatai szerint 2024-ben már a lakásbiztosítási szerződések 46%-ához kötöttek ilyen kiegészítő védelmet, amely bárhol is következzen be a baleset, fedezetet nyújt.
2025. 08. 01. 15:00
Megosztás:

Tokenizáció a blokkláncon – A valós eszközök digitális forradalma

A blokklánc technológia egyik legígéretesebb és legátfogóbb alkalmazása a tokenizáció, amely lehetővé teszi a fizikai és virtuális eszközök digitális reprezentációját egy elosztott főkönyvi rendszerben. A tokenizáció nemcsak új befektetési lehetőségeket nyit meg, de alapvetően alakíthatja át a pénzügyi piacokat, az ingatlanpiacot, a műkincspiacot és még sok más iparágat.
2025. 08. 01. 14:00
Megosztás: