Németh Dávid az EKB döntéséről - Maradt a forgatókönyv, de van több kérdés is
Bár a legfrissebb adatok – többek között az új bizalmi indexek – az európai gazdaság látványos lassulására utalnak, az Európai Központi Bank tartja magát a korábban ismertetett forgatókönyvhöz. Azaz a kevésbé laza monetáris környezet felé tesz lépéseket. Mario Draghi, az EKB elnöke szerint ugyanis a lassulásra utaló adatok egyedi tényezőknek köszönhetőek.
„Az EKB tehát nem változtat, ez pedig azt jelenti, hogy az év végével kivezeti az eszközvásárlási programot és várhatóan a jövő év második felében kezdheti meg a szigorítást. A kérdés az, hogy milyen gyorsan követik majd egymást a szigorító intézkedések. Arról sem lehet tudni semmit, hogy az eszközvásárlási program kifutása után milyen szabályok mentén akarja megújítani az EKB a lejáró eszközöket. Ez azért lényeges, mert elsősorban a dél-európai országoknak, például Olaszországnak és Görögországnak jelentett igazán komoly segítséget az EKB-s eszközvásárlási program” – értékelte az EKB csütörtöki döntését és Mario Draghi nyilatkozatát Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
A szakember azt is elmondta, hogy a magyar monetáris politika jelenleg a nemzetközi trendekhez képest lazább. Az MNB a legutóbbi kommentárjaiban viszont utalt arra, hogy döntéseinél nagy figyelmet fordít az EKB lépéseire.
„Az EKB jövőbeni szigorításai nyomás alá helyezhetik a magyar jegybankot, hogy szigorúbb környezetet hozzon létre” – tette hozzá. Az EKB-közlemény kiadásakor – 14 óra körül - az euró még erősödött a dollárral szemben, később – 15 óra körül fordult a kocka – a dollár erősödni kezdett az euróhoz képest, napi minimumra esett az euró. A magyar deviza az euróval szemben délután fél 4-kor 323,90 forintnál járt, nagy mozgást nem mutatott a forint jegyzése.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?