Németország nem fizet világháborús jóvátételt Görögországnak

Németország egészen biztosan nem teljesíti az új görög kormány követelését, hogy térítse meg a második világháborúban Görögországnak okozott károkat - jelentette ki a német alkancellár hétfőn a Berlin mellett Nauenban.

A görög követelés teljesítésének "valószínűsége egyenlő a nullával" - mondta Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke a párt elnökségének naueni tanácskozása után. Az athéni kormány követelésének nincs jogalapja, hiszen a Németország újraegyesítésének elismeréséről szóló 1990-es, úgynevezett 4+2-es megállapodás - az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és az akkori NSZK és NDK egyezménye - "minden ilyen témát lezárt jogilag" - mondta Sigmar Gabriel. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök vasárnapi programadó beszédéről azt is elmondta, megérti, hogy a görög lakosság már nem akarja elfogadni a fájdalmas megszorításokat.

 

A német szociális ellátórendszer szigorításával járó Agenda 2010 program - az SPD és a Zöldek koalíciójának jelentős társadalmi ellenállást kiváltó 2003-2005-ös reformcsomagja - "langyos nyári szellő" volt a görögországi megszorításokhoz képest, de mégsem járható út, hogy az athéni politika irányváltásának költségeiről Németországnak és a többi euróövezeti társországnak állítanak ki számlát - mondta a német alkancellár. Gabriel szerint "pragmatikus" megoldást kell találni, amelynek révén Görögország továbbra is teljesíteni tudja a hitelezőknek tett vállalásokat.

 

"Azt tanácsolom, közeledjünk egymáshoz, de tegnap nem éreztem úgy, hogy közeledésről lenne szó" - mondta a német politikus a görög miniszterelnök parlamenti beszédére utalva. Nem fogadta lelkesedéssel Ciprasz programját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sem, aki az SPD kétnapos elnökségi értekezletének egyik vendége volt. Hétfőn a tanácskozás margóján újságíróknak azt mondta, hogy a görög kormányfő beszédében vázolt tervek "korlátozott mértékben" fedik a brüsszeli bizottság elképzeléseit a válság kezeléséről.

 

Hozzátette: nem tapasztal az euróövezetben olyan hangulatváltozást, amely elősegítené, hogy a közösség teljes egészében átvegye a baloldali radikális Sziriza - a görög kormánykoalíció nagyobbik pártja - nézeteit. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is visszafogottan nyilatkozott az athéni kormány programjáról. Szerinte egyelőre nem világos, hogy az athéni kormány hogyan akarja kivezeti az országot a válságból a hitelezői trojka, az EB, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi valutaalap (IMF) támogatási programja nélkül.

 

"Nem értem, hogy a görög kormány miként kívánja rendezni" a helyzetet - mondta Schäuble német hírportálok beszámolói szerint a G20 csoport pénzügyminisztereinek és központi banki vezetőinek isztambuli tanácskozása után. Hozzátette, hogy egy ilyen program nélkül "Görögországnak nehéz lesz" megbirkóznia a kihívásokkal, és nemigen lehet felmérni, hogy miként reagálnának a pénzügyi piacok az új helyzetre, ugyanakkor "lehet, hogy Ciprasz jobban tudja".

 

A görög kormányfő vasárnapi programbeszédében elhibázottnak nevezte az államcsőd elkerülése érdekében országának nyújtott nemzetközi hitelprogramot, és kitartott a megszorítások sújtotta emberek megsegítését hirdető választási ígéretei mellett. "A hitelprogram elbukott. Nem indokolt, hogy az új kormány annak meghosszabbítását kérje, mert (...) nem kérheti a hibák megismétlését" - mondta Ciprasz a február 28-án véget érő hitelprogramról. Ugyanakkor a görög miniszterelnök megismételte kormánya azon álláspontját, hogy egy "áthidaló támogatási programot" kíván kidolgozni a hitelezőkkel a júniusig tartó időszakra, és a következő hónapokban egy új szemléletű válságkezelő megállapodást szeretne tető alá hozni.  (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: