Németországban bírálják az EKB váratlan kamatcsökkentését

Németországban elemzők, a takarékbankok és a biztosítók érdekképviselete is bírálta az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki meglepetésszerű kamatcsökkentését, az egybehangzó vélemények szerint az újabb mélységi rekordra leszállított irányadó kamat nem vezet a fogyasztás élénküléséhez, nehéz helyzetbe hozza a megtakarítással rendelkezőket.

Németországban bírálják az EKB váratlan kamatcsökkentését

Az EKB döntése azt jelzi, hogy tovább mélyül az euróövezeti válság, és tartós marad a rendkívül alacsony kamatszint, ami „aláássa a megtakarítási erőfeszítéseket, ezért pedig aggódunk” - nyilatkozott Alexander Erdland, a német biztosítótársaságok szövetségének (GDV) elnöke a Bild című lap hírportáljának.

 

Hasonlóan vélekedett a takarékszövetkezeti szövetség (DSGV) elnöke, Georg Fahrenschon, aki szerint a kamatcsökkentés még inkább elbizonytalanítja azokat, akik hajlandók lennének félretenni. Az pedig, hogy az EKB már csak „kozmetikázni” tudja irányadó kamatát, azt jelzi, hogy közelít lehetőségei határához.

 

Ezt emelte ki Hans-Werner Sinn, a tekintélyes ifo gazdaságkutató intézet elnöke is, aki közleményében azt írta, hogy az EKB „hamar ellőtte a puskaport” és a túlságosan gyors kamatcsökkentési folyamat nyomán kialakult helyzetben „már nemigen tud mit tenni” a továbbra is súlyos euróövezeti válság kezelésére.

 

Hozzátette: „sajnálatos” az EKB másik csütörtöki döntése is, miszerint eszközfedezetű értékpapírok vásárlásába kezd, mert ezzel „átvállalja a kockázatot a befektetőktől, amire nincs felhatalmazása, hiszen fiskális (költségvetési), és nem monetáris (pénzpolitikai) intézkedést valósít meg”.

Ugyanezt bírálta Thorsten Polleit, a Degussa aranykereskedő cég főközgazdásza, aki a ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva kiemelte, hogy az EKB az értékpapír-vásárlásokkal „gyakorlatilag az euróövezeti adófizetőkre helyezi a garanciavállalás terhét, mert nekik kell fizetniük, ha nemteljesítő hitelekké válnak a hitelviszonyt megtestesítő eszközfedezetű értékpapírok”.

 

Az EKB 0,15 százalékról 0,05 százalékra csökkentette az irányadó kamatát, lejjebb vitte a 0,1 százalékos negatív betéti kamatát is, amely most már mínusz 0,20 százalékon áll, és újabb értékpapír-vásárlási programot jelentett be. A döntés nem felelt meg a piaci várakozásoknak, az elemzők többsége arra számított az EKB nem változtat irányadó kamatrátáján.

 

Mario Draghi, a frankfurti intézmény elnöke a döntést indokolva kiemelte az alacsony infláció jelentőségét, és hangsúlyozta: az euróövezetben a növekedés hiányának egyik oka, hogy nincs bizalom a jövőben.

 

Alexander Erdland, a GDV elnöke szerint azonban már a legutóbbi, júniusi kamatcsökkenés tapasztalatai is megmutatták, hogy a nulla százalékot közelítő kamatszint nem ösztönzi a gazdasági növekedést.

 

A német kereskedelmi szövetség (HDE) ügyvezetője, Stefan Genth szerint fogyasztásra sem serkent az EKB újabb kamatcsökkentése. Stabil gazdasági környezetben az alacsony kamatok beszerzésekre ösztönöznek, de ez a hatás már nem érvényesül, mert a fogyasztókat inkább az foglalkoztatja, hogy miként alakul a pénzük vásárlóereje és mi lesz a megtakarításaikkal - mondta Stefan Genth a Bildnek.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: