Népszerű a munkahelyteremtő bértámogatás

A múlt héten bejelentett, 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program egyre népszerűbb, rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Népszerű a munkahelyteremtő bértámogatás

Palkovics László két zalai cég bértámogatást biztosító okiratának átadása kapcsán beszélt arról, hogy az új munkahelyek teremtésére szánt 80 milliárdból mintegy 70 ezer ember munkába állását segíthetik. Ebben a programban a cégeknek legalább 9 hónapos foglalkoztatást kell vállalniuk úgy, hogy ebből 6 hónapra az állam biztosítja a bértámogatást.
   
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a múlt évben európai szinten a legnagyobb, 5 százalékos gazdasági növekedést ért el Magyarország, a munkanélküliség pedig 3,5 százalékra csökkent. A koronavírus-járvány azonban az egészségre, a társadalomra és a gazdaságra egyaránt negatív következményekkel járt, de a kormány sikeres védekezést folytatott az időben meghozott döntéseivel.
   
A gazdaságvédelmi akcióterv részeként vezették be a munkahelyvédelmi bértámogatást, hogy a munkaadók csökkentett munkaidőben meg tudják tartani a munkavállalóikat, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozásoknak pedig 40 százalékos bértámogatást biztosítanak. Mostanáig már több mint 130 ezer dolgozó után igényelték munkáltatóik a "kurzarbeit" támogatási lehetőséget, illetve 13 ezer kutató után a bértámogatást - jelezte Palkovics László.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
   
Hozzátette, hogy a további támogatások közé tartozik a vállalati struktúrák fejlesztését célzó program, valamint az informatikai képzés is, amire a múlt heti határidőig 62 ezren jelentkeztek. Mostanáig mintegy 1,1 millió ember részesül az államtól valamilyen támogatási formában, beleértve a munkahelyek megtartását, létrehozását szolgáló programokat és a munkanélkülivé váltak segélyezését is.
   
A magyar gazdaság általános megítélése alapvetően pozitív, az IMF szerint az Európai Unióban a válságnak legkevésbé kitett ország - emelte ki Palkovics László.
   
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos (Fidesz) azt emelte ki, hogy a kormány időben megtett lépéseinek köszönhető, hogy más országokkal ellentétben nem állt le a teljes gazdaság. Reményét fejezte ki, hogy a gazdasági fejlődés még idén is a pozitív tartományban tud maradni.
    

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a város további előrelépését segítheti a Flex helyi üzemének szintén pénteken bejelentett beruházása. A cég félmilliárd forintos eszközfejlesztéséhez közel 300 millió forintos támogatást biztosít az állam.
   
Palkovics Lászlótól a szerszámfejlesztésekkel és -gyártással foglalkozó Mould-Tech Kft., illetve a munkaerő-kölcsönző WHC Kft. ügyvezetői vették át a munkahelyek megőrzését biztosító támogatói okiratot. Az ITM közlése szerint az előbbi 20 dolgozóra 14,5 millió forintot kapott, az utóbbi 109 dolgozóra 16 millió forint támogatási összeget nyert.

Hozzászólások

Fontos határidő közeleg a felsőoktatási intézményekbe felvételizőknek!

Legkésőbb csütörtökig van lehetőségük a felsőoktatási intézményekbe felvételizőknek, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve - egyetlen alkalommal - módosítsák a megjelölt szakok sorrendjét.
2020. 07. 08. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hálókocsikat szerez be a MÁV-Start

A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált hálókocsi beszerzésére, az ajánlatokat július 20-áig lehet beadni. A fejlesztést a vasúttársaság saját forrásból finanszírozza.
2020. 07. 08. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján.
2020. 07. 08. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat a Magyar Honvédség

Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Magyar Honvédség - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. 07. 08. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem okozott meglepetést a júniusi infláció

Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak emelkedési ütemének júniusi gyorsulása az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik kiemelték: az adat megegyezik a piaci konszenzussal.
2020. 07. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatókat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatók működését, és szükség esetén teszteli az általuk kínált alkalmazásokat, üzleti modelleket - közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.
2020. 07. 08. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőteljesen befolyásolta a koronavírus-járvány a Mapei Kft. exportját

Erőteljesen befolyásolta a koronavírus-járvány a második negyedévben a Mapei Kft. exportját, amely így az első félévben az előző évhez képest 53 százalékkal bővült és június végén meghaladta a 228 millió forintot - közölte az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazással foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
2020. 07. 08. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőttek az árak júniusban

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
2020. 07. 08. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen hatással van a madárinfluenza-járvány a magyar baromfihús-ellátásra?

A madárinfluenza-járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból az idén a belföldi piacon, ugyanakkor az ágazat helyzetét nehezítették az exportkorlátozások és a koronavírus-járvány - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI érdeklődésére.
2020. 07. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megindult a kilábalás az iparban

Ahogy a kiskereskedelemben, úgy az iparban is megindult a kilábalás májusban, ezzel egyértelművé vált, hogy a válság mélypontját az áprilisi hónap jelentette az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
2020. 07. 08. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe áremelkedés várható a lakásfelújítási piacon

Enyhébb áremelkedés várható a lakásfelújítási piacon idén a harmadik negyedévben a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast Nyrt. közös, reprezentatív felmérése szerint.
2020. 07. 08. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szintű menhelyre gyűjtenek a szurkolók

Évente több tonna adományt kap külföldi magyaroktól is a világszinten egyedülálló – és egyik legismertebb – hazai állatvédő csoport, a Szurkolók az Állatokért. A kapott felajánlást – jellemzően állateledeleket és anyagi támogatást – a hazai fociklubok kemény magjából verbuválódott, radikális állatvédő csapat továbbadományozza. E mellett a szervezet rövidtávú célja egy európai szintű menhely létrehozása, amelynek érdekében most spanyolországi állatvédőkkel is felvették a kapcsolatot.
2020. 07. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymillió forint támogatást kaphatnak a vidéki idegenvezetők

Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kedden megjelent pályázatának köszönhetően.
2020. 07. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekbe a nyaralókba menekülnének a vevők az esetleges második hullám elől

Erős a kereslet a nyaralók iránt, a Balatonon, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is. A Veszprém megyében lévő eladó nyaralók iránt júniusban 47 százalékkal többen érdeklődtek, mint egy évvel korábban. Sok balatoni településen nőttek az árak, a siófoki átlagos négyzetméterár a járvány előtti szinthez, azaz februárhoz képest 4 százalékkal 629 ezer forintra nőtt. Balatonmáriafürdőn 17 százalékos drágulás következett be, ez 280 ezer forintos árat jelent, ami a balatoni szinthez képest alacsonynak mondható. A Velencei-tó két sztártelepülésén ellentétesen mentek a négyzetméterárak, Gárdonyban 4 százalékkal csökkentek, Velencén viszont 11 százalékkal nőttek az elmúlt 4 hónapban. Egyre nagyobb az érdeklődés a Tisza-tónál lévő nyaralók iránt, ami nem csoda, mert viszonylag olcsón megszerezhetőek. Az abádszalóki nyaralók négyzetméterára júniusban 149 ezer forint volt, ami egyébként 4 százalékos áremelkedésnek felel meg februárhoz képest.
2020. 07. 08. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A nehézségek miatt felgyorsulhat a mezőgazdaság modernizációja

A járvány miatti bizonytalanságok, valamint a tavaszi aszály és a fagykárok után nehéz éve lehet az agráriumnak, a kialakult fejlesztési kényszer azonban felgyorsíthatja a mezőgazdaság modernizációját – hangzott el az OTP Agrár sajtóreggelijén. A beruházásokhoz szükséges forrást a különböző támogatott konstrukciók révén most igen kedvező feltételekkel igényelhetik a vállalkozások. A lehetőségek közötti eligazodást a hitelintézet szakértelme segíti, amelynek kínálatában már megtalálható a legújabb OTP-AVHGA Krízis Hitel is.
2020. 07. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkeztek a Volánbuszhoz az új autóbuszok

Megérkezett a Volánbuszhoz az a 15 új, Volvo 8900 típusú autóbusz, amelyek megvásárlásáról januárban kötött megállapodást a társaság a Volvo Hungária Kft.-vel - közölte a Volánbusz Zrt. kedden az MTI-vel.
2020. 07. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vírusjárvány felerősíti a foglalkoztatási trendeket

A humántőke fejlesztése soha nem volt olyan időszerű, mint most, hiszen a vírusjárvány katalizátorként hat a XXI. század leginkább meghatározó foglalkoztatási folyamataira. Az Adecco Csoport Inovantage kiadványában a kelet-európai régióra fókuszálva vizsgálta azokat a területeket, amelyek fejlesztését most leginkább érdemes erősíteni.
2020. 07. 07. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a munkanélküliség Csehországban

Júniusban 3,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta Csehországban, 0,1 százalékkal magasabb, mint májusban - közölte Jana Malácová, cseh munkaügyi és népjóléti miniszter keddi prágai sajtótájékoztatóján.
2020. 07. 07. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyaralás alatt munka - Mire vigyázzunk a gépen?

A Sophos kiberbiztonság tanácsadó öt tippje, hogy elkerüljük a bajt, ha külföldön, nyaralás alatt dolgoznánk a számítógépünkön vagy mobilunkon.
2020. 07. 07. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 741,71 pontos, 2,03 százalékos csökkenéssel, 35 747,71 ponton zárt kedden.
2020. 07. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: