Nevet változtatott és tőkét emelt a Reorg Kft.
A névváltoztatásra - közel egy évvel a kivásárlás után - a közlemény szerint azért volt szükség, mivel rendszeresen összetévesztették a volt anyacéggel, az állami tulajdonú Reorg Gazdasági és Pénzügyi Zrt.-vel. A jelenleg 19 főt foglalkoztató, 662 ügyben eljáró, fővárosi székhelyű Felszámoló-REORG Zrt. mind az öt ítélőtábla illetékességi területén rendelkezik fiókteleppel.
Ez a felszámolók kijelölési rendszerét módosító, július elsején életbe lépett szabályozást követően továbbra is az egész országot lefedő eljárási lehetőséget biztosít a vállalkozásnak. A Felszámoló-REORG Zrt. végzi többek között a nagy médiavisszhangot kiváltó Érdi Gyümölcs- és Dísznövénykutató kényszer-végelszámolását is, melynek során a cég az ingatlan spekulánsokat kizáró, tisztességes eljárást ígért, valamint vállalta a közvélemény folyamatos tájékoztatását is.
A társaság új vezérigazgatója a 32 éves Szabó Zsolt lett, aki a szakmai igazgatói posztról került a vállalat élére. A közgazdász végzettségű szakember 2010 januárjáig felszámolóbiztos volt a Dr. Felső Kft.-nél, azt megelőzően pedig egy külkereskedelmi vállalkozás ügyvezetőjeként dolgozott.