Nézőpont - Meglehet a kétharmados Fidesz-KDNP többség

A Fidesz-KDNP-nek továbbra is komoly esélye van a kétharmados parlamenti többség megszerzésére az áprilisi választáson a Nézőpont Intézet március 19-21. között végzett közvélemény-kutatása szerint. A Heti Válasz számára készülő felmérés készítői úgy látják, hogy a jobboldali pártszövetség 281 képviselői széket szerezhet, míg az MSZP 44, a Jobbik 43, az LMP pedig 18 képviselőből álló frakciót alkothat az új Országgyűlésben. (MTI)

A Nézőpont Intézet munkatársai külön kiemelik, hogy a kampány ezen időszakában korábban csökkenni szokott a „két nagy párt” közötti különbség, azonban jelenleg a Fidesszel szemben leszakadóban van az MSZP. A kutatás szerint a szavazók 77 százaléka számít a Fidesz győzelmére, míg a Jobbikéra 3 százalék, az MSZP első helyére pedig csak 2 százalék gondol.

 

A Fidesz és az MSZP közötti „olló” nyílását mutatja, hogy a Fidesz január elején 42 százalékon állt az aktív, részvételüket biztosra ígérő szavazók körében, március közepére pedig már 57 százalékra emelkedett a támogatottsága. Ezzel szemben az MSZP és a Jobbik az ennél szélesebb bázist jelentő potenciális szavazók körében sem ért el tartósan 20 százalék feletti eredményt, sőt – Bajnai Gordon kormányfő háttérbe szorulásával – a szocialisták támogatottsága még csökkent is.

 

A potenciális szavazók körében a szocialisták 15, a Jobbik pedig 14 százalékra számíthat a jelenlegi felmérés szerint. Az MSZP számára további „rossz hírként” szolgálhatnak a „baloldal romjain” életre kapó kisebb pártok, az LMP, vagy az MDF listájára leadott szavazatok, ezek ugyanis a Nézőpont Intézet szerint elsősorban a szocialisták eredményét ronthatják.

 

A két kispártnak mintegy 300 ezer biztos szavazója van, de potenciálisan további ugyanennyien adhatják rájuk listás voksukat, ami nagyon hiányozhat majd az alig 800 ezres táborral rendelkező MSZP-nek – fejtik ki a felmérés készítői. Hozzáteszik: a potenciális szavazókat figyelembe véve az LMP 9 százalékos támogatottságot élvez, míg a belső hatalmi harcok dúlta MDF az összes lehetséges aktív szavazót figyelembe véve is egy százalékkal elmarad a parlamenti küszöb átlépésétől.

 

A Nézőpont Intézet szakemberei úgy látják, hogy az MSZP-nek Gyurcsány Ferenc aktivizálódása sem hozhat új szavazókat, szerintük a volt szocialista miniszterelnök nem is ezzel a céllal, hanem a választások utáni időkre készülve vállal egyre több szerepet. Megjegyzik: jogilag elképzelhető, politikailag lehetséges, kommunikációs és pénzügyi szempontból pedig előnyös lenne a baloldalnak, ha a választások után külön képviselőcsoport alakulna Gyurcsány vezetésével.

 

Az intézet által megkérdezettek csupán 14 százaléka szeretné Gyurcsány Ferenc visszatérését, míg 81 százalékuk ellenzi azt. Hosszú évek után új helyzetet jelez az is, hogy a Fidesz elnökét a Fidesz támogatóinál is többen választanák kormányfővé. Az összes megkérdezett 49 százaléka Orbán Viktort, 11 százaléka a parlamentbe talán be se kerülő MDF színeiben induló Bokros Lajost, 10 százaléka Mesterházy Attilát, csupán 5 százaléka pedig Vona Gábort, a Jobbik elnökét tenné meg miniszterelnöknek – teszik hozzá a felmérés készítői. A Nézőpont Intézet hetente készülő felmérése országos reprezentatív mintán, ezer fő telefonos megkérdezésével zajlik.

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására.
2026. 04. 29. 18:00
Megosztás:

Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?

Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
2026. 04. 29. 17:30
Megosztás:

A Tether Bitcoin-csapot indított: Lightning-kifizetésekkel csábítja az új felhasználókat

A Tether újabb lépést tett a Bitcoin és az önálló kriptoeszköz-kezelés népszerűsítése felé: a vállalat Bitcoin-csapot (BTC faucet) indított saját self-custody tárcáján belül. Az új funkció kis összegű BTC-kifizetéseket kínál a Lightning Networkön keresztül, így a felhasználók gyorsan, alacsony költségek mellett próbálhatják ki a Bitcoin-tranzakciókat.
2026. 04. 29. 17:00
Megosztás:

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2026. 04. 29. 16:30
Megosztás:

Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.

Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.
2026. 04. 29. 16:00
Megosztás:

Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire hallgatunk pénzügyekben és mennyire vagyunk tájékozottak? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása. A szervezet idén is elindította a középiskolások pénzügyi tudatosságát erősítő, közel négymillió forint összdíjazású vetélkedőjét, a Pénzmestereket, amelyhez május 11-ig lehet csatlakozni.
2026. 04. 29. 15:30
Megosztás:

A Ripple elnöke reagált: bankóriások rohamozzák meg a kriptós letétkezelési piacot

Egyre látványosabban gyorsul az intézményi érdeklődés a digitális eszközök iránt, és ezzel párhuzamosan a kriptós letétkezelés is a banki stratégia egyik kulcsterületévé válik. Monica Long, a Ripple elnöke szerint a Ripple Custody az elmúlt hónapokban komoly lendületet vett, miközben egyre több globális pénzügyi szereplő épít biztonságos kriptoinfrastruktúrát.
2026. 04. 29. 15:00
Megosztás:

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést

Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban ezek miatt kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A 2025-ben indult Otthon Start hitelek miatt is gyakran fordultak közjegyzőhöz: ha ugyanis csak a házaspár egyik tagja igényel kölcsönt, a bank a hitelbírálat során kérheti, hogy házassági vagyonjogi szerződésben rögzítsék: a hitelből megszerzett ingatlan az adós különvagyonába tartozik. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre tudatosabban rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a házasulandók és a házastársak.
2026. 04. 29. 14:30
Megosztás:

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Vegyes elmozdulásokat hozott a ma reggeli kereskedés a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken az olajpiac és a technológiai szektorral kapcsolatos aggodalmak közepette. A japán piacok ma ünnepnap miatt zárva tartottak.
2026. 04. 29. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; nem változtatott tegnap az alapkamaton az MNB; erősödött a forint

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok és erősödött a dollár az újabb kedvezőtlen olajpiaci hírek után. Az amerikai kötvényhozamok kissé - a tíz éves 1 bázisponttal, 4,35%-ig - emelkedtek. Az európaiak nagyobb mértékben kerültek feljebb, a tíz éves német hozam 4 bázisponttal, 3,07%-ig. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, 1,17-nél jár az EURUSD.
2026. 04. 29. 10:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás: